Az elmúlt évtizedek egyik legismertebb brit tévériportere, Jeremy Paxman Parkinson-kórral küzd, és kedden mutatják majd be azt a dokumentumfilmet, amely a diagnózis óta eltelt másfél év történéseit fogja össze. Ehhez kapcsolódva derült ki, hogy Paxmant egy orvos elsőnek a tévés szereplése alapján diagnosztizálta: mint a Guardian beszámolója szerint mesélte, másfél évvel ezelőtt kórházba került, mert kutyasétáltatás közben elesett, és ekkor ment be a szobájába egy doktor, aki közölte, hogy szerinte Parkinsonja van. Az orvos ezt az akkor 71 éves műsorvezető tévés szerepléséből szűrte le, a betegség egyik tünete ugyanis a lelassuló, nem akaratlagos mozgások megjelenése lehet, ami az arcra is átterjedhet, és ilyenkor az érintettek arca kifejezéstelenebbé, kevésbé élettelivé válhat. Ezt vette észre az orvos is az University Challenge című műsort vezető sztárriporter arcán, és ezért gyanakodott a betegségre. Paxman elmondása szerint a semmiből érkezett számára ez a diagnózis, addig egyáltalán nem gondolt arra, hogy érintett lehet. Paxman augusztusban jelentette be, hogy 29 év után otthagyja az University Challenge műsorvezetői szerepét, és mint fogalmazott, azután döntött a befejezés mellett, miután szerinte nyilvánvalóvá vált a nézők számára, hogy van valami szokatlan a viselkedésében.
444 a kommenteren - 444
Jeremy Paxmant azután diagnosztizálták Parkinsonnal, hogy egy orvos látta a tévés szereplését