Bihari Napló

erdon.ro ↗
0 komment

Megtalálták a Szilágy megyéből eltűnt két kiskorút, a harmadikat még keresik

Kolozs megyében, édesapjuk társaságában találták meg azt a két gyereket, akik október 29-én, csütörtökön tűntek el Szilágy megyében. A harmadik kiskorút még keresik – írja a Kolozs megyei rendőr-felügyelőség közleményére hivatkozva a Ziua de Cluj hírportál. A 11 éves fiút és 12 éves lánytestvérét Magyarsárd (Șardu) környékén találták meg szombat kora este, 13 éves testvérük után azonban még folyik a kutatás. A megtalált két gyermeket és az apát a Szilágy megyei rendőrkapitányságra kísérték…
0 komment

Lélektelen játék, sima váradi vereség

A Neftchi Baku otthonában aratott FIBA Európa-kupa-győzelem után ismét idegenben lépett pályára a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kosárlabdacsapata, amely ezúttal Bukarestben, a Rapid vendégeként szerepelt a Nemzeti Liga ötödik fordulójában. A váradiak három győzelemmel és egy vereséggel érkeztek a fővárosba, míg a Rapid az első négy fordulóban mindössze egyszer tudott nyerni. A bukarestiek éppen az előző mérkőzésükön szerezték meg első győzelmüket, miután 88–72-re felülmúlták a Ploiești…
0 komment

Mit gondolnak a romániaiak az ország jövőjéről? Beszédes eredmények születtek

E szerint ha jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, a választók 35 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 26 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL), 10 százaléka a Mentsétek meg Romániát Szövetségre (USR), 5 százaléka az RMDSZ-re, 4 százaléka a SENS-re, 2 százaléka az SOS Románia pártra, 3 százaléka pedig más politikai alakulatra szavazna. A teljes felnőtt lakosság körében 16 százalék a bizonytalanok…
0 komment

Védelmi minisztérium: az egyik drón elhagyta Románia légterét, lefújták a légiriadót

A tárca tájékoztatása szerint Iași, Neamț, Vaslui, Botoșani, Bákó és Suceava megyében is lefújták a légiriadót – írja az Agerpres. A védelmi minisztérium korábban arról számolt be, hogy a hadsereg radarrendszere egy légi célpontot észlelt a moldovai határtól tíz kilométerre. Később újabb légi célpont lépett be engedély nélkül Románia légterébe a Moldovai Köztársaság felől.
0 komment

Hat megyére kiterjedő légiriasztást adtak ki, légtérzár miatt más reptérre irányítottak át egy járatot

A iași-i nemzetközi repülőtér igazgatója, Romeo Vatră az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a 18 óra 25 percre várt repülőgépnek a suceavai Ștefan cel Mare nemzetközi repülőtéren kellett leszállnia. A légtér ideiglenes lezárását egy katonai művelet indokolta – tette hozzá. A légi riasztást Suceava megyére is kiterjesztették szombat este – közölte a védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a megye lakosságának 18 óra 44 perckor küldtek RO-Alert-figyelmeztetést. Korábban Iași,…
0 komment

Tervezet: ötven lejre emelnék az étkezési utalvány összegét

Az étkezési utalványok értékének újabb emelését kezdeményezte Marius Budăi volt munkaügyi miniszter és Adrian Solomon, a Szociáldemokrata Párt (PSD) két parlamenti képviselője, akik október 28-án nyújtották be törvényjavaslatukat a szenátushoz. A tervezet a 2018/165-ös törvényt módosítaná, és a jelenlegi 45 lejről 50 lejre növelné az egy munkanapra adható étkezési utalvány maximális értékét. Az ötlejes emelés egy olyan alkalmazottnál, aki havonta 20 ledolgozott nap után kap utalványt, 100…
0 komment

Termeszthetők még a régi gyümölcsfajták? Ezeket a facsemetéket érdemes választani az őszi ültetéshez

Huszár Antalt, a Partiumi Falugazdász Hálózat gyümölcskertészét arról kérdeztük, mely gyümölcsfajtákat érdemes választani az őszi ültetési szezonban. A szakember több száz hobbikertre és nagyobb gyümölcsösre is rálát, ajánlásait pedig az ott szerzett tapasztalataira alapozza. A Besztercei szilva már a múlté? Bár a Besztercei szilva évtizedeken át a házikertek egyik legkedveltebb fajtája volt, a vírusfertőzések miatt Huszár Antal szerint ma már nem érdemes új fát ültetni belőle. A szakember…
0 komment

