Erős széllel és heves esőzésekkel érkezett meg a Boelo vihar az Egyesült Királyságba, ahol több tízezer otthon maradt áram nélkül, és több térségben áradások nehezítették a mindennapokat. A szélsőséges időjárás a közlekedésben is fennakadásokat okozott.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson. Aleksandar Vucic korábbi államfő, a kormányzó erők listavezetője már vasárnap este elismerte vereségét, az Európai Unió vezetői pedig gratuláltak a győzteseknek.
A világidő mérésének egyik régóta fennálló szabálya hamarosan megváltozik: a szökőmásodperc, amelyet 1972 óta időnként hozzáadtak az órákhoz, 2027. május 20-tól megszűnik. A döntést nemzetközi szinten hozták meg, és célja, hogy kiküszöböljék azokat a problémákat, amelyeket a modern digitális rendszerekben a szökőmásodpercek okoztak.
A közlekedés során sokszor úgy érezhetjük, minden méterért meg kell küzdenünk. Az ilyen helyzetekben tanúsított viselkedés azonban az udvariasságnál többről árulkodhat. A szakértők szerint ugyanis az, hogy valaki előzékenyen beenged egy másik sofőrt, az érzelmi érettség egyik jele lehet.
Betörtek a lövői önkéntes tűzoltók szertárába, és ellopták a tűzoltóautójukon tárolt akkumulátoros feszítővágót. Az eszközt többek között közlekedési baleseteknél használják a mentéshez, hiánya pedig akár emberéleteket is veszélybe sodorhat.
Sharon Osbourne, Ozzy Osbourne özvegye őszintén mesélt férje haláláról, a gyász feldolgozásáról és arról, hogyan emlékezik rá nap mint nap. Ozzy Osbourne, a legendás Black Sabbath frontembere 76 éves korában hunyt el a buckinghamshire-i otthonában, mindössze három héttel azután, hogy diadalmas búcsúkoncertet adott a szülővárosában, Birminghamben.
Pár napja belehalt a sérüléseibe az a férfi, akit még a nyáron bántalmaztak Hajdúszoboszlón. A rendőrség jelenleg is eljárást folytat az ügyben, most már halált okozó testi sértés miatt. A családnak viszont extra fájdalom a gyászban, hogy jelenleg nincs pénzük az apa méltó eltemetéséhre, segítség nélkül nem tudják kifizetni a szertartás költségeit. Az idő rövid, már csak pár napjuk maradt arra, hogy ne csak egy árva fakereszt emlékeztessen a néhai Pataki Jánosra.
Budapesten a rövid távú lakáskiadás területén jelentős szabálytalanságok tapasztalhatók, a GuestGuru nevű cég kutatása szerint a hirdetések harmada fekete vagy szabálytalan. Az érintett szálláshelyek azonosítása és ellenőrzése nehézkes, a hatóságok eszközei korlátozottak, miközben az önkormányzatok milliárdos adóbevétel-kiesést szenvednek el. A probléma nemcsak az adóelkerülés miatt jelentős, hanem azért is, mert a szabályosan működő szállásadók versenyhátrányba kerülnek.
Súlyos korrupciós ügybe keveredett Srí Lanka egykori first ladyje, Shiranti Rádzsapaksza. A 73 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy egy gyermekkórháznak szánt, állami forrásból származó pénzt luxusingatlan vásárlására fordított. Bár októberben börtönbe került, egészségügyi okokra hivatkozva később kiengedték.
Takács Nikolas visszatért a reflektorfénybe. A Sztárban Sztár versenyzőjeként hétről hétre megjelenik a TV2-n, így a korábbinál jóval több figyelmet kap mostanában; aminek azonban megvan az árnyoldala is. Az énekes arról számolt be, hogy egyre több hamis oldal él vissza a nevével és az arcképével, amelyek kapcsán megkárosított áldozatokról is értesült.
