Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Egy hajszál döntött: bő három év után indulhat ismét az első helyről Lewis Hamilton

Lewis Hamilton indulhat az első helyről a Mexikói Nagydíjon vasárnap. A Ferrari hétszeres világbajnok brit pilótája mindösszesen kilenc ezredmásodperccel utasította maga mögé mercedeses honfitársát, George Russellt, míg a harmadik helyre Charles Leclerc ért oda a másik Ferrarival. A világbajnoki címtől csupán két pontra lévő Andrea Kimi Antonelli a negyedik rajtkockából indulhat majd.
+2 hasonló
0 komment

„Hagyjuk már, ez k.rva jó volt” – Solére szembement mentortársaival, de vajon ki áll fel a székből?

Doan Viktória, vagyis Tory produkcióját nagy várakozás előzte meg az X-Faktor székes fordulójában, ám a fellépése után nem minden mentor volt elégedett. ByeAlex és Gáspár Laci is úgy látta, hogy a lány ezúttal nem hozta azt a színvonalat, amit korábban megszokhattak tőle. Solére azonban egészen másképp értékelte a hallottakat, és a kritikák ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy helyet adjon neki.
+2 hasonló
0 komment

Fordulatos mérkőzést hozott a címvédő ETO és az újonc Vasas összecsapása

A címvédő ETO FC Győr kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott szombaton a vendég Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az angyalföldi csapatnak októberben ez volt mindössze a második bajnoki pontja, bár most közel állt ahhoz, hogy hármat szerezzen. A két együttes a bajnokság első körében ugyancsak 2-2-es döntetlent játszott egymással, akkor a fővárosban.
+2 hasonló
0 komment

Feje tetejére állt az NB I: a sereghajtó Honvéd után az utolsó előtti Zalaegerszeg is mérkőzést nyert

A Zalaegerszeg hazai környezetben magabiztos, 3-0-s sikert aratott az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A ZTE a játéknapot az utolsó előtti pozícióból várta, sikerének köszönhetően viszont feljött a nyolcadik helyre. A zalaegerszegiek mind a 13 pontjukat hazai környezetben szerezték, saját közönségük előtt négy győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség a mérlegük.
+2 hasonló
0 komment

Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú rabolt ki egy férfit Salgótarjánban: Hátba rúgták, majd elvették a pénzét - videó

Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú szemelt ki magának egy 48 éves férfit Salgótarjánban, hogy megszerezzék a pénzét. Miután a fiú sikertelenül próbálta kilopni a pénztárcát a férfi zsebéből, bántalmazta, majd hátba rúgta áldozatát, és elvette a 27 ezer forintot tartalmazó tárcát. A rendőrök rövid időn belül elfogták a fiatalokat.
+2 hasonló
0 komment

"Kezdetnek nem rossz" - Karácsony Gergely szerint ennyi plusz pénzt hozhat Budapestnek az új költségvetés

Közösségi oldalán értékelte a parlament elé benyújtott 2027-es büdzsétervezetet Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely szombati Facebook-bejegyzésében közölte: a jövő évi költségvetés alapján a fővárosi önkormányzat 29 milliárd, a kerületek pedig további 22 milliárd forinttal több adóbevételt tarthatnak meg.
+2 hasonló
0 komment

Magyar Péter élesen reagált Schiffer András 10 pontos jogállami felhívására

Magyar Péter miniszterelnök péntek esti bejegyzésében reagált Schiffer András volt országgyűlési képviselő nyílt levelére. „A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja” címet viselő dokumentum aláírói szerint veszélybe kerültek a rendszerváltáskor kivívott jogállami garanciák. Az tíz pontban szereplő elképzelésekről a kormányfő sem rejtette véka alá véleményét.
+2 hasonló
0 komment

Magyar Péter megállapodott az egyiptomi elnökkel - rendeződtek a korábbi szerződés körüli vitás kérdések

Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Parlamentben fogadta Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. A tárgyaláson többek között a két ország gazdasági és biztonsági együttműködéséről, valamint az Egyiptom számára Magyarországon készülő vasúti kocsik ügyéről is egyeztettek. A felek megállapodtak abban, hogy rendezik a korábbi szerződések körüli vitás kérdéseket.
+2 hasonló
0 komment

Nyílt levélben tiltakoznak Schiffer Andrásék a jogállami garanciák veszélyeztetése miatt

Nyílt levelet tett közzé Facebook-oldalán Schiffer András volt országgyűlési képviselő, amelyben több jogász és közéleti személyiség a jogállami büntető igazságszolgáltatás alapelveire hívja fel a figyelmet. „A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja” címet viselő dokumentum aláírói szerint veszélybe kerültek a rendszerváltáskor kivívott jogállami garanciák.
+2 hasonló
0 komment

Vízilabdázó lányok lettek rosszul az újbudai uszodában, egyelőre nem tudják, mitől

„Szellőztessetek, ha nem akartok megfulladni!” – állítólag ezt mondta a tizenéves vízilabdás lányoknak a takarítónő a Nyéki Imre uszodában. Ezt követően több kiskorú lány rosszul lett, mentőt hívtak, három kislányt láttak el, egyikük kórházba is került, de csak megfigyelésre. Hogy mitől lettek rosszul, egyelőre még rejtély.
0 komment

Szívszorító utolsó interjú: Patrick Stewart még betegen sem volt hajlandó visszavonulni!

Az egész filmvilágot megrázta Patrick Stewart, a Star Trek és az X-Men-filmek legendás színészének halála. Az Alzheimer-kórral és a Lewy-testes demenciával küzdő Grammy-díjas világsztár szerdán 86 évesen otthonában hunyta le örökre a szemét, hosszú évtizedekig tartó, gyönyörű karriert hátrahagyva. A hollywoodi ikon utolsó interjújában is egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában visszavonulni.
+2 hasonló
0 komment

Fél tonna húszezres: így lehet eldugni a Seszták Miklóson keresett 9 milliárd forintot

A nyomozó hatóság gyanúsítása szerint 9 milliárd forint kenőpénzt vett át Seszták Miklós a Volánbusz-botrány kapcsán, ám a házkutatáskor a nyomozók csak egy teljesen üres széfet találtak az otthonában. Beindult a találgatás, vajon hová rejthette el a vagyont, amiből a szabadulása után élhet. Hogyan lehet elrejteni ennyi pénzt, és egyáltalán mekkora tömegről és kötegekről van szó?
0 komment

Komoly műtétje után sem áll le Szekeres Adrien, tele van a naptára – Fontos üzenetet küldött minden nőnek

Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ez pedig idén különösen személyes jelentőséggel bír Szekeres Adrien számára. Az énekesnő sikeres műtéten esett át. Saját történetével szeretné felhívni a nők figyelmét arra, hogy a rendszeres szűrővizsgálatok és az időben történő felismerés akár életmentő jelentőségűek is lehetnek.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció