Hiába tartotta sokáig a lépést az élmezőnyhöz tartozó Bukaresti Rapiddal, az FK Csíkszereda végül kétgólos vereséget szenvedett a fővárosban a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.
A bukarestiek kezdték aktívabban a találkozót, de kezdeti fölényükből kevés veszélyes támadást tudtak kialakítani. A csíkszeredaiak fokozatosan átvették a kezdeményezést, és a játékrész második felében többször is komoly feladat elé állították Marian Aioani kapust.
Lima, Stahl Albert és Ódor Máté előtt egyaránt…
A sereghajtó Dési Unirea otthonában szenvedett vereséget a Félixfürdői Lotus, míg a Belényesi Bihorul ötgólos vereséget szenvedett Lénárdfalván a labdarúgó III. Liga 11. fordulójában.
Hét mérkőzés óta nyeretlen csapatok találkoztak egymással, hiszen a Dés öt vereség és két döntetlen, míg a Lotus három vereség és négy döntetlen után várta az összecsapást. A rossz sorozatból végül csak a désieknek sikerült kilábalniuk, akik második győzelmüket aratták az őszi idényben. A hazaiak már a 3. percben…
A kormányülést követő sajtótájékoztatón a tárcavezetőt arról kérdezték, garantálni tudja-e, hogy jövőre nem vezetnek be új adókat, és a meglévőket sem emelik, amint azt Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök, képviselőházi elnök korábban kijelentette – írja az Agerpres.
Nazare szerint
a 2027-es év különösen nehéz lesz költségvetési szempontból, mivel lezárul a PNRR, az új uniós pénzügyi keret pedig csak 2028-ban kezdődik.
Romániának ezért nagyobb mértékben kell saját forrásaira…
Nagyvárad havonta 8.100 eurót fizet az elmúlt négy év alatt felújított épületegyüttesért, amelyben közel ezer diák tanul. Az épületek korszerűsítése egy eredetileg 64,5 millió lej értékűre jóváhagyott kormányzati projekt keretében valósult meg.
A határozatot – amelyben jóváhagyták a bérleti szerződést – a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői támogatták.
A dokumentáció szerint az önkormányzat havonta…
Az utolsó villamosjárat ma, azaz pénteken az Emanuel-templomtól 22.40 órakor indul a vasúti híd irányába, onnan pedig 23 órakor gördül ki az utolsó járat az ellenkező irányba – tájékoztatnak a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) közleményében.
Szombaton és vasárnap a sínfelújítási munkálatok miatt az Emanuel-templom és a vasúti híd közötti szakaszon T9-es villamospótló buszok fognak közlekedni.
Az első járatra az Emanuel-templomtól 5.15 órakor lehet felszállni, a két végállomásról ezt…
A kormányülés elején Niculescu rámutatott, a tragédia 11 éve okoz fájdalmat az áldozatok családtagjainak és barátainak, és sok túlélő ma is viseli a tragikus éjszaka nyomait.
„Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak nemcsak tisztelettel és együttérzéssel, hanem tettekkel is tartozunk”
– fogalmazott.
A miniszterelnök elismerte, hogy
Romániában még sok a tennivaló ezen a téren, de történtek előrelépések.
Emlékeztetett, hogy a súlyos égési sérültek kezelésére szánt temesvári és marosvásárhelyi…
Bihari Napló
A szaktárca tájékoztatása szerint a közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezet biztosítja az év végéig szükséges forrásokat az egészségügyi szolgáltatásokra, a gyógyszerekre, a közalkalmazotti bérekre és a szociális kiadásokra – írja az Agerpres.
A kiigazítás során a minisztérium figyelembe vette az első félévi gazdasági és költségvetési helyzetről szóló jelentést, valamint az első kilenc hónap államháztartási adatait. Utóbbiak szerint a deficit a GDP 3,81 százalékát tette ki, szemben a…
A tanév 36 tanítási hétből áll. A XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok esetében a tanév 34 hetes, és 2027. június 4-én ér véget, míg a VIII. osztályban 35 hetes, és 2027. június 11-én zárul – írja az Agerpres.
A műszaki szakközépiskolák felsőbb évfolyamain – a XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok kivételével –, valamint a szakoktatásban a tanév 37 hetes, és 2027. június 25-én fejeződik be.
A tanév rendje szerint a tanítási…
A nagyváradi Rulikowski temető megközelítésének megkönnyítése érdekében 2026. október 31-én, szombaton, és november 1-jén, vasárnap 10 és 19 óra között
gyorsjáratokat indítanak a következő útvonalon:
Szent László tér (Piața Unirii)/Görögkatolikus Püspökség – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – Rulikowski temető – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – December 1. park – Szent László tér/Görögkatolikus Püspökség.
Az autóbuszokra az útvonalon található…
Andreea Ștefan szóvivő szerint a vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a tűz a lakás hálószobájában ütött ki, miután az elektromos fűtőtest által kibocsátott hőtől meggyúlt néhány textilanyag.
Az ügyben alakult vizsgálóbizottság kizárta ugyanakkor a rövidzárlat kialakulásának, vagy az elektromos vezetékek túlmelegedésének hipotézisét, mint a tűz okát, mivel sem a helyiségben levő elektromos berendezéseken és konnektorokon, sem a rezsó eletromosvezetékén nem találták a megrongálódás nyomait…
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a közlekedőket, hogy 2026. október 31-én, szombaton 7 és 19 óra között lezárják a közúti forgalmat a Codrilor utcában, a vasúti felüljáró környékén, a vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt.
