Max Verstappen nyerte a Forma–1-es Mexikói Nagydíjat Lewis Hamilton előtt. Mégsem róluk szólt minden Mexikóvárosban. Andrea Kimi Antonelli ugyanis a harmadik helyen célba érve világbajnok lett. A történelmet író olasz zokogva fogadta a gratulációkat.
+2 hasonló
Hatalmas meglepetésekből és feszültségből nem volt hiány az Álarcos énekes legutóbbi adásában: nemhogy egy, de rögtön két leleplezés is sokkolta a nézőket! A Nyomozók ráadásul mindkét álarc mögött rejtőző sztárt kitalálták!
+2 hasonló
Különleges produkcióval készült Dr. Mátyás a Sztárban Sztár mai adására. A versenyző saját bevallása szerint igazi öreg lélek, ezért különösen örül annak, hogy ezúttal egy olyan oldalát is megmutathatja, amely közel áll hozzá.
+2 hasonló
Súlyos erőszakos bűncselekmény rázta meg a dél-angliai Hampshire lakóit szombat este, amikor egy Eastleigh közelében tartott Halloween-partin öt fiatalt késeltek meg. Az ismeretlen támadók vérző fiatalokat üldöztek az utcán. A BBC által közölt rendőrségi tájékoztatás szerint mind az öt kamasz komoly, súlyos sérüléseket szenvedett a támadás következtében; az áldozatok között három 16 éves és két 17 éves fiú van, akiket a kiérkező mentőegységek azonnal kórházba szállítottak.
+2 hasonló
Nemcsak a versenyzők produkciói miatt tartogatott izgalmakat a Sztárban Sztár vasárnap esti elődöntője. A TV2 ugyanis egy exkluzív bejelentéssel is készült, amelyről már korábban megjelent egy sejtelmes üzenet a műsor hivatalos Instagram-oldalán.
+2 hasonló
Az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának vasárnapi rangadóján a Liverpool az Arsenalt fogadta. A hazaiaknál Szoboszlai Dominik sérüléséből visszatérve már leülhetett a kispadra, Kerkez Milos pedig a kezdőcsapatban kapott helyet. A második félidőben a magyar válogatott csapatkapitánya is beállt, de ő sem tudott segíteni a hazai gárdán, amely 1-0-s vereséget szenvedett.
+2 hasonló
Kiterjedt tűz pusztít Kecskemét külterületén, a Kisfái tanya közelében fekvő szemétlerakóban, ahol mintegy ezer négyzetméteren csaptak fel a lángok. A vasárnap délután keletkezett esethez perceken belül riasztották a szakembereket, a beavatkozó erők pedig azonnal megkezdték az oltási munkálatokat a Bács-Kiskun megyei helyszínen.
+2 hasonló
A múlt héten kétszer is emelkedett a gázolaj ára Magyarországon, amely többhetes stagnálást követően újra drágulásnak indult, jelenleg 721 forint a dízel átlagára a magyar kutakon, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek, hogy az idei év végéig akár további százforintos drágulás is elképzelhető. Ennek a folyamatnak háttérében elsősorban a közel-keleti konfliktus áll, a Brent kőolaj árának hordónkénti ára ugyanis már meghaladta a 116 dollárt. A környező országokat is érinti az áremelkedés, ami…
+2 hasonló
Már egyetlen, mindössze 30 perces szaunázás is látványos változást idézhet elő az immunrendszer működésében – erre jutottak finn kutatók egy friss tanulmányban. A vizsgálat szerint a szaunázás, amelyet a félidőben egy rövid hideg vizes zuhany szakított meg, átmenetileg megnövelte a véráramban keringő fehérvérsejtek számát. Ezek a sejtek kulcsszerepet játszanak a szervezet védekezésében, hiszen segítenek felismerni és leküzdeni a fertőzéseket okozó kórokozókat.
+2 hasonló
Több ezer, az új Wekerle Plusz feltételeinek megfelelő 30-45 négyzetméteres garzonlakás közül választhatnak azok, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. A fővárosban és a megyeszékhelyeken a garzonok 55 százaléka megfelel a kritériumoknak és újépítésű is van köztük. Budapesten ötvenmillió forint tekinthető a belépőnek.
