Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vették őrizetben szerdán Matolcsy Györgyöt. Az ügyészség is megerősítette, hogy a volt jegybankelnök megtagadta a vallomástételt.
+1 hasonló
Befejeződött A mi kis falunk következő évadának forgatása, ám továbbra sem dőlt el, hogy a stáb Pilisszentléleken maradhat-e, vagy új helyszínt kell keresnie.
+1 hasonló
Újabb fejleményekről számolt be az Index a „minden idők legnagyobb olimpiai csalásaként" emlegetett ügyben. A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott a belgák trükközése miatt maradt le a 2021-es tokiói olimpiáról. A belga szövetség és a játékosok kártérítést fizethetnek a mieinknek. A botrány azonban ennél is szerteágazóbb, a női csapatunk is csalás áldozata lehetett.
+1 hasonló
Jelentős változás a 2027-es költségvetés tervezetében: az otthonápolási díj alapösszege, valamint az emelt és a kiemelt ápolási díj 50 százalékkal nőhet. A szociális ágazatban dolgozók átlagosan bruttó 15 százalékos béremelésre számíthatnak.
+1 hasonló
Stohl András, a népszerű műsorvezető múlt hét vasárnap délután autóbalesetet szenvedett Szentendrén, nem sokkal a Sztárban Sztár élő adása előtt. A baleset idején a családja is vele utazott, amikor egy másik autó hátulról beléjük rohant. Az ütközés ereje jelentős volt, a másik járművet trélerrel kellett elszállítani a helyszínről.
+1 hasonló
A visszavágóban Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci ezúttal a Célpontok szerepét kapták meg, vagyis nekik kellett menekülniük az üldözők elől. Joci hamar különvált a társaitól, és Magyarországon próbált egérutat nyerni, miközben olyan nehezítő feladatokat is végre kellett hajtania, mint az utcai lufiosztás. Bár a Hősök teréről sikerült elmenekülnie, a nyomába eredő Vadászok végül sikerrel jártak, és a játék második napján kézre kerítették őt.
Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé Fabio Paim a Chelsea korábbi labdarúgója. Az egykor szupertehetségnek kikiáltott, majd a futballt hátrahagyva felnőttfilmes karrierbe kezdett portugálról egy 20 éves egyetemista lány állítja, hogy betört a lakásába, majd megerőszakolta. Paim hamarosan nemi erőszakkal, rongálással és birtokháborítással áll bíróság elé, pedig egykor még Cristiano Ronaldo sajátjánál is fényesebb jövőt jósolt neki.
Hosszú évek után először kapták lencsevégre a nyilvánosság előtt az ikonikus énekesnő, Britney Spears legidősebb fiát, Sean Preston Federline-t. A pophercegnő gyermeke az utóbbi időben szinte teljesen visszavonult a kíváncsi tekintetek elől, a halloweeni hétvégén azonban kivételt tett: a barátnője, Rebecca Guigui társaságában megjelent a magyar szupermodell, Palvin Barbara és a férje, Dylan Sprouse jelmezbálján. A fiatalok bevállalós maskarát öltöttek magukra, a fotók pedig azonnal bejárták a…
A nyáron óriási szenzációnak számított, hogy a Veszprém kézilabdacsapata leigazolta a Barcelonától Emil Nielsent. Sajtóhírek szerint a rutinos kapus kiemelkedő fizetésért írt alá Xavier Pascual csapatához. Ezért írta azt egy átigazolásokkal foglalkozó oldal, hogy a dán válogatott játékos az ekhós adózás megváltoztatása miatt egy év után távozhat a bakonyiaktól.
Hatalmas hullámokat vetett az operaház átvilágítása, majd a főigazgató, Ókovács Szilveszter menesztése, mely ma, 2026. november 2-án lett nyilvános. A főigazgató menesztéséről a kormány weboldalán jelent meg először egy rövid közlemény, majd Nagy Ervin, kultúráért felelős államtitkár az átvilágítás eredményének részleteit is közölte. Az ügyben Magyar Péter miniszterelnök is megszólalt, pazarlásról és dilettatntizmusról beszélt az opera működése és vezetése kapcsán.
