„A magyar közoktatás összeomlott. Ennek bekövetkezése várható volt, mióta az állam közel egy évtizede elvette a helyi önkormányzatoktól az iskolák fenntartásának jogát” - kezdi közös tiltakozó levelében tizennégy fővárosi kerület polgármester, akik egyúttal az oktatásra vonatkozó követeléseiket is közzétették. Úgy vélik, a kormánynak nem is áll szándékában megállítani a közoktatás romlását, a súlyos helyzetben pedig a pénzmegvonások, illetve a tanárok fenyegetése, elbocsátása arra utal, hogy „ez az intézményrendszer nem oktatási, hanem kizárólag hatalmi célokat szolgál.”Lakosaik érdekeinek védelmében tiltakoznak:a pedagógusok, a diákok, a szülők követeléseinek semmibevétele ellen, a pedagógusok diktatórikus rendszereket idéző fenyegetése, bércsökkentése és elbocsátása ellen, a közoktatásban kialakult vészhelyzet leplező, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen - ugyanis a hatályos törvények szerint a közoktatás működtetése, finanszírozása nem az Európai Unió vagy bármely más szereplő feladata, hanem a központi kormányzat kizárólagos felelőssége, az ellen, hogy ennek a felelősségének a központi kormányzat az önkormányzatok vagyonát jelentő közoktatási infrastruktúra államosítása óta nem tesz eleget. „A vagyonátadási szerződéseket megszegve hagyja leromlani az iskoláinkat, azok működtetését csak úgy képes ellátni, hogy folyamatosan kikényszeríti a szülők és az önkormányzatok anyagi hozzájárulását.” Követelik emellett, hogy a kormány azonnal kezdjen érdemi tárgyalásokat a pedagógusok érdekképviseleteivel és teljesítse azok jogos követeléseit, számolják fel a megbukott tankerületi rendszert, mert bebizonyosodott, hogy az nem segíti, hanem gátolja a közoktatás működését, és káros, ha a központi kormányzat egy évtized után sem tud olyan rendszert kialakítani, amely képes működtetni a közoktatást, akkor kudarcát elismerve kezdjen tárgyalásokat az önkormányzatokkal az iskolák és az azok finanszírozásához szükséges források átadásáról. Az aláíró polgármesterek: V. Naszályi Márta (I. kerület), Örsi Gergely (II. kerület), Kiss László (III. kerület), Déri Tibor (IV. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Baranyi Krisztina (IX. kerület), László Imre (XI. kerület), Tóth József (XIII. kerület), Horváth Csaba (XIV. kerület), Cserdiné Németh Angéla (XV. kerület), Szaniszló Sándor (XVIII. kerület) és Gajda Péter (XIX. kerület).
444 a kommenteren - 444
14 budapesti polgármester közösen követeli, hogy a kormány azonnal kezdjen érdemi tárgyalást a pedagógusokkal