A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója egyhangú döntéssel soraiba fogadta Navracsics Tibort. A politikus, aki ciklusokkal korábban a Fidesz képviselőcsoportját is vezette, a közösségi oldalán köszönte meg mindezt a KDNP-seknek.Az Orbán-kormány területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős minisztere a Fidesznek és a KDNP-nek is tagja volt, és eddig sem tagadta, hogy újabban a kereszténydemokrata vonalat preferálja. Számára igen fontosnak tűnik, hogy míg a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, addig a KDNP nem tett ilyet.„A Kereszténydemokrata Néppárt politikai otthont nyújtott számomra. És én ott vagyok most, ahol kell lennem” – mondta korábban.
444 a kommenteren - 444
Hivatalos: Navracsics miniszter ezentúl KDNP-s színekben lesz miniszter az Orbán-kormányban