Kövér László volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége, ahol 25 perc alatt végigszaladtak a közelmúlt összes kül- és belpolitikai témáján. így került szóba a szerdára meghirdetett tanársztrájk is. Kövér a tiltakozásokkal kapcsolatban megismételte korábbi állítását, hogy ahhoz a munkához, felelősséghez képest, ami a tanárokat terheli és kötelezi, nem méltányos, amennyit keresnek. Ráadásul a gyermekeink jövője múlik az oktatás színvonalán, ezért hosszútávú stratégiai rendszerként kell erre a kérdésre tekinteni, és az iskolarendszert meg a pedagógusbéreket olyan állapotba kell hozni, hogy „ne legyen okunk az aggodalomra” – mondta el a házelnök. Majd azzal folytatta, hogy ugyanakkor mindenki tudja, a bérezés az oktatás színvonalával rövid távon nem függ össze, és a tisztességes pedagógusok, akik szerinte eddig többségben voltak, és reméli, hogy lesznek is, amikor becsukják maguk mögött a tanterem ajtaját, nem attól teszik függővé a teljesítményüket, hogy mennyi pénzt kapnak, sokat vagy keveset. Kitért arra is, hogy 2010 után a rendvédelmisek mellett épp a pedagógusok voltak az elsők, akiknek a Fidesz-KDNP kormány jelentős mértékben emelte meg a bérét, de az egy más kérdés, hogy közben beindult egyfajta bérverseny a piaci szereplők és az állam, mint munkáltató között, és próbáltak más ágazatoknak, hivatásoknak is hasonló módon javítani az élethelyzetén, mint azt tették a pedagógusokkal, és így relatíve a pedagógusok bérezése megint tarthatatlan mértékben maradt el az átlagtól. Ezt Kövér szerint senki épeszű ember nem vitatja. A vita szerinte abban van, hogy hogyan, milyen ütemezéssel és feltételek mellett tudják végre egyszer és mindenkorra mindenki számára megnyugtató módon megváltoztatni a helyzetet. És Kövér szerint az biztos, hogy ezen semmiféle sztrájk nem fog változtatni, míg a polgári engedetlenség a gyerekek rovására történik, hiszen ők olyankor nem kapnak oktatást, így ez a tiltakozás szerinte nem is a gyerekekről, hanem a tiltakozás mögött lévő politikai háttérről szól.Elmondta azt is, hogy a tanári fizetéseket valójában a szocializmus rendszere tette tönkre, előtte ugyanis működött egy hagyományokon alakuló bérstruktúra az országban, amit többé-kevésbé mindenki elfogadott, így a problémák régre nyúlnak vissza. Ennek rendezésére olyan helyzet kéne, amiben nemcsak aktuálisan elfogadható bérszínvonalat tudnak nyújtani, hanem olyan bérarányokat hoznak létre, amit az emberek igazságosnak éreznek. „Mert most nem csak arról van szó, hogy a alacsonyak a bérek. Ezt mindenki, illetve majdnem mindenki elmondhatja, hanem arról is, hogy másokhoz képest a sajátját méltánytalanul alacsonynak tartja” – zárta Kövér László.
444 a kommenteren - 444
Kövér László: A tisztességes pedagógusok nem attól teszik függővé a teljesítményüket, hogy mennyit keresnek