Nem sokkal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Kijevhez közeli Bucsában az orosz katonák irtózatos mészárlást rendeztek. A helyi lakosokat elfogták, megkínozták, sokukat megölték, a nőket megerőszakolták. A bucsai mészárlás részleteiről egyre több részlet derül ki, de Putyin továbbra is tagadja az egészet. Annak ellenére is, hogy már az ott szolgáló katonák is beszámoltak az ott tomboló erőszakról. A New York Times újságírói is tudósítottak a Bucsában történtekről, és most, több mint fél évvel később visszatértek, hogy elmeséljék három, a városban meggyilkolt nő történetét.OkszanaA 34 éves Okszana Szulima Bucsában nőtt fel, felnőtt élete nagy részét is ott töltötte, de néhány éve, válása után Kijevbe költözött öt éves fiával, mivel a szülei ott éltek. Februárban, alig 48 órával a háború kitörése előtt érkezett Bucsába, látogatóba ment a barátaihoz.„Nagyon éles eszű gyerek volt” - mondta róla édesanyja, Larisza Szulima. Okszana egy franciaországi cserelátogatás során megtanult franciául, végül szociológiából diplomázott a kijevi National Aviation University-n. Később az Infrastrukturális Minisztériumban dolgozott.„Nagyon élénk volt” - tette hozzá az édesanyja. A nyarakat a krími tengerparton töltötte a lányával, egészen 2014-ig minden évben. Aztán Oroszország annektálta a félszigetet. Az orosz csapatok március elejétől egyre jobban ellenőrzésük alá vonták a várost. Házkutatásokat tartottak, embereket fogtak el és gyilkoltak meg. Elkezdődött a pokoli mészárlás, melynek során az orosz katonák minden bizonnyal háborús bűnöket követtek el. Okszanát barátai utoljára március 10-én látták Bucsa népszerű találkozóhelyén, a Sevcsenko téren. Március 15-én édesanyja Facebookon posztolt arról, hogy aggódik lányáért, aki egyébként is mentális problémákkal küzdött, a háború kitörése pedig csak súlyosbíthatott állapotán. Anyja azt kérte, aki tud lánya hol- és hogylétéről, hívja fel. AnnaA 36 éves Anna Noha szinte egész életét Bucsában töltötte, nem is szándékozott elhagyni a várost. Bár korábbi párja és féltestvére március elején elmenekültek, ő úgy döntött, marad. Barátaival háza pincéjében próbálta kibekkelni a megszállást, csak néha merészkedett ki, hogy meglátogassa az apját.Anna független, talpraesett nő volt. „Ugyanakkor nagyon kedves és segítőkész. Egész télen vágta nekem a fát” - mondta a New York Times tudósítóinak mostohaanyja, Tetyana Kopacsova. A pár közép-ázsiai juhászkutyákat tenyésztett, Anna náluk is gyakran besegített.Korán ment férjhez, elvált, tinédzser lányát egyedül nevelte. Kereskedett kábítószerrel is, ült is érte, de később felhagyott a dílerkedéssel. Exe verte, többször is érkezett úgy az éjszaka közepén apjáékhoz úgy, hogy a bántalmazás nyomai láthatóak voltak rajta. Kérték, hogy maradjon náluk, de március 13-án útnak indult, hogy kutyatápot szerezzen, mert már kezdtek kifogyni a készleteik. Többé nem látták.LjudmilaA 81 éves Ljudmila Scsehlova sem tervezte, hogy elhagyja Bucsát. Már majdnem negyven éve élt egy erdei kis házban, korábban járványügyi orvosként dolgozott. Férje is orvos volt, közösen nevelték lányukat, Olenát, aztán unokájukat, Jevhent is. Ő azt mondta, nagyszülei olyanok voltak, mint a jó zsaru meg a rossz zsaru, de a nagyanyja volt a keményebb. A nyugdíjas orvos orosz származású volt, könyvespolcain is orosz klasszikusok sorakoztak. Férje néhány évvel azelőtt halt meg, egyedül élt, társa csak németjuhásza, Ralph volt, meg egy macska. Lánya, Olena a közelben lakott, Irpinben. Miután kitört a háború, azt szerette volna, ha anyja hozzá költözik, de a harcok miatt az utakat addigra már lezárták. Néhány nap múlva már a telefonvonalak is elnémultak és elment az áram is. Olena utoljára március 7-én