A csendőrség hőkamerákkal kutatott bennrekedt túlélők után a vagonok roncsai között.
Teresa Albacete szóvivő elmondta: két darut és más nehézgépeket szállítottak a helyszínre, és elkezdték eltávolítani a fémtörmeléket, leszakadt darabokat, hogy biztonságos legyen a hozzáférés mentőcsapatok számára – írja az MTI.
A nap folyamán kutyás egységekkel vizsgálják át a helyszínt, hogy megtalálják az összes áldozatot.
A csendőrség biztosított a szerencsétlenség helyszínét, miután a balesetet vizsgáló…
+7 hasonló
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya november 3-án, kedden Telkiben hirdette ki a Nemzetek Ligája utolsó két csoportmérkőzésére készülő 26 fős keretét, amelybe három újonc, Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült.
A Vasas 30 éves középpályása, Urblík József öt góllal és hat gólpasszal, míg a paksi Pető Milán öt találattal érdemelte ki a meghívót. Utóbbihoz hasonlóan újonc a Debreceni VSC 23 éves támadója, Szendrei Ákos is, aki az idényben 12 bajnokin…
+4 hasonló
A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint ennek érdekében egyeztetést kezdeményezett az országos gyógyszerügynökség (ANMDMR), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS), valamint az innovatív és generikus gyógyszerek gyártóinak képviselőivel. A találkozó célja az ártámogatott gyógyszerek jegyzékének újabb bővítéséhez szükséges adminisztratív eljárások felgyorsítása – írja az Agerpres.
Rogobete emlékeztetett arra, hogy előző miniszteri mandátuma alatt kétszer módosították az ártámogatott…
+4 hasonló
A legfőbb ügyészség és az országos rendőr-főkapitányság által irányított akciók elsősorban gazdasági és pénzügyi bűncselekmények, valamint fegyverekkel és erdőgazdálkodással kapcsolatos törvénysértések felderítésére irányulnak – írja az Agerpres.
A nyomozók többek között adócsalás, csempészet, sikkasztás, minősített lopás, csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás, hivatali visszaélés gyanúja, valamint a fegyverekre, robbanóanyagokra és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások megsértése miatt…
+3 hasonló
Az ott élők közül többen felháborítónak tartják, hogy a tömbházak udvarából kihajtva már nem fordulhatnak balra, a belváros irányába.
Ráadásul a járdákat helyenként leszűkítették, ami megnehezíti a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedők dolgát.
Az utca korszerűsítése következtében mintegy hatvan gépkocsi parkolási lehetősége is megszűnt a tömbházak mellett – jelezték a lakosok a közösségi média felületein.
„A tervező, a kivitelező, a hatóságok zseniális ötlete volt, vagy az útburkolati…
A tárca tájékoztatása szerint a sérült román állampolgár orvosi ellátásban részesült, de nem szorul kórházi kezelésre. A nap folyamán további orvosi vizsgálatok várnak rá – írja az Agerpres hírügynökség.
A külügyminisztérium közölte továbbá, hogy a spanyol hatóságok egyelőre nem értesítették a Ciudad Real-i román konzulátust arról, hogy román állampolgárok is lennének a baleset áldozatai között.
A madridi román nagykövetség belügyi attaséja a baleset után azonnal a helyszínre utazott, hogy…
+3 hasonló
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az APIA közleménye szerint a kifizetési kérelmet be lehet nyújtani az ügynökség területi irodáiban vagy postai úton, de elektronikus formában is be lehet küldeni – írja az Agerpres.
Az ügynökség figyelmeztet, hogy
azok a termelők igényelhetik…
+2 hasonló
A hatóság tájékoztatása szerint a hat érintett üzlet ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozik, amelynek nevét a hatályos jogszabályok értelmében az üzemeltető hozzájárulása nélkül nem hozhatják nyilvánosságra – írja az Agerpres.
A DNSC közleménye szerint kedden kibertámadásokról érkeztek jelentések több európai országból, köztük Belgiumból, Svédországból, Hollandiából, Luxemburgból, Írországból és Észtországból. Hasonló incidensekről vagy feltételezett támadásokról számoltak be…
+2 hasonló
A Bihari Napló a 2027-es gyermekpénzemelés lehetőségéről, az előkészületekről és a várható költségvetési hatásokról kérdezte a munkaügyi minisztériumot, amely október 27-én kelt válaszában ismertette a jelenlegi jogszabályi helyzetet és az indexálás lehetséges feltételeit. A tárca tájékoztatása szerint az 1993/61-es törvény alapján a gyermekek után járó állami támogatást évente, hivatalból kell kiigazítani az átlagos éves infláció mértékével, ezt a mechanizmust azonban az elmúlt két évben külön…
+2 hasonló
A 2024-es és 2025-ös adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma hasonló mértékben csökkent a vizsgált évben, mint 2024-ben, a visszaesés üteme ötéves viszonylatban lassú maradt – írja az MTI.
A jelentés szerint az EU-ban egymillió lakosra jutó halálos balesetek száma alapján Svédországban (ahol egymillió lakosra 19 haláleset jut) és Dániában (ahol 24) a legbiztonságosabbak az utak. Noha 2019 óta történtek előrelépések, továbbra is Bulgáriában…
+2 hasonló
Brüsszeli közleményében az uniós bizottság emlékeztetett: az innovatív élelmiszerek olyan új vagy jelentősen módosított élelmiszeripari termékek, melyek fejlesztése során modern technológiákat vagy újszerű összetevőket használnak fel. Céljuk általában a környezeti terhelés csökkentése, az egészség megőrzése, vagy a változó fogyasztói igények, köztük ételintoleranciák kiszolgálása – írja az MTI.