A munkálatok során felszerelik az új vasúti híd zsaluzatát, valamint kiöntik a vasúti felüljáró betonlemezét. A beavatkozás a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasútvonal villamosítását és korszerűsítését célzó projekt része.
A munkálatokat a Webuild…
A tárca szerint az Európai Unió fejlesztési bankja már jóváhagyta a projekt finanszírozását. A Nuclearelectrica részvényesei 22 éves futamidőt, valamint a tőketörlesztésre vonatkozó négyéves türelmi időt akarnak belefoglalni a finanszírozási szerződésbe. A hitel igénybevétele a tőkeösszeg 80 százalékára kiterjedő állami garanciának a hatályba lépésétől is függ – részletezte a minisztérium. A beruházás eredményeként az erőmű 1-es blokkja további 30 évig üzemelhet majd – írja az MTI.
A…
Florin Birta polgármester csütörtök este, hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be az intézkedést.
Elismerte, hogy torlódások alakulnak ki a körforgalomba történő kihajtásnál, amire az autósok is nem egy esetben felhívták a figyelmet.
A helyszínen készült, a videóban is látható felvételek szerint a munkálatok már megkezdődtek.
„Az átadás óta tapasztalt forgalom és az autósoktól érkezett bejelentések alapján megállapítottuk, hogy gondot okoz a torlódás és a körforgalomba…
A baleset a Vâlcea megyében, a Nagyszeben és Râmnicu Vâlcea közötti útszakaszon. A helyszínre több mentőegységet riasztottak: egy tűzoltóautót, két műszaki mentőjárművet, egy SMURD-mentőautót, valamint a megyei mentőszolgálat két egységét. A tűzoltók tájékoztatása szerint a három járműben összesen négy személy tartózkodott.
Az ütközés következtében egyikük beszorult az egyik járműbe, de a mentőegységek kiérkezésekor eszméleténél volt.
A tűzoltóknak sikerült biztonságosan kiszabadítaniuk,…
A város köz- és magántulajdonában lévő játszótereinek, szabadidős és rekreációs területeinek kialakítására, működtetésére és kezelésére vonatkozóan fogadott el szabályzatot október 29-i ülésén a váradi helyi tanács. A dokumentum egységes előírásokat határoz meg ezeknek a területeknek a használatára, karbantartására, ellenőrzésére és üzemeltetésére, elsősorban a használók biztonságának növelése és a szabadidős tevékenységek megfelelő feltételeinek biztosítása érdekében.
Az új szabályzat…
A környezetvédelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a program azoknak szól, akik az előző kiíráskor nem jutottak támogatáshoz. A programra kedd reggel 10 órától lehet jelentkezni a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) honlapján elérhető informatikai alkalmazáson keresztül – írja az Agerpres.
Az új gépkocsik vásárlását támogató program új szakaszának költségvetése 35,389 lej, ebből 25,6 millió lejt a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsik vagy hibridautók vásárlására, 9,239 millió…
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetet 3.45 órakor jelentették a 112-es segélyhívó számon. A margittai közlekedésrendészek helyszíni vizsgálata alapján a szerencsétlenség 3.40 óra körül történt a 191-es jelzésű megyei úton.
Az elsődleges vizsgálatok szerint a Szatmár megyei Oláhcsaholy (Cehal) községből származó 19 éves fiatal Margitta felől Úsztató (Păgaia) irányába haladt, amikor egy jobbra ívelő, 50 méternél kisebb beláthatóságú kanyarban feltehetően nem az…
Bihari Napló
Még a jegyzőkönyvvezető programot is próbára tette az FK Csíkszereda női U19-es labdarúgócsapatának góltermése. A székelyföldiek október 28-án, szerdán a csíkszeredai Erőss Zsolt sportkomplexumban fogadták a Bukaresti Dinamo együttesét az ifjúsági bajnokság 1. csoportjának hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A hivatalosan rögzített 50–0 önmagában is meghökkentő, a házigazdák szerint azonban ennél is nagyobb különbség alakult ki a pályán.
A klub közlése alapján 53 gólt szereztek, ám a…
Enterovírus-fertőzés miatt szorult kórházi kezelésre Mikko Riipinen, a Nagyváradi VSK U Raiffeisen férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője. A finn szakember az együttes legutóbbi két mérkőzéséről is hiányzott, a váradiak ezalatt a bajnokságban 92–73-ra győzték le a nagyszebenieket, majd a FIBA Európa-kupában 99–83-ra múlták felül a Neftchi Bakut.
Riipinen állapota azóta javult, így elhagyhatta a kórházat.
A klub Facebook-oldalán közzétett üzenetében arról számolt be, hogy már otthon van és…
A Román Postának 2025 végén már csak 18.200 alkalmazottja volt, szemben a 2024 végén nyilvántartott 20.800, illetve a 2023-as 21.800 dolgozóval, derül ki a távközlési szabályozó hatóság (ANCOM) legfrissebb jelentéséből. A két év alatt végrehajtott, több mint 16 százalékos létszámcsökkentés jelentős része tavaly történt,
amikor egyetlen év alatt 2600 alkalmazottal, mintegy 12 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma.
A vállalat létszáma ezzel először esett 20 ezer fő alá, bár továbbra…