Alig két héttel azután, hogy beszámoltunk Oláh Ibolya fájdalmas magánéleti válságáról és korábbi kapcsolatának végéről, kiderült, hogy az énekesnőre újra rátalált a boldogság. A Megasztárban huszonhárom éve feltűnt előadó a Best magazin podcastjában beszélt a szakítás utáni gyógyulásról, a gyermekkori sebekről és arról az új társról, aki mellett végre békére és kiegyensúlyozottságra lelt a nehezebb mindennapokban.
A fürdőszoba felújítása sokak számára rémálom: por, zaj, törmelékhegyek és persze az egyre csak szaporodó költségek. De mi lenne, ha azt mondanánk, hogy van egy megoldás, amivel mindez elkerülhető, és mégis modern, stílusos fürdőszobát varázsolhat? A mikrocement nevű anyag pontosan ezt ígéri: bontás nélkül újíthatja meg a csempéket, miközben a végeredmény egy letisztult, könnyen tisztítható, modern felület lesz.
Sajtóhírek szerint hamarosan visszatérhet a kispadra Urbán Flórián. A korábbi magyar válogatott labdarúgó egy nagy bajban lévő csapatot vehet át. A cél egyértelmű lenne.
Horváth Gréta ismét bebizonyította, hogy a humor és a lélekjelenlét a legjobb fegyver a rosszindulat ellen. A népszerű televíziós személyiség, akit a közönség főként az Ázsia Expressz és a Farm VIP című műsorokban ismert meg, frappáns válaszával hívta fel magára a figyelmet a közösségi médiában. Bár az utóbbi években visszavonult a nyilvánosság elől, és inkább a magánéletére koncentrált, időről időre megosztja gondolatait és mindennapjait követőivel.
Huszonnégy év telt el a rejtélyes eset óta, de Tárnokon azóta is csak halkan, borzongva emlegetik a kámforrá vált Radics-családot. 2002 januárjában nyomtalanul tűnt el a családfő, Radics Attila, az élettársa, Bihon Lászlóné és a hároméves kislányuk, Bihon Sára. Az ügyet tíz évig egyszerű eltűnésként kezelték, majd 2012-ben, Portik Tamás elfogása után újraindították a nyomozást emberölés gyanújával. Biztosak tehát abban, hogy megölték őket, ám a holttestek máig nem kerültek elő. Az azóta is…
A Manchester United korábbi játékosmegfigyelője, Mick Brown szerint meg kell nézni, csak véletlen egybeesés-e, hogy Szoboszlai Dominik sérülése óta olyan játékosok kerültek jó formába a Liverpoolban, akiktől ezt előtte hiányolták. A szakember úgy véli, az is elképzelhető, hogy így hiába épül fel a magyar középpályás, nem fog azonnal bekerülni a kezdőcsapatba. Szerinte elképzelhető, hogy vissza kell küzdenie magát a Liverpool kezdőtizenegyébe a magyar válogatott csapatkapitányának.
Egy pillanat alatt veszélyessé válhat az autózás, ha egy őz vagy más vadállat váratlanul az úttestre szalad. Ilyenkor ösztönösen félreránthatja a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, ez azonban akár még súlyosabb balesethez is vezethet. A legfontosabb, hogy a sofőr megőrizze az uralmát a jármű felett, és a lehető leggyorsabban csökkentse a sebességet.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas FC a hivatalos közösségi oldalán közölte, hogy az elülső keresztszalag-szakadást szenvedő Tóth Milán túl van a műtéten. A támadót Ausztriában operálták meg. A teljes felépülése viszont hosszú időt vesz igénybe.
Egyetlen mozdulat, és máris megnyílik a fiók: az ujjlenyomat vagy az arcfelismerés ma már szinte észrevétlenné teszi a bejelentkezést. De mi történik akkor, ha a telefon váratlanul lemerül, meghibásodik vagy teljesen használhatatlanná válik? Vajon vele együtt a fontos fiókokhoz való hozzáférés is elveszhet?
A Ryanair, Európa vezető légitársasága, november 10-től új szabályozást vezet be a repülőtéri poggyászfeladás terén. Az eddigi 40 perc helyett a poggyászfeladási szolgáltatás 60 perccel a járatok menetrend szerinti indulása előtt zárul. A változás célja, hogy gördülékenyebbé tegye az utasok áthaladását a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen és az útlevél-ellenőrzésen, különösen a forgalmas időszakokban.