Megdöbbentő látlelet rajzolódik ki a hazai konyhák mindennapjaiból: miközben az árak az egekbe szöknek, a magyar családok észrevétlenül százezreket hajítanak a szemetesbe minden évben. Évente mintegy 160–170 ezer forintnyi, még tökéletesen ehető élelmiszer végzi a kukák mélyén egy négyfős háztartásban, ami nemcsak pénztárcánkat tépázza meg, de a környezetünket is brutálisan terheli.
Ókovács Szilveszter kész perelni azok után, hogy kirúgták őt a Magyar Állami Operaház éléről. Állítja nem stimmel semmi abból, amit Nagy Ervin közölt róla és a fizetéséről hétfőn délután.
Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, világhírnévre tett szert a Crew Dragon 2025-ös küldetésével, amely során a floridai Kennedy Űrközpontból indulva húsz napot töltött az űrben. Az űrutazás nemcsak szakmai sikert hozott számára, hanem hatalmas népszerűséget is, ám a karrierje csúcsán ráébredt, hogy a szakmai elismerések és a hírnév nem pótolhatják a család melegét.
A Sztárban Sztár idei évadának egyik legnagyobb meglepetése Dr. Mátyás, aki civilként vágott bele az ország egyik legnépszerűbb show-műsorába, mára pedig a győzelem egyik komoly esélyesévé lépett elő. Az énekes hétről hétre bizonyítja, hogy a profik között is megállja a helyét, ám a legutóbbi adásban olyan helyzetbe került, amellyel korábban még nem kellett szembenéznie. Amikor kiderült, hogy a veszélyzónába jutott, a rosszullét kerülgette.
Nem mindennapi ajándékkal lepték meg Takács Nicolast a Sztárban Sztár versenye után: az énekes egy rajongójától olyan csokrot kapott, amilyet aligha látni a virágüzletek kirakatában. A különleges kompozíciót ugyanis nem rózsákból vagy tulipánokból, hanem kolbászokból és csípős paprikákból fonták össze. Nicolas láthatóan örömmel fogadta a meglepetést, és a történtekből az is kiderült, hogy a szívéhez bizony a magyaros ízeken keresztül is vezet út.
Alig néhány óra alatt kell elkészíteniük a rövidfilmjüket a Filmathon résztvevőinek. A különleges versenyen a mesterséges intelligencia veszi át a hagyományos filmforgatás szerepét, az elkészült alkotásokat pedig másnap reggel már a Westend mozivásznán láthatja a közönség.
Ahány páros, annyi taktika. Vannak akik szövetségest kerestek, míg mások inkább játszották a hülyét, valakik pedig csak egy nagyon erős mottóval vágtak neki a forgatásnak: "soha nem döntünk bosszúból és soha nem döntünk érzelemből". Indul a hotel Blöff, a legújabb reality, ezúttal az RTL-en.
Kellemetlen helyzetbe kerültek a versenyzők a TV2 Ázsia Expressz című műsorának hétfő esti adásában: a párosoknak egy népszerűtlenségi versenyben kellett részt venniük, amelynek során különböző negatív jelzőket kellett a többi szereplőhöz társítaniuk. A feladat hamar feszültséget szült a játékosok között, különösen akkor, amikor Balogh Eleniék Molnár Viktorékat találták a leginkább gonosznak, míg Viktorék Eleniéket nevezték meg a mezőny leginkább számító párosaként.
Tragikus eset történt hétfő délután egy hajdúszoboszlói rendelőben. Egy nő összeesett, a mentők pedig hiába küzdöttek érte, végül a szakemberek minden igyekezete ellenére életét vesztette.
Egy túl nagyra nőtt minnesotai törpemalac, egy összetört szívű férfi és egy olyan drogcsempész-kaland, ami forgatókönyvnek is meredek lenne: csakhogy ez a színtiszta valóság. Árpád története simán elmenne egy hollywoodi gengsztervígjátéknak vagy egy groteszk Kusturica-filmnek, a főhős számára azonban mindez két és fél év letöltött börtönt, nyomkövető karperecet és teljes egzisztenciális összeomlást jelentett.