444 a kommenteren - 444

444 444

Szijjártó üzbég-magyar atomprogramot jelentett be

Pár nappal azután, hogy Palkovics László fogadta üzbég kollégáját, és kiderült, hogy Üzbegisztánnal kötne hadiipari együttműködést a kormány, itt az újabb bejelentés: Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a három elemből álló programnak lesz egy technológiai lába, miután az újonnan épülő üzbegisztáni atomerőműben jó eséllyel speciális magyar hűtéstechnikai rendszert fognak alkalmazni. Mint mondta, ez a szabvány rendkívül hasznos lehet ott, ahol nincs elegendő víz a reaktorok számára kijelölt területen, márpedig ez esetben épp ez a helyzet. Emellett lesz egy képzési komponens, az üzbég hallgatók számára kínált évi 170 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely egy részét leendő nukleáris szakemberek képzésére fogják felhasználni. Elindul egy fűtőelemekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési program is, tekintettel arra, hogy Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelője A miniszter végül közölte, hogy az átfogó nukleáris együttműködési programról Orbán Viktor kormányfő és Savkat Mirzijojev üzbég elnök közös nyilatkozatot ír alá a nap folyamán, amelyet megelőz tizenhat együttműködési megállapodás aláírása különböző minisztériumok és intézmények között. (MTI)
fel 0 le