Az uniós bizottság szerint az élelmiszer-innováció erősítheti az európai élelmiszerrendszer ellenálló…
+2 hasonló
A Sepsi OSK a Galaci Oțelul ellen mérkőzött meg idegenben a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában. Az összecsapáson a galaciak kezdeményeztek többet az első félidőben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A Sepsi a játékrész hajrájában veszélyeztetett, előbb Doru Andrei távoli lövését védte Cosmin Dur-Bozoancă, majd Daniel Vîrtej fejese a kapufán csattant. A háromszékieknek ráadásul kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk,
a megsérült, korábban a Bihar FC-ben is megforduló Bogdan…
+2 hasonló
A Sulyok István Református Emlékkápolnánál Pál apostol filippibeliekhez írott levele III. részének 10. versét idézte beszédében Bán Alpár nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor. Úgy fogalmazott: emlékezünk a halottjainkra, és sokszor ez az emlékezés arra késztet bennünket, különösen ha gyászban történik, hogy arra gondoljunk, hogy elmúlunk, semmivé leszünk, eltűnik az életünk. Hogy olyan az emberi lét mint a lehulló sárga falevél. Lehet, hogy nagyjából ki tudjuk számítani, hogy hová fog esni, de…
+2 hasonló
Az intézet adatai szerint az első, 3-as erősségű földmozgás éjfél után 46 perccel következett be Vrancea megyében, 69,9 kilométeres mélységben.
Epicentruma Focșani-tól 35 kilométerre, Sepsiszentgyörgytől 74 kilométerre, Brassótól pedig 89 kilométerre volt. Ezt 1 óra 35 perckor egy 3,6-os magnitúdójú rengés követte 124,4 kilométeres mélységben. Epicentruma 37 kilométerre volt Focșani-tól, 73 kilométerre Sepsiszentgyörgytől és 85 kilométerre Brassótól – írja az Agerpres.
Vasárnap hajnalban és…
+2 hasonló
November 1-jétől az Európai Unió valamennyi tagállamában, így Romániában is alkalmazni kell az új, két eurós feldolgozási díjat az unión kívülről, internetes távértékesítés keretében érkező árukra. Az intézkedést az Európai Bizottság 2026/2152-ös felhatalmazáson alapuló rendelete szabályozza, amelyet október 22-én tettek közzé az unió hivatalos lapjában.
Az új díj a vámkezelés, az áruk ellenőrzése és a kapcsolódó hatósági feladatok költségeinek fedezésére szolgál, és nem helyettesíti a már…
+2 hasonló
A kormány pénteki, október 30-i ülésén fogadta el azt a sürgősségi rendeletet, amely megszünteti az Európai Unión kívülről érkező kis értékű csomagokra alkalmazott 25 lejes logisztikai illetéket.
A pénzügyminisztérium javaslatára elfogadott jogszabály november 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezi a 2025/239-es törvény XXII. cikkét, amely a különadó bevezetéséről rendelkezett.
Az intézkedés azokat a 150 eurónál kisebb bejelentett értékű küldeményeket érinti, amelyek szállítása az Európai…
A tárcavezetőt a kormányülés utáni sajtótájékoztatón a szakszervezeti bérkövetelésekről, köztük a bukaresti metróüzemeltető vállalat, a Metrorex alkalmazottainak követeléseiről kérdezték, egy esetleges munkaügyi konfliktus kapcsán – írja az Agerpres.
Nazare elmondta, hogy
a béremelésekről szóló egyeztetések összetettek lesznek, és szorosan kapcsolódnak a 2027-es állami költségvetés kidolgozásához.
Hozzátette, hogy a jövő évi büdzsét egy új, már tesztelt és üzembe helyezett elektronikus…
+2 hasonló
Elfogadta pénteki ülésén a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely többletforrásokat biztosít az egészségügynek, a nyugdíjak kifizetésére és a helyi önkormányzatoknak; a GDP-arányos költségvetési hiánycélt változatlanul 6,2 százalékon tartják – közölte a pénzügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint az egészségügy számára 7,12 milliárd lejt tesznek elérhetővé, ebből 3,22 milliárd lej új forrás, további 3,9 milliárd lejt pedig a korábban elkülönített összegekből szabadítanak…
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint október 29-én, csütörtökön 14 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy október 27-ről 28-ra virradó éjszaka ismeretlenek mintegy 60 liter gázolajat loptak el egy kereskedelmi társaság tulajdonában lévő markológépből. A munkagépet Alsótopán, a 198-as jelzésű községi út közelében parkolták le.
A nyomozás során rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket: két, 21 és 19 éves, Bihardobrosd (Dobrești) községből származó…
+2 hasonló
A BBC tájékoztatása alapján Stewart szerdán, Los Angeles-i otthonában hunyt el, miután küzdelmet folytatott az Alzheimer-kórral és a Lewy-testes demenciával. A színészt felesége, Sunny, valamint két gyermeke, Daniel és Sophie gyászolja – írja az MTI.
A Yorkshire-ben, 1940-ben született Stewart a Royal Shakespeare Company tagjaként kezdte pályafutását, majd a Broadway színpadán is szerepelt. Több mint hat évtizedes karrierje során a színház, a film és a televízió világában egyaránt jelentős…
+3 hasonló