444 a kommenteren - 444

444 444

Benyújtották a vagyonnyilatkozati szabályokat módosító törvényjavaslatot

Kedden éjjel benyújtották a parlamentnek „az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról” szóló jogszabályt, vagyis a vagyonnyilatkozati szabályokat módosító törvényjavaslatot. A hogy a Telex is írja, ez annak a csomagnak a része, amelyet a kormány azért vállalt, hogy az Európai Bizottság visszavonja javaslatát 7,5 milliárd euro, Magyarországnak járó uniós támogatás megvonásáról. Miután a kormány vállalta a korrupcióellenes keretrendszer erősítését, ennek részeként szigorították a vagyonnyilatkozati rendszert, kibővítve annak személyi és tartalmi körét is. A mostani előterjesztés az alábbi intézményekben és személyeknél, illetve velük együtt élő hozzátartozóknál (házas- vagy élettárs, gyerek) változtatna a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szabályain:A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja;A Médiatanács tagja;Az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke;A köztársasági elnök;A volt köztársasági elnök;Az alapvető jogok biztosa és helyettese;A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és elnökhelyettese,Az Alkotmánybíróság tagjai, elnöke és volt elnöke;A legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettese;A Költségvetési Tanács elnöke;Az országgyűlési háznagy;A parlamenti képviselő;A parlamenti nemzetiségi szószóló;A Nemzeti Választási Iroda elnöke és elnökhelyettese;Az MNB elnöke, alelnökei és a monetáris tanács tagjai;A Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja;A Közbeszerzési Tanács elnöke, alelnöke és tagja;Az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai felsővezető.A törvényt november 1-jéig kell elfogadnia a parlamentnek. Navracsics Tibor, a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szeptember 18-án úgy fogalmazott, reményeik szerint az Európai Bizottság „arra jut majd, hogy a kormány nem csak vállalásokat tett, hanem azokat végre is hajtotta, így visszavonja javaslatát”.
fel 0 le