Három, 11 és 13 év közötti testvért keresnek a hatóságok Szilágy megyében, miután október 29-én, csütörtökön nyomuk veszett. A gyermekek felkutatásában rendőrök, csendőrök és önkéntesek vesznek részt, a keresés Szilágy és Kolozs megye határvidékére is kiterjed. Időközben olyan információk láttak napvilágot, amelyek alapján a nyomozók az emberrablás lehetőségét is vizsgálják.
A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a három testvér, a 11 éves Rostaș Denis Antonio, a 13 éves…
Romániában nincs olyan általános jogszabály, amely meghatározná, hogy a szupermarketek parkolóiban legfeljebb mennyi ideig maradhat egy autó. Mivel ezek magánterületek, az üzemeltetők saját szabályzatot alkalmazhatnak, így üzletenként eltérhet az ingyenes parkolás időtartama és a túllépés következménye is. Bogdan Buneci ügyvéd a Digi24 hírportálnak elmondta, hogy a szabályokat jól látható táblákon kell feltüntetni, amelyekből a sofőrök még a parkolás előtt megtudhatják, mennyi ideig hagyhatják…
Az Allianz-Țiriac megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 51 százaléka csak azután kezdett el biztosításban gondolkodni, miután már érte olyan anyagi kár, amelyet egy biztosítás fedezhetett volna. A megkérdezettek 39 százaléka kiemelten fontosnak tartja a lakás biztosítását – írja az Agerpres.
Az Allianz-Țiriac adatai szerint az önkéntes lakásbiztosítások alapján az idei első kilenc hónapban 50,7 millió lej kártérítést fizettek ki mintegy 8700 ügyfélnek.
A leggyakoribb…
A nagy leárazások időszakában különösen könnyen megtéveszthetők azok a vásárlók, akik egyszerre több internetes rendelésük megérkezésére várnak, hiszen egy csomag kézbesítésével kapcsolatos üzenet ilyenkor kevésbé tűnik gyanúsnak. Erre figyelmeztetett október 28-án kiadott közös közleményében a rendőrség, az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) és a Román Bankszövetség (ARB), amelyek a #SigurantaOnline országos internetbiztonsági program keretében hívták fel a figyelmet a Black Friday…
A Wizz Air W4 7692-es járatának október 30-án, pénteken 19.35 órakor kellett volna felszállnia a Nagyváradi Repülőtérről, azonban a gép késéssel, 20.16 órakor indult útnak. A Flightradar24 légiforgalom-követő oldal adatai szerint a repülőgép nem folytatta útját Olaszország felé, hanem Budapest irányába fordult, ahol 20.40 óra körül leszállt.
A Bihoreanul hírportálnak az egyik utas arról számolt be, hogy a személyzet műszaki problémára hivatkozva tájékoztatta őket a váratlan leszállásról.
Azt…
Bakuból egyenesen Bukarestbe vezetett a váradi kosárlabdázók útja, akik csütörtök este érkeztek meg a román fővárosba. A Neftchi Baku ellen megnyert mérkőzés után szombaton a bajnokságban vár feladat a piros-kékekre, 18 órától az alapszakasz ötödik fordulójában a hazai pályán még nyeretlen Bukaresti Rapid lesz az ellenfelük. A VSK U három győzelemmel és egy vereséggel várja a találkozót, míg a bukarestiek négy forduló alatt egyetlen sikert arattak. Éppen a legutóbbi fellépésükön törték meg a…
A volt igazságügyi miniszter a családon belüli erőszak visszaszorításáról rendezett konferencián elmondta, hogy az első tervezet szerint a távoltartási végzés kibocsátásával automatikusan elektronikus nyomkövető viselésére köteleznék a bántalmazót, ha az áldozat is hozzájárul az intézkedéshez – írja az Agerpres.
Gorghiu szerint a tavaly országosan bevezetett elektronikus megfigyelési rendszer hatékonynak bizonyult: egyetlen olyan nő sem vált gyilkosság áldozatává, aki beleegyezett bántalmazója…
A kommunista hatalom halálos ítéletekkel, évtizedes börtönbüntetésekkel, kényszermunkával és vagyonelkobzással torolta meg a magyar forradalom hatásaként az országban fellépő bármilyen megnyilvánulást. A megtorlások egyetemistákat, munkásokat, értelmiségieket, lelkészeket és fiatalokat egyaránt sújtottak, Bihar megyében pedig az érmelléki magyar közösség vezető rétegét is megpróbálták megtörni.
A hatóságok már 1956 őszén felléptek a diákmegmozdulások ellen. Október 24-én a kolozsvári…
Hiába tartotta sokáig a lépést az élmezőnyhöz tartozó Bukaresti Rapiddal, az FK Csíkszereda végül kétgólos vereséget szenvedett a fővárosban a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.
A bukarestiek kezdték aktívabban a találkozót, de kezdeti fölényükből kevés veszélyes támadást tudtak kialakítani. A csíkszeredaiak fokozatosan átvették a kezdeményezést, és a játékrész második felében többször is komoly feladat elé állították Marian Aioani kapust.
Lima, Stahl Albert és Ódor Máté előtt egyaránt…
A sereghajtó Dési Unirea otthonában szenvedett vereséget a Félixfürdői Lotus, míg a Belényesi Bihorul ötgólos vereséget szenvedett Lénárdfalván a labdarúgó III. Liga 11. fordulójában.