Ha van étel, ami szinte minden mediterráneum-rajongó szívét megdobogtatja, az a frissen sült hal. Kívül ropogós, belül omlós, és az andalúz konyha egyik legnagyobb büszkesége. De van egy trükk, amivel még finomabbá és egészségesebbé tehető ez a klasszikus fogás? Samantha Vallejo-Nágera, a spanyol MasterChef zsűritagja és elismert séf, most megosztotta a titkát: a búzaliszt helyett csicseriborsó-lisztet kell használni!
Hétfő este tartották Londonban a 2026-os Aranylabda díjátadó gáláját, ahol az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bayern München angol csatára, Harry Kane zsebelte be a legrangosabb elismerést. Az eseményen természetesen felvonultak a futballvilág jelenlegi és korábbi sztárja is.
Hétfő este elindult a "A visszavágó - Kapj el, ha tudsz!" című műsor, amelyben a Most Wanted rendőrtriója próbálja elkerülni a celeb-fegyencek üldözését. A műsor már az első percekben izgalmas fordulatokat hozott: Sebestyén Balázs és Frohner Fecó a reptér felé vették az irányt, míg Pápai Joci a Keleti pályaudvaron próbálkozott élete első vonatozásával. Az énekes számára azonban a vonatjegy vásárlása és a helykeresés is komoly kihívást jelentett.
Matolcsy Ádám Budapesten lehet információink szerint, ha pedig ez valóban így van, az arra is magyarázatot ad, miért nem adták ki ellene még mindig a nemzetközi körözést. A jegybank elnökének fiát október 21-e óta keresik gazdasági csalás miatt.
A hazai zenei szcéna népszerű fiatal tehetsége, Mehringer Marci és a Lidl Magyarország egy egészen egyedülálló gasztronómiai újdonsággal lepi meg most a zene és a sütemények szerelmeseit: megérkezett a Rákóczi roll, amely a klasszikus Rákóczi-túrós nosztalgikus ízvilágát öltözteti fiatalos köntösbe.
A nyak kialakulása fontos lépés volt a vízi életből a szárazföldi életbe vezető evolúciós átmenetben, a kutatók azonban sokáig úgy gondolták, hogy elsődleges előnye a fej szabadabb mozgatása volt. Egy új, a Nature folyóiratban megjelent kutatás szerint a korai négylábúak nyaka még meglepően merev lehetett, és kialakulása inkább a mozgás, valamint az elülső végtagok használatának átalakulásával függhetett össze.
Borravalóra és városnézésre hivatkozott a gyanúsítotti kihallgatásán az a 46 éves nő, aki engedély nélkül taxizott Budapesten, és a gyanú szerint különféle trükkökkel csapta be a külföldi turistákat. Volt, akinek a tényleges viteldíj tízszeresét kellett kifizetnie, másnak a pénzét cserélte ki észrevétlenül. A bíróság négy hónapra bűnügyi felügyeletbe helyezte a nőt.
Meghökkentő fotó készült Stohl András vasárnapi balesete után a 11-es főúton: miközben a színész modern, nagyméretű SUV-jának hátulján szinte semmilyen sérülés látszik, a másik autó, egy régebbi Suzuki Swift eleje alaposan összetör. De vajon mitől függ, hogyan viselkedik két autó egy ütközésben, és mit tudunk a Chery töréstesztjeiről?
Görög Zita édesanyja mindenki elől eltitkolta a terhességét, még a modell édesapja sem tudott arról, hogy újabb gyermeke születik. Zita a VIASAT3 Útközben elmeséled című műsorában idézte fel a családot megrázó történetet, és arról is beszélt, miért döntött úgy később, hogy magához veszi öccsét, Bálintot.
Önironikus, finom mosoly, jellegzetes orgánum és az a ritka képesség, hogy a legmélyebb emberi esendőséget is képes némi derűvel fűszerezni. Szacsvay László az a fajta színészóriás, aki jelenlétével szinte észrevétlenül, mégis megkerülhetetlenül uralja a színpadot és a vásznat. A színész ma 79 éves, ezúton is boldog születésnapot kívánunk neki a jeles alkalomból.