Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

„Még fel sem fogtam” – Dr. Mátyásnak idő kell ahhoz, hogy feldolgozza Stohl András bókjait

Különösen megterhelő, ám annál emlékezetesebb élő show-ján van túl Dr. Mátyás, aki a Sztárban Sztár legutóbbi adásában kétszer is női előadóként lépett a színpadra. Bár a Lady Gaga bőrében előadott táncos-énekes produkcióját ő maga borzalmasnak és fülsértőnek értékelte, a zsűri reakciója hatalmas meglepetést okozott számára. Stohl Andrástól például olyan bókot is kapott, amit egyelőre még fel sem tudott dolgozni.
0 komment

A legbalekebb autótolvajok: ellopták a kocsit, majd lerobbantak vele, mert dízel helyett benzint tankoltak bele

Lebuktak kis hazánk leginkább balek autótolvajai, akik az elmúlt hétvégén nyúltak le Kondoros közelében, a 44-es út mellett egy Jeepet. A terepjáróval nem jutottak messzire, mert kifogyott az üzemanyag. A ló(erő)kötők készültek, volt náluk „nafta”, csak éppen kapkodtak, s benzint töltöttek a dízeles motorba, amivel aztán száz méter után lerobbantak. Az öcsödi banda tagjai a félretankolással komoly kárt okoztak, sőt, talán többet, mint amennyit a huszonöt esztendős jármű ért.
0 komment

Három csillagjegy, akikre pénzeső és szerencse vár 2026. október 30-án

Készüljünk fel, mert 2026. október 30-a nem egy átlagos nap lesz! Három szerencsés csillagjegy számára ez a péntek maga lesz a megtestesült csoda, hiszen a sors nemcsak mosolyog rájuk, hanem egyenesen pénzesővel árasztja el őket. És nem, ez nem egy szokványos „jó nap”, hanem egy olyan váratlan fordulat, amely minden képzeletet felülmúl. A Rák Hold és a Skorpió Nap közötti trigon állás olyan energiákat szabadít fel, amelyek a szerencsét és a bőséget hozzák el – és mindezt teljesen váratlanul.…
0 komment

Az utánpótlás-szakértő elmondta, melyik mai sztárfocistára emlékezteti Magyar Péter fiának játéka

A játékérettsége, az alázata és a pályán hozott döntései emelik korosztálya legjobbjai közé Magyar Lórántot. Magyar Péter és Varga Judit fia szerdán az albánok ellen Tiranában 1-0-ra elveszített felkészülési találkozón debütált az U15-ös labdarúgó-válogatottban. A Blikknek nyilatkozó Horváth Csenger már több mint egy évtizede követi nyomon a magyar tehetségeket. Korábban olyan kiemelt akadémiákon vezette a fiatalok felderítését, mint az ETO vagy az MTK utánpótlása. Szerinte a 14 éves…
0 komment

Névháború: 13 évvel Cipő halála után hadat üzent a Republic a névbitorló zenekarnak

Bódi László, vagyis Cipő tragikus halála után a rajongók úgy gondolhatták, véget ért a Republic története. Tévedtek. A dallamos rockzenét játszó banda talpon maradt, és a sokadik fénykorát éli. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagy sikerű nyugat-európai turnén vannak túl. A rivaldafénybe azonban némi árnyék vetül: meglehet, hogy a Republic hamarosan pereskedésre kényszerül.
0 komment

Azt hiszi, ismeri a kutyáját? Örül, amikor csóválja a farkát, vagy valami más a baj? 6 jel, amit gyakran félreértelmezünk, és amelyek felfedik, mit érez valójában a kedvencünk

A kutyák a legjobb barátaink, de vajon tényleg értjük, mit szeretnének mondani nekünk? Sok gazdi hajlamos emberi érzelmeket és szándékokat tulajdonítani a kedvencének, pedig a kutyák testbeszéde sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk. A kutyaszakértők szerint számos olyan jelzés van, amit félreértelmezünk, és ez nemcsak a kapcsolatunkat nehezítheti meg, hanem akár veszélyes helyzeteket is teremthet. Nézzük, melyek azok a tipikus kutyaviselkedések, amelyekkel kapcsolatban gyakran tévedünk!
0 komment

Egyetlen rejtett beállítás fojtja meg az otthoni netet: így válassza ketté a wificsatornákat percek alatt

Bekötötték a gigabites internetet, a vadonatúj okostévé mégis akadozik, a filléres okosizzók és kamerák pedig percenként dobálják el a jelet? A bosszantó jelenség hátterében a modern, kétcsatornás routerek kényelmesnek szánt, ám sokszor félrevezető automatikája áll. Ha a két frekvenciasávot szétválasztja, kézbe veheti az irányítást, és végre megkapja a pénzéért járó valódi sebességet.
0 komment

Kevesebb tiltás, több párbeszéd a képernyőidőről – segít a családi digitális iránytű (x)

Miért fulladnak kudarcba a szigorú családi tiltások, ha képernyőidőről van szó? Hogyan lehet véget vetni a napi szintű vitáknak a telefonok és tabletek miatt anélkül, hogy teljesen elvágnánk a gyereket a digitális világtól? A Telekom Hello Szülő platformján elérhető Családi Digitális Iránytű abban segít, hogy a „Tedd le a telefont!” és a „Csak még öt perc!” mondatok helyét fokozatosan a párbeszéd és a közösen kialakított szabályok vegyék át.
0 komment

Mikler Roland parádézott: elbúcsúzott a Szeged a Bajnokok Ligájától

A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. A szegedieket Mikler Roland káprázatos teljesítménye is segítette. A mérkőzésnek nem volt tétje, mert már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat kiesik a BL-ből és átkerül az Európa Ligába.
0 komment

Az ördög jobb és bal keze semmi: Kamarás Ivánnal jön az új magyar westernfilm

A 19. századi magyar Alföldre repíti a nézőket a Paprika és Puskapor című új magyar kalandfilm, amely a betyárvilág legendáit ötvözi a western műfajával. Karácsony Péter első egész estés rendezésében Waskovics Andrea, Kamarás Iván, Olasz Renátó és Trill Zsolt is feltűnik, a forgatásról pedig már az első fotók is megérkeztek.

Bejelentkezés vagy regisztráció