Hét mérkőzés óta nyeretlen csapatok találkoztak egymással, hiszen a Dés öt vereség és két döntetlen, míg a Lotus három vereség és négy döntetlen után várta az összecsapást. A rossz sorozatból végül csak a désieknek sikerült kilábalniuk, akik második győzelmüket aratták az őszi idényben. A hazaiak már a 3. percben…
A kormányülést követő sajtótájékoztatón a tárcavezetőt arról kérdezték, garantálni tudja-e, hogy jövőre nem vezetnek be új adókat, és a meglévőket sem emelik, amint azt Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök, képviselőházi elnök korábban kijelentette – írja az Agerpres.
Nazare szerint
a 2027-es év különösen nehéz lesz költségvetési szempontból, mivel lezárul a PNRR, az új uniós pénzügyi keret pedig csak 2028-ban kezdődik.
Romániának ezért nagyobb mértékben kell saját forrásaira…
Nagyvárad havonta 8.100 eurót fizet az elmúlt négy év alatt felújított épületegyüttesért, amelyben közel ezer diák tanul. Az épületek korszerűsítése egy eredetileg 64,5 millió lej értékűre jóváhagyott kormányzati projekt keretében valósult meg.
A határozatot – amelyben jóváhagyták a bérleti szerződést – a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői támogatták.
A dokumentáció szerint az önkormányzat havonta…
Az utolsó villamosjárat ma, azaz pénteken az Emanuel-templomtól 22.40 órakor indul a vasúti híd irányába, onnan pedig 23 órakor gördül ki az utolsó járat az ellenkező irányba – tájékoztatnak a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) közleményében.
Szombaton és vasárnap a sínfelújítási munkálatok miatt az Emanuel-templom és a vasúti híd közötti szakaszon T9-es villamospótló buszok fognak közlekedni.
Az első járatra az Emanuel-templomtól 5.15 órakor lehet felszállni, a két végállomásról ezt…
A kormányülés elején Niculescu rámutatott, a tragédia 11 éve okoz fájdalmat az áldozatok családtagjainak és barátainak, és sok túlélő ma is viseli a tragikus éjszaka nyomait.
„Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak nemcsak tisztelettel és együttérzéssel, hanem tettekkel is tartozunk”
– fogalmazott.
A miniszterelnök elismerte, hogy
Romániában még sok a tennivaló ezen a téren, de történtek előrelépések.
Emlékeztetett, hogy a súlyos égési sérültek kezelésére szánt temesvári és marosvásárhelyi…
Bihari Napló
A szaktárca tájékoztatása szerint a közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezet biztosítja az év végéig szükséges forrásokat az egészségügyi szolgáltatásokra, a gyógyszerekre, a közalkalmazotti bérekre és a szociális kiadásokra – írja az Agerpres.
A kiigazítás során a minisztérium figyelembe vette az első félévi gazdasági és költségvetési helyzetről szóló jelentést, valamint az első kilenc hónap államháztartási adatait. Utóbbiak szerint a deficit a GDP 3,81 százalékát tette ki, szemben a…
A tanév 36 tanítási hétből áll. A XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok esetében a tanév 34 hetes, és 2027. június 4-én ér véget, míg a VIII. osztályban 35 hetes, és 2027. június 11-én zárul – írja az Agerpres.
A műszaki szakközépiskolák felsőbb évfolyamain – a XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok kivételével –, valamint a szakoktatásban a tanév 37 hetes, és 2027. június 25-én fejeződik be.
A tanév rendje szerint a tanítási…
A nagyváradi Rulikowski temető megközelítésének megkönnyítése érdekében 2026. október 31-én, szombaton, és november 1-jén, vasárnap 10 és 19 óra között
gyorsjáratokat indítanak a következő útvonalon:
Szent László tér (Piața Unirii)/Görögkatolikus Püspökség – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – Rulikowski temető – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – December 1. park – Szent László tér/Görögkatolikus Püspökség.
Az autóbuszokra az útvonalon található…
Andreea Ștefan szóvivő szerint a vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a tűz a lakás hálószobájában ütött ki, miután az elektromos fűtőtest által kibocsátott hőtől meggyúlt néhány textilanyag.
Az ügyben alakult vizsgálóbizottság kizárta ugyanakkor a rövidzárlat kialakulásának, vagy az elektromos vezetékek túlmelegedésének hipotézisét, mint a tűz okát, mivel sem a helyiségben levő elektromos berendezéseken és konnektorokon, sem a rezsó eletromosvezetékén nem találták a megrongálódás nyomait…
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a közlekedőket, hogy 2026. október 31-én, szombaton 7 és 19 óra között lezárják a közúti forgalmat a Codrilor utcában, a vasúti felüljáró környékén, a vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt.
A munkálatok során felszerelik az új vasúti híd zsaluzatát, valamint kiöntik a vasúti felüljáró betonlemezét. A beavatkozás a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasútvonal villamosítását és korszerűsítését célzó projekt része.
A munkálatokat a Webuild…
A tárca szerint az Európai Unió fejlesztési bankja már jóváhagyta a projekt finanszírozását. A Nuclearelectrica részvényesei 22 éves futamidőt, valamint a tőketörlesztésre vonatkozó négyéves türelmi időt akarnak belefoglalni a finanszírozási szerződésbe. A hitel igénybevétele a tőkeösszeg 80 százalékára kiterjedő állami garanciának a hatályba lépésétől is függ – részletezte a minisztérium. A beruházás eredményeként az erőmű 1-es blokkja további 30 évig üzemelhet majd – írja az MTI.
A…