Tűzoltóság: A temetőlátogatáskor is fontos a tűzvédelmi szabályok betartása

Halottak napja közeledtével a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) egy sor tanáccsal fordul a lakosság felé, amelyek által elkerülhetővé válnak a tűzesetek a temetőlátogatás alatt. A sírok tisztításakor ne dobálják szét a száraz növényi hulladékot, papírt, kartont, koszorúkat és más olyan anyagokat, amelyek a szél által odafújt szikráktól könnyen lángra kaphatnak. Ezeket ne égessék el, hanem az erre kijelölt helyeken helyezzék el. Gyertyát csak stabil, nem éghető anyagból készült,…
0 komment

Meglepő fordulat a romániai autópiacon – megérkeztek a friss adatok

Január 1. és augusztus 31. között a nyers adatok szerint a motorkerékpárok, alkatrészeik és tartozékaik kereskedelme, valamint a motorkerékpár-karbantartás és -javítás forgalma 14,7 százalékkal, a gépjármű-karbantartás és -javítás forgalma 1,4 százalékkal, a gépjármű-kereskedelem pedig 1,1 százalékkal csökkent. Eközben a gépjárműalkatrészek és -tartozékok kereskedelme 1,5 százalékkal nőtt – írja az Agerpres. Augusztusban a tavalyi nyolcadik hónaphoz képest a nyers adatok szerint 14,2…
0 komment

Javulnak az államháztartási adatok: jelentősen mérséklődött a költségvetési hiány

A tavalyi év azonos időszakában a deficit még 102,47 milliárd lej, a GDP 5,31 százaléka volt. A hiány nominálisan több mint 23 százalékkal, GDP-arányosan pedig 1,5 százalékponttal mérséklődött – írja az Agerpres. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a költségvetési bevételek 11,9 százalékkal nőttek az első kilenc hónapban, miközben a kiadások 5,5 százalékkal emelkedtek. A személyi jellegű kiadások 4,43 milliárd lejjel csökkentek, a közberuházásokra fordított összeg viszont több mint 25…
0 komment

A góllövés nem okozott gondot, a védekezés annál inkább

Fordulatos, helyzetekben gazdag mérkőzésen játszott 2–2-es döntetlent a Bihar FC Szucsáván, a labdarúgó II. Liga alapszakaszának 12. fordulójában. Erik Lincar együttese az első félidőben kétszer is vezetést szerzett, védekezésének bizonytalanságait azonban kihasználták a hazaiak. A szünet után már egyik csapat sem talált a kapuba, így a váradiak három bajnoki győzelem után ezúttal egy ponttal gazdagodtak. Az eredeti tervekkel ellentétben végül élőben is követhető volt a találkozó a Bucovina TV…
0 komment

Víz nélkül maradnak hétfőn egyes nagyváradi és hegyközszáldobágyi háztartások

A szolgáltató közleménye szerint a vízszünetre a Vântului utcai szivattyúállomás berendezésén végzett karbantartási és javítási munkálatok miatt van szükség. A munkálatok ideje alatt az alábbi utcákban szünetel teljesen az ivóvíz-szolgáltatás: Nagyvárad: Vântului és Piersicilor utca; Hegyközszáldobágy (Săldăbagiu de Munte): Artelor utca. A Nagyváradi Vízművek arra kéri az érintett fogyasztókat, hogy időben gondoskodjanak a szükséges víztartalékokról. A szolgáltatás helyreállítását…
0 komment

Három eltűnt gyermek után kutatnak Szilágy megyében, az emberrablás lehetősége is felmerült

Három, 11 és 13 év közötti testvért keresnek a hatóságok Szilágy megyében, miután október 29-én, csütörtökön nyomuk veszett. A gyermekek felkutatásában rendőrök, csendőrök és önkéntesek vesznek részt, a keresés Szilágy és Kolozs megye határvidékére is kiterjed. Időközben olyan információk láttak napvilágot, amelyek alapján a nyomozók az emberrablás lehetőségét is vizsgálják. A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a három testvér, a 11 éves Rostaș Denis Antonio, a 13 éves…
0 komment

Drága lehet a bevásárlás: kerékbilincset is kaphat az autós a szupermarket parkolójában

