Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

42 éves a Terminátor: 5+1 elképesztő érdekesség a legendás filmről

Pontosan 42 évvel ezelőtt, 1984. október 26-án mutatták be a mozikban a Terminátort, amely nemcsak Arnold Schwarzenegger pályafutását változtatta meg, hanem a filmtörténet egyik legmeghatározóbb sci-fi-sorozata lett. A gyilkos robot története azóta generációk kedvence, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a filmsorozat sikereihez egy magyar producernek is rengeteg köze volt, sőt, Schwarzenegger később Magyarországon is magára öltötte a Terminátor szerepét. A 42. évforduló alkalmából 5+1…
0 komment

Élőlánccal tüntettek a bebörtönzött családapa szabadulásáért: öt évet kapott pár öklös miatt a kétvölgyi traktoros

Nagyszabású demonstrációt tartottak azért a kétgyermekes családapáért, akit – a környezete meggyőződése szerint – jogtalanul zártak rácsok mögé. Császár Zsolt szeptember elején megkezdte az ötéves börtönbüntetését, amit emberölés kísérlete miatt kapott. A felesége mellett felszólalt négy település polgármestere és a bebörtönzött családapa ügyvédje is.
0 komment

Először nyilatkozott kapcsolatukról ByeAlex kedvese, Zsófi: "Alex tette meg az első lépést felém"

Szeptemberben robbant a hír, hogy újra foglalt ByeAlex szíve, a rajongók pedig hamar rájöttek, hogy az X-Faktor mentora és az ismert influenszer, Rimóczi Zsófi alkotnak egy párt. A találgatások után a pár már nem titkolózott tovább, közös fotókat s videókat osztottak meg közösségi oldalaikon. Bár eddig nem nyilatkoztak magánéletükről, Zsófi most elárulta, hogy az énekes tette meg az első lépést, s bizony ő volt az, aki először kimondta, mit is érez kedvese iránt.
0 komment

A Mátrixban hitte magát: lemészárolta saját szüleit a 19 éves fiú – Még Neo ruháit is magára húzta (18+)

A Mátrix nem csupán egy sci-fi, amely megkérdőjelezi, mi a valóság és mi az illúzió: egyes gyilkossági ügyekben maguk az elkövetők is a film világára hivatkoztak. Három megrázó esetben is előkerült a legendás filmsorozat neve, köztük olyan bűncselekményekben is, amelyek tragikus véget értek.
0 komment

Kitálal: Kabai András őszintén beszélt Dávid Petráról és az Ázsia Expressz feszültségeiről

Szinte a TV2 Ázsia Expressz című műsorának rajtja óta érezhető a feszültség Kabai András és Deák Rebeka, valamint Dávid Petra és Kiara Lord párosa között. A konfliktus aligha érte váratlanul a nézőket, hiszen Dávid Petra és Kabai András korábban házastársként szerepeltek a csatorna egy másik műsorában, a kapcsolatuk pedig korántsem volt konfliktusmentes.
0 komment

Megszólal a bőnyi rendőrgyilkosság áldozatának társa, tíz éve történt a tragédia

A bőnyi rendőrgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb és legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye, amely 2016. október 26-án, azaz napra pontosan egy évtizede történt a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny községben. A szélsőjobbos eszméket valló Győrkös István – a jogerős ítélet szerint – gépkarabéllyal agyonlőtte az otthonához házkutatás miatt kiszálló rendőrtisztet, Pálvölgyi Péter őrnagyot. A kialakult tűzpárbajban Győrkös maga is súlyosan megsérült.
0 komment

Jégeső csapott le az ország több pontján, de még nincs vége: riasztást adtak ki több megyére

Zivatarok miatt adtak ki riasztást hétfőn több megyére is. Bár az ország nagy részén napos, száraz idő van, keleten és északkeleten záporok, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. A viharok már több településen is megmutatták erejüket: Sarkadon és Kunhegyesen jégesőről számoltak be, amelyről videók is készültek.
0 komment

Felfüggesztett börtönt kapott Chris Brown: Tequilás üveggel verte fejbe a kollégáját

Nyolc hónapos börtönbüntetést szabott ki tizenkét hónapra felfüggesztve a londoni Southwark Koronabíróság Chris Brown amerikai énekesre, aki egy három évvel ezelőtti erőszakos incidens miatt felelt a tetteiért. A Grammy-díjas előadó a bírósági ítélet szerint kegyetlenül és indokolatlanul támadt Abe Diaw zenei producerre, akinek a fején egy tequilás üveget is összetört a verekedés során.
0 komment

