Nem mindennapi ajándékkal lepték meg Takács Nicolast a Sztárban Sztár versenye után: az énekes egy rajongójától olyan csokrot kapott, amilyet aligha látni a virágüzletek kirakatában. A különleges kompozíciót ugyanis nem rózsákból vagy tulipánokból, hanem kolbászokból és csípős paprikákból fonták össze. Nicolas láthatóan örömmel fogadta a meglepetést, és a történtekből az is kiderült, hogy a szívéhez bizony a magyaros ízeken keresztül is vezet út.
Alig néhány óra alatt kell elkészíteniük a rövidfilmjüket a Filmathon résztvevőinek. A különleges versenyen a mesterséges intelligencia veszi át a hagyományos filmforgatás szerepét, az elkészült alkotásokat pedig másnap reggel már a Westend mozivásznán láthatja a közönség.
Ahány páros, annyi taktika. Vannak akik szövetségest kerestek, míg mások inkább játszották a hülyét, valakik pedig csak egy nagyon erős mottóval vágtak neki a forgatásnak: "soha nem döntünk bosszúból és soha nem döntünk érzelemből". Indul a hotel Blöff, a legújabb reality, ezúttal az RTL-en.
Kellemetlen helyzetbe kerültek a versenyzők a TV2 Ázsia Expressz című műsorának hétfő esti adásában: a párosoknak egy népszerűtlenségi versenyben kellett részt venniük, amelynek során különböző negatív jelzőket kellett a többi szereplőhöz társítaniuk. A feladat hamar feszültséget szült a játékosok között, különösen akkor, amikor Balogh Eleniék Molnár Viktorékat találták a leginkább gonosznak, míg Viktorék Eleniéket nevezték meg a mezőny leginkább számító párosaként.
Tragikus eset történt hétfő délután egy hajdúszoboszlói rendelőben. Egy nő összeesett, a mentők pedig hiába küzdöttek érte, végül a szakemberek minden igyekezete ellenére életét vesztette.
Egy túl nagyra nőtt minnesotai törpemalac, egy összetört szívű férfi és egy olyan drogcsempész-kaland, ami forgatókönyvnek is meredek lenne: csakhogy ez a színtiszta valóság. Árpád története simán elmenne egy hollywoodi gengsztervígjátéknak vagy egy groteszk Kusturica-filmnek, a főhős számára azonban mindez két és fél év letöltött börtönt, nyomkövető karperecet és teljes egzisztenciális összeomlást jelentett.
A művészvilágot is megrendítette Ókovács Szilveszter kirúgása. Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn megszüntette a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. Erről és a főigazgató személyéről megkérdeztünk néhány aktív, illetve már visszavonult operaénekest.
Munkaversenyt hirdetett a mellékvágányok műszaki állapotának javítására, amelyre négy-öt fős csapatok jelentkezését várják. A kiírás szóhasználata az ötvenes éveket, a Rákosi-korszakot idézi, hiszen a MÁV 2026-ban szó szerint „munkaversenyre” invitálja dolgozóit.
Christian Eigner és Riederauer Richárd november 26-án, Budapesten mutatja be az Orchestrified Pulse első élő produkcióját
Toroczkai László a végrehajtói rendszer visszásságait és az adósokat ért sérelmeket vetette fel a parlamentben, Magyar Péter pedig az államosítás tervével válaszolt. A miniszterelnök bejelentette, hogy a Tisza-kormány a végrehajtói rendszer teljes átalakítására készül. Az elképzelés és az azzal kapcsolatos aggályok azonban már hónapok óta napirenden vannak.
Feldolgozhatatlan fájdalom érte Iva Moricot. A horvát biatlonversenyző elvesztette az édesanyját. A 22 éves sportolót nagyon megviselték a történtek.