Romániában nincs olyan általános jogszabály, amely meghatározná, hogy a szupermarketek parkolóiban legfeljebb mennyi ideig maradhat egy autó. Mivel ezek magánterületek, az üzemeltetők saját szabályzatot alkalmazhatnak, így üzletenként eltérhet az ingyenes parkolás időtartama és a túllépés következménye is. Bogdan Buneci ügyvéd a Digi24 hírportálnak elmondta, hogy a szabályokat jól látható táblákon kell feltüntetni, amelyekből a sofőrök még a parkolás előtt megtudhatják, mennyi ideig hagyhatják…
0 komment

Csőtörés, tűzkár, anyagi veszteség – sokan csak a baj után kötnek biztosítást

Az Allianz-Țiriac megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 51 százaléka csak azután kezdett el biztosításban gondolkodni, miután már érte olyan anyagi kár, amelyet egy biztosítás fedezhetett volna. A megkérdezettek 39 százaléka kiemelten fontosnak tartja a lakás biztosítását – írja az Agerpres. Az Allianz-Țiriac adatai szerint az önkéntes lakásbiztosítások alapján az idei első kilenc hónapban 50,7 millió lej kártérítést fizettek ki mintegy 8700 ügyfélnek. A leggyakoribb…
0 komment

Váratlanul irányt változtatott a Nagyváradról felszálló repülőgép

A Wizz Air W4 7692-es járatának október 30-án, pénteken 19.35 órakor kellett volna felszállnia a Nagyváradi Repülőtérről, azonban a gép késéssel, 20.16 órakor indult útnak. A Flightradar24 légiforgalom-követő oldal adatai szerint a repülőgép nem folytatta útját Olaszország felé, hanem Budapest irányába fordult, ahol 20.40 óra körül leszállt. A Bihoreanul hírportálnak az egyik utas arról számolt be, hogy a személyzet műszaki problémára hivatkozva tájékoztatta őket a váratlan leszállásról. Azt…
0 komment

Richard nagy estéje is lehet a bukaresti bajnoki

Bakuból egyenesen Bukarestbe vezetett a váradi kosárlabdázók útja, akik csütörtök este érkeztek meg a román fővárosba. A Neftchi Baku ellen megnyert mérkőzés után szombaton a bajnokságban vár feladat a piros-kékekre, 18 órától az alapszakasz ötödik fordulójában a hazai pályán még nyeretlen Bukaresti Rapid lesz az ellenfelük. A VSK U három győzelemmel és egy vereséggel várja a találkozót, míg a bukarestiek négy forduló alatt egyetlen sikert arattak. Éppen a legutóbbi fellépésükön törték meg a…
0 komment

Feketelistára kerülnének a bántalmazók? Új nyilvántartást hoznának létre Romániában

A volt igazságügyi miniszter a családon belüli erőszak visszaszorításáról rendezett konferencián elmondta, hogy az első tervezet szerint a távoltartási végzés kibocsátásával automatikusan elektronikus nyomkövető viselésére köteleznék a bántalmazót, ha az áldozat is hozzájárul az intézkedéshez – írja az Agerpres. Gorghiu szerint a tavaly országosan bevezetett elektronikus megfigyelési rendszer hatékonynak bizonyult: egyetlen olyan nő sem vált gyilkosság áldozatává, aki beleegyezett bántalmazója…
0 komment

A szabadságvágy ára: halálos ítéletek és évtizedes börtönbüntetések 1956 után

A kommunista hatalom halálos ítéletekkel, évtizedes börtönbüntetésekkel, kényszermunkával és vagyonelkobzással torolta meg a magyar forradalom hatásaként az országban fellépő bármilyen megnyilvánulást. A megtorlások egyetemistákat, munkásokat, értelmiségieket, lelkészeket és fiatalokat egyaránt sújtottak, Bihar megyében pedig az érmelléki magyar közösség vezető rétegét is megpróbálták megtörni. A hatóságok már 1956 őszén felléptek a diákmegmozdulások ellen. Október 24-én a kolozsvári…
0 komment

Helytállt Bukarestben, de pont nélkül maradt a Csíkszereda

Hiába tartotta sokáig a lépést az élmezőnyhöz tartozó Bukaresti Rapiddal, az FK Csíkszereda végül kétgólos vereséget szenvedett a fővárosban a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában. A bukarestiek kezdték aktívabban a találkozót, de kezdeti fölényükből kevés veszélyes támadást tudtak kialakítani. A csíkszeredaiak fokozatosan átvették a kezdeményezést, és a játékrész második felében többször is komoly feladat elé állították Marian Aioani kapust. Lima, Stahl Albert és Ódor Máté előtt egyaránt…

Bejelentkezés vagy regisztráció