+2 hasonló
A nyugdíjak az infláció mértékét követve emelkednek, ez esetben 3 százalékkal. Tovább emelkednek a kisnyugdíjak, lesz 13. havi nyugellátás és a 14. havi első hetét fizetik ki. A kormány a közösségi oldalán közzétette, hogy jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, a pontos dátumot azonban még nem írták meg.
+2 hasonló
A délelőtti órákban még élvezhetjük a kellemes őszi időt, szinte mindenhol kisüt a nap az országban, aztán délutántól felhősebb lesz az ég. Eső inkább a nyugati országrészben várható, a szél a Bükkben viharossá fokozódhat. A hőmérséklet akár 16 fokig is felkúszhat, érdemes hát kihasználni az évszakhoz képest kellemesnek ígérkező időt, amíg tart.
+2 hasonló
Lewis Hamilton indulhat az első helyről a Mexikói Nagydíjon vasárnap. A Ferrari hétszeres világbajnok brit pilótája mindösszesen kilenc ezredmásodperccel utasította maga mögé mercedeses honfitársát, George Russellt, míg a harmadik helyre Charles Leclerc ért oda a másik Ferrarival. A világbajnoki címtől csupán két pontra lévő Andrea Kimi Antonelli a negyedik rajtkockából indulhat majd.
+2 hasonló
Doan Viktória, vagyis Tory produkcióját nagy várakozás előzte meg az X-Faktor székes fordulójában, ám a fellépése után nem minden mentor volt elégedett. ByeAlex és Gáspár Laci is úgy látta, hogy a lány ezúttal nem hozta azt a színvonalat, amit korábban megszokhattak tőle. Solére azonban egészen másképp értékelte a hallottakat, és a kritikák ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy helyet adjon neki.
+2 hasonló
A címvédő ETO FC Győr kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott szombaton a vendég Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az angyalföldi csapatnak októberben ez volt mindössze a második bajnoki pontja, bár most közel állt ahhoz, hogy hármat szerezzen. A két együttes a bajnokság első körében ugyancsak 2-2-es döntetlent játszott egymással, akkor a fővárosban.
+2 hasonló
A listavezető Bayern München kétszer is vezetett, de végül be kellett érnie a 2-2-es döntetlennel a második Borussia Dortmund ellen a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati csúcsrangadóján. A bajorok a második félidő elején két gólra is elléphettek volna, ám a hét elején Aranylabdát nyert Harry Kane kihagyta a tizenegyesét. Az angol sztárcsatár később gólpasszal enyhítette hibáját.
+2 hasonló
A Zalaegerszeg hazai környezetben magabiztos, 3-0-s sikert aratott az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A ZTE a játéknapot az utolsó előtti pozícióból várta, sikerének köszönhetően viszont feljött a nyolcadik helyre. A zalaegerszegiek mind a 13 pontjukat hazai környezetben szerezték, saját közönségük előtt négy győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség a mérlegük.
+2 hasonló
A Megasztár szombati adásában komoly feszültség alakul ki Dallos Bogi és Herceg Erika között. A vitájuk oka Szabó Csillag, aki Erika versenyzőjeként vágott neki a párbajoknak, utána viszont kiesett volna, ha Bogi nem menti meg. Mi lesz a lány további sorsa?
+2 hasonló
Váratlanul a japán Hirakava Rjó vezeti majd a Forma-1-es Haas istállónál Esteban Ocon versenyautóját a Mexikói Nagydíj szombati programja során, valamint a vasárnapi futamon is. A 2022-ben a Toyotával a 24 órás Le Mans-i versenyen győztes Hirakava számára nem lesz ismeretlen a versenyautó, mivel a pénteki első szabadedzésen ő vezette Ocon gépét. A Haas a rövid közleményében úgy fogalmazott, az üggyel kapcsolatban egyelőre további nyilatkozatot nem tesz.
+2 hasonló
Angele Merkel volt német kancellár azt javasolta, hogy a következő német elnök nő legyen. Németország következő elnökét januárban választják meg, miután a jelenlegi államfő, Frank-Walter Steinmeier két kitöltött ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért.
+2 hasonló