Megható összefogás indult Agárdi Szilviért, aki jelenleg is kórházban küzd a világ egyik legritkább és legsúlyosabb bőrbetegségével, a Lyell-szindrómával. Bár az énekesnő a nehézségek ellenére is igyekszik mindenhez pozitívan hozzáállni, most komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Egyik ismerőse úgy döntött, adománygyűjtést szervez a megsegítésére, amiről Szilvi előzetesen nem is tudott. Nagyon meghatotta a váratlan gesztus, és lapunknak arról is mesélt, miért különösen szokatlan számára, hogy…
Nem igazán lehetett azzal vádolni a 34 éves abonyi férfit, hogy túlságosan válogatós lett volna, legalábbis a gyanú szerint a boltok kínálatából szinte bármi felkeltette az érdeklődését. Édességek, alkoholos italok, parfümök, mosószerek, kerékpárok, elektromos szerszámok, de még sertészsír, darált hús és több száz doboz jégkrém is szerepelt a zsákmányai között.
Kegyetlen játékot űz a sors egy sokgyermekes édesanyával, akinek a családján most már biztosan átok ül! Korábban, még 2015-ben meghalt a másfél éves kisfia egy betegségben, tavalyelőtt kiújult a tízesztendős fiánál a leukémia, és bár az akkor hatéves húgának köszönhetően, aki a donorja volt, meggyógyult, most újabb csapás érte őket. Szeptemberben kiderült, hogy a négyesztendős lányát, Lilit olyan súlyos agydaganat támadta meg, amivel az országban mindössze kilencen harcolnak. Az orvosok szerint…
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) továbbra is hiába várja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos magyarázatát a Gianni Infantino elnöki tevékenységét érintő, kényes kérdésekre. A nemzetközi szervezetnek hétfő éjfélig kellene érdemben reagálnia az európai tanácstagok aggályaira. A brit Press Association hírügynökség értesülései szerint azonban hétfő délig semmilyen válasz nem érkezett.
Szomorú hírről számolt be a Tatabányai Vízmű Sportegyesület: elhunyt Szeremley Géza, a tatabányai bányász szakma és közösség megbecsült és kiemelkedő tagja. A szakember 76 éves volt. Korábban nagy sikereket ért el.
Új korszakot indíthat a lakossági hitelezésben a tervezett Wekerle Plusz Program, amely nemcsak a lakásvásárlóknak kínál kedvezményes konstrukciókat, hanem a jelenleg jóval kisebb súlyt képviselő felújítási hitelezésnek is lendületet adhat. A már bejelentett változások, ezen belül az Otthon Start Program kivezetése jól látható élénkülést eredményezett. Az ingatlankínálat pedig eközben hároméves csúcsra ért.
Nem csillapodnak a kedélyek a hazai röplabdasportban. A sportág legendái, köztük Biszku Éva azonnali változást követel. A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke, Vatai Gabriella ezekre is reagált.
Aligha ünnepelhetett még Andrea Kimi Antonellihez fogható világbajnokot a Forma–1 világa – és ezt nem csupán a Mercedes pilótájának kivételes tehetségére értjük. A 20 évesen és 68 naposan a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb királya sikerei, és egyik évről a másikra az egekbe szökő hírneve ellenére is ugyanolyan maradt, mint a legtöbb kortársa. Legyen szó arról, hogy bemutatkozó idénye mellett az érettségivel is meg kellett küzdenie, vagy hogy a mai napig édesanyja öltözteti. Hazájában…
Sipos Tomi és Papp Feri számára az Ázsia Expressz hetedik évada nem csupán egy televíziós műsor volt, hanem egy életre szóló kaland, amely során Bolíviában számtalan kihívással kellett szembenézniük. A két zenész a dél-amerikai verseny során olyan helyzetekbe került, amelyek nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is próbára tették őket. Bár a megpróbáltatások olykor kimerítőek voltak, a tapasztalatok és a közös élmények felejthetetlenek maradtak számukra. A műsor után úgy döntöttek, hogy saját…