Nyugat felől határozott felhőzetcsökkenés indult meg az ország felett, a csapadék súlypontja fokozatosan a keleti országrészre helyeződik át, majd a déli órákra a legtöbb helyen teljesen eláll az eső. Míg a Dunántúlon és a középső tájakon egyre több napsütésre van kilátás, addig északkeleten egész nap borongós marad az idő.
Egy baba világra jövetele mindig igazi csodának számít, ám a boldog édesanya, Nikolett életében dupla öröm, hogy a kislány egészséges. Az anyuka nagyobbik lánya ugyanis – aki már 12 éves – cseppet sem a megszokott módon éli az életét, hiszen Pamelának a „rossz”, vagyis jobb oldalon dobog a szíve.
Szinte mindenkinek van valamilyen félelme: egyeseket a magasság, másokat a pókok vagy éppen a jövő kiszámíthatatlansága aggaszt. Az asztrológia szerint azonban három csillagjegy különösen hajlamos a szorongásra, és nehezen engedi el a félelmeit.
Életműkoncertre készül lelkesen, telis-tele szenvedéllyel, hogy a közönség, amely megtölti majd az Erkel Színház nézőterét, különleges élményeket kapjon. Írhatnánk azt is, hogy Varga Miklós november 21-i bulijára már minden jegy elkelt. Ez igaz is – csakhogy az előadás ingyenes lesz.
Hosszú évek várakozása és számtalan pletyka után végre megérkezett az Apple legelső hajtogatható okostelefonja, az iPhone Duo. Az Apple nem siette el a belépőt a flexibilis kijelzők piacára, ám a precíz mérnöki munka és az innovatív nanotexturált belső panel azonnal a kategória élvonalába helyezi az eszközt. A prémium-életérzés és a táblagépes multitasking mellé kompromisszumokat is hoztak a magyar piacra a tüköremberek.
Vannak, akik számára a reggeli eszpresszó az ébredés és a munkakezdés közötti átmenet része, másoknál pedig megbízhatóan jelzi, hogy ideje felkeresni a mosdót. A kávé valóban serkentheti a bélműködést, ám ez nem kizárólag a koffeinnek köszönhető. A szervezet természetes napi ritmusa, valamint az ébredés és az étkezés hatására beinduló emésztési folyamatok szintén szerepet játszanak benne. Emiatt a kávé hatása a reggeli órákban különösen érezhető lehet. Fontos azonban tudni, hogy mindenki…
Megmagyarázhatatlanul lassúnak tűnik a streaming, vagy a legizgalmasabb pillanatban fagy le a 4K-s film a nappaliban? A legtöbben azonnal a gyenge wifit vagy az internetszolgáltatót okolják, pedig a valós szűk keresztmetszet sokszor egy láthatatlan hálózati alapbeállításban bújik meg. Néhány egyszerű kattintással, a DNS-címek módosításával látványosan stabilabbá tehető a lejátszás.
A Real Madrid Kylian Mbappé szerencsés góljával szerezte meg a vezetést a Barcelona vendégeként a spanyol bajnokság idei első El Clásicóján. A szünet után Raphinha egyenlített szezonbeli 13. találatával. A slusszpoén az utolsó percekre maradt: Mbappé második góljával a madridi gárda elvitte a 3 pontot a Camp Nouból.
Ádám Szofi Pink bőrébe bújt a Sztárban Sztár hatodik élő adásában, és az énekesnő Try című dalát adta elő. A produkcióval sikerült meggyőznie a zsűrit: a látványos színpadi jelenlétet és a táncot is elismerték, a versenyző pedig összesen 39 pontot kapott.
Forsthoffer Ágnes nem hagyta szó nélkül, hogy Kövér László egy műsorban úgy fogalmazott, nincs semmi közös a mai kormány és az ellenzék között, ezért szó sem lehetett október 23-a közös megünnepléséről. A házelnök szerint elődje szavai hatalmas károkat okoznak a társadalomban.