próbálta hívni az anyját, a születésnapján, de nem érte utol. Amikor náluk is elkezdett durvulni a helyzet, fiával együtt Kijevbe menekültek, gyalog, egy lerombolt hídon át. Amikor Ljudmila utoljára beszélt unokájával, azt mondta neki, minden rendben van vele. Három nő BucsábólMárcius közepén már minden nagyon rossz volt Bucsában. Az orosz egységek átvették az irányítást, és egyre intenzívebben terrorizálták a civil lakosságot. Március 18-a után napokon át módszeresen gyilkolták le az embereket a városban. A katonák elfogták Okszana Szulimát is, és egy olyan házba vitték, ami amellett az iskola mellett állt, ahova gyerekkorában járt. Holttestére áprilisban találtak rá, a pincében. Csak egy bunda volt rajta. Fejbe lőtték.A rendőrség megállapította, hogy egy héttel eltűnése után ölték meg. Útlevelét és személyi igazolványát az ukrán rendőrség később a vonatsínek mellett találta meg. Az orosz katonák abban a házban éltek, ahova Okszánát hurcolták el. Matracokon aludtak a nappaliban, a fürdéshez vizet melegítettek. A rendőrség később a fenti hálószobában szétszórt női ruhákat és egy használt óvszert talált. Egy az ügyet ismerő tisztviselő azt mondta, bizonyítékuk van rá, hogy Okaszanát megerőszakolták. Ezekben a napokban Anna Noha beköltözött egy lakásba néhány háztömbbel arrébb, mivel az ő lakásában a bombázások miatt kitörtek az ablakok, és dermesztő hideg volt odabent. Egy barátja, Vladiszlav fogadta be őt és egy volt osztálytársát, Jurijt, hogy lakjanak édesanyjánál, Ljudmilánál.Március 18-án a három barát éppen a lakást takarította. Estefelé kivitték a szemetet, azt tervezték, elszívnak egy cigarettát odakint. De vissza már sosem jöttek. Ljudmila később tudta meg a szomszédoktól, hogy az orosz katonák a szemeteskukánál tartóztatták le őket. Fejükön a szemeteszsákokkal kellett egy közeli pincéhez menetelniük. A szomszédok szerint Anna azt kiáltotta: „Dicsőség Ukrajnának!”.Egy héttel később Ljudmila tűzifát gyűjtött egy barátjával, amikor megtalálta a holttestüket. Először Annáét és Jurijét, akik egy lakatlan ház kertjében feküdtek. Aztán a fiáét, akit egy fészerbe zártak. Összeverték, majd szemen lőtték őket. Annát annyira megverték, hogy az arca felismerhetetlen volt. Március 19-ére a nyugdíjas orvosnak, Ljudmjla Scsehlovának, és az egykori gyári munkásnak, a 84 éves Marijának nem maradt sok mozgástere. Az utca végén 15 orosz katona elfoglalt egy házat. Egy 37 éves építőmunkás, Bogdan Barkar éppen élelmet keresett, amikor összetalálkozott Ljudmjla Scsehlovával a háza mögötti utcácskában. Barkak arról beszélt, az idős nő szeme csupa könny volt. Úgy látta, fenyegetve érzi magát. „Majd nézzen el errefelé egy-két nap múlva, hogy életben vagyok-e még” - mondta a férfinek. Néhány nappal később Marija azt mesélte, hallotta, hogy Ljudmjla veszekszik valakivel, és egy furcsa alakot is látott a kertjében. De az éhségtől és félelemtől kimerülve nem mert közbeavatkozni. Néhány nappal később, amikor az oroszok kivonultak Bucsából, Marija fia visszatért a városba. Ő talált rá Scsehlova fára akasztott holttestére. A fa törzsének egy létrát támasztottak. A rendőrség öngyilkosságnak minősítette a halálesetet, de kevesen gondolják, hogy valóban önkezével vetett véget az életének. Szomszédja szerint az asszony vallásos volt, bűnnek tartotta az öngyilkosságot. A kötelet Ljudmjla unokája, Jevhen vágta le a fáról. Kétli, hogy nagyanyja egyedül képes lett volna ilyen magas ágakra kötni a kötelet, de már beletörődött, hogy sosem tudja meg a teljes igazságot. Édesanyja Svédországba menekült, így lemaradt Ljudmjla temetéséről is. Anna Noha apja július 7-én halt meg, nem sokkal azután, hogy eltemette a lányát. Most már egymás mellett fekszenek a városi temetőben.