A klímaváltozás a fogainkat sem kíméli? Meglepő összefüggésre derülhet fény

A fogszuvasodás továbbra is a világ egyik leggyakoribb krónikus betegsége, amely a WHO adatai szerint a globális népesség közel 45%-át érinti. A kezeletlen fogszuvasodás és a súlyos fogágybetegségek különösen elterjedtek, életkoronként eltérő problémákat okozva: gyermekkorban a tej- és maradó fogak szuvasodása, felnőttkorban a fogágybetegségek, idősebb korban pedig a gyökérszuvasodás és a fogvesztés kerül előtérbe. A fogak állapotát azonban nemcsak az életkor, hanem a nem, a hormonális…
0 komment

Fantasztikus ezüst Skóciából! Horváth Laura a Föld legkeményebbjei között tündökölt

Második helyen végzett Horváth Laura a világ legjobb crossfitesei számára kiírt, rangos Rogue Invitational elnevezésű meghívásos versenyen Skóciában. A korábbi háromszoros bajnok magyar kiválóság a kilenc feladatsorból négyet is megnyert a női mezőnyben, ám összetettben végül a brit Lucy Campbell mögé szorult. Horváth az újabb parádés dobogós helyezésével ismét bebizonyította, hogy a sportág szűk világelitjéhez tartozik.
0 komment

Takarítási szakértők: „A redőny zsinórja is tisztításra szorul, és ettől a keveréktől olyan lesz, mint az új”

Van egy háztartási tárgy, amit nap mint nap megfog, de talán soha nem gondolt rá, hogy különösebb figyelmet érdemelne: a redőny zsinórja. Ez az apró, de nélkülözhetetlen eszköz csendben végzi a dolgát, miközben a kéz nyomát – legyen az tiszta vagy éppen zsíros – hűségesen megőrzi. Az eredmény? Egy szürkés, sárgás szalag, amit a hagyományos szappanos víz egyszerűen képtelen újjávarázsolni. De ne aggódjon, van megoldás! Julia és Natalia, az @organiza_de_diez Instagram-oldal alapítói egy zseniális…
0 komment

Hajós András a csípős politikai beszólásai ellenére is rekordgázsit alkudott ki magának a TV2-nél: szerinte ennek köszönhető

Hajós András nyilatkozatai nemcsak a politikai véleményét, hanem a személyes dilemmáit is megvilágítják. Bár nem szimpatizált az előző kormánnyal és a hozzá köthető médiával, mégis megtalálta a módját, hogy érvényesüljön ebben a rendszerben. Saját bevallása szerint ez részben az alkalmazkodóképességének köszönhető, amelyet akár kétszínűségként is lehet értelmezni. Mindezek ellenére úgy érzi, hogy a legjobb éveit senki nem tudta elvenni tőle, mert azok a fejében vannak, és ez számára a…
0 komment

Meglepő fordulat a Szerencsekerék pedofilbotrányba keveredett műsorvezetőjének ügyében: ezt állítja a kulcsfigura

Újabb részletek derültek ki az amerikai Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Jim Thornton körül kirobbant botrányról. A férfit korábban azzal hozták összefüggésbe, hogy egy repülőút során kiskorúakról szóló, szexuális utalásokat tartalmazó csoportos beszélgetésben vett részt. Az esetet jelentő utas azonban a mai napig hiába várja, hogy az FBI felvegye vele a kapcsolatot, noha a rendőrség korábban ezt ígérte neki.
0 komment

"Miért kapta ezt a feladatot az élettől?" - Nyári Dia könnyfakasztó vallomása a ritka betegséggel született kislányáról - videó

Nyári Dia, a Barátok közt egykori színésznője fájdalmas őszinteséggel beszélt második gyermeke, Emma születése óta megélt nehézségekről. Bár a kislány igazi mintababa, aki rengeteg örömet szerez a családnak, egy ritka fejlődési rendellenesség miatt már kéthónaposan műtétre szorult. Dia számára nem a kisbabás mindennapok fáradalmai jelentik a legnagyobb kihívást, hanem az a tudat, hogy gyermeke nem teljesen egészséges, és a jövő bizonytalansága folyamatosan nyomasztja.
0 komment

Digitális időutazás a vásznon: algoritmusok írhatják át Vincent van Gogh leghíresebb festményének történetét

Vincent van Gogh ikonikus remekműve, A csillagos éjszaka évtizedek óta a lázas művészi képzelet szimbóluma, ám egy friss asztrofizikai kutatás szerint a kavargó égitestek kőkemény természettudományos megfigyelést tükröznek. A modern számítógépes szimulációk és geometriai elemzések arra utalnak, hogy a mester egy konkrét hajnalon, 1889. július 22-én vetette vászonra a látványt. Ez a felfedezés alapjaiban forgathatja fel a művészettörténet eddig kőbe vésettnek hitt kronológiáját, miközben…

Bejelentkezés vagy regisztráció