Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé Fabio Paim a Chelsea korábbi labdarúgója. Az egykor szupertehetségnek kikiáltott, majd a futballt hátrahagyva felnőttfilmes karrierbe kezdett portugálról egy 20 éves egyetemista lány állítja, hogy betört a lakásába, majd megerőszakolta. Paim hamarosan nemi erőszakkal, rongálással és birtokháborítással áll bíróság elé, pedig egykor még Cristiano Ronaldo sajátjánál is fényesebb jövőt jósolt neki.
Óriási lángcsóvaként vették be a Ferencváros szurkolói Milánó leghíresebb terét, a Piazza del Duomót. A magyar rekordbajnok az AC Milannal ugyan csak csütörtökön (M4, 18.45) mérkőzik meg az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, a zöld-fehérek legelszántabb hívei már szerda este is több száz fős létszámban vonultak végig az olasz nagyváros utcáin. A hangulatfokozó elemek közül természetesen a görögtűz és a klubot éltető rigmusok sem maradhattak ki.
Kabai Andrisnál is betelt a pohár az Ázsia Expressz szerda esti adásában: a versenyző a szálláskeresés során jutott el arra a pontra, amikor már képtelen volt leplezni az elégedetlenségét. Úgy érezte, egyre nehezebben viseli, hogy nélkülöznie kell az alapvető kényelmi feltételeket, a megfelelő tisztálkodási lehetőségeket és a pihentető alvást biztosító körülményeket.
„Ungheria sempre presenti”, azaz „a magyarok mindig jelen vannak” – ezt a szlogent az AC Milan olasz drukkerei ragasztották rá a Milan Club Ungheria Milanmania magyar szurkolói klubra, ugyanis honfitársaink a milánói sztárcsapat minden mérkőzésén megjelennek. Legyen az ellenfél az Inter a városi derbin (mint a legutóbbi hétvégén) vagy a Frosinone, a népes magyar Milan-szurkolók tényleg mindig képviseltetik magukat. Hát pont a Ferencváros fellépését hagynák ki a San Siróban?
Könyvben elevenedik meg a Quimby több mint három évtizedes története, és az egyedi kiadvány a zenekar tagjai számára is tartogat meglepetéseket. Varga Livius őszintén beszélt arról, hogyan sikerült ennyi éven át együtt maradniuk, és azt is felidézte, hogy élték meg a gyermekei, hogy az édesapjuk az egyik legnépszerűbb magyar együttes meghatározó tagja. Arra is fény derült, mi az a Quimby-alkotáska és a Quimby-csütörtököcske.
Azonnali hatállyal és teljes körűen visszahívták a hazai hipermarketek és boltok polcairól az Auchan darált mák 200 grammos kiszerelésű termékét, miután a hatósági ellenőrzések során a megengedett biztonsági határértéket meghaladó alkaloidtartalmat mutattak ki benne. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyomatékosan arra kérte a vásárlókat, hogy semmiképpen se fogyasszanak az érintett tételekből, mert az egészségügyi kockázatot jelenthet.
Már magunk mögött hagytuk a nyarat, és bár az ősz bizonyára tartogat még enyhébb napokat, lassan elérkezik az idő, amikor előkerülhetnek a szekrény mélyére száműzött télikabátok. Mi sem esik jobban a hideg hónapokban, mint bekuckózni a kanapéra egy forró teával, miközben odakint sűrű pelyhekben hullik a hó.
Megdöbbentően egyszerű módszerrel tulajdonítottak el egy lezárt, százezer forint értékű elektromos rollert Budapest VII. kerületében. Az elkövetők nem a lakat levágásával bajlódtak: egyszerűen kiemelték a földből azt a közlekedési táblát, amelyhez a kétkerekűt rögzítették. Az esetről térfigyelő kamera rögzített felvételt, amely alapján az egyik gyanúsítottat a rendőrök már kézre kerítették, a társa és a jármű után azonban még nyomoznak.
A korábbi szépségkirálynő a nyáron került kórházba életveszélyes állapotban, a felépülése pedig a vártnál jóval hosszabb ideig tartott. Most megkezdődtek a részletes kivizsgálások, az orvosok szerint ugyanis valamilyen rejtett alapbetegség állhat a történtek mögött. Polgár Ildikó a Blikknek arról is beszélt, hogy a szívét is érinthette a súlyos fertőzés.
Szellemes, a televíziós karrierjére utaló formában fűzött megjegyzést az állambiztonsági ügynökakták nyilvánosságra hozatalához Árpa Attila. A színész-producer az Instagram-oldalán osztott meg egy szerkesztett képet a szerdán elérhetővé vált dokumentumok kapcsán.
Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez – tartja a mondás. Az Aktív stábja most nem is bízta a véletlenre a dolgot, és egészen Rómáig utazott, hogy meglátogassa Bud Spencer fiát, Giuseppe Pedersolit. A legendás színész fia jókedvű történetekkel idézte fel édesapja Terence Hillhez fűződő barátságát, és azt, milyen volt otthon a filmekből jól ismert, hatalmas pofonokat osztogató Piedone. November 6-án azonban már Giuseppe jön hozzánk, Magyarországra, méghozzá az Bud Spencer-filmek…
Önreflexióval és finom öniróniával indította a változókorról szóló gondolatait Erős Antónia. Az RTL híradósa a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a nemrégiben lezajlott menopauza-világnapra, megjegyezve: stílszerűen szinte el is felejtette a dátumot, ami akár a korszak egyik klasszikus velejárója, a feledékenység számlájára is írható.
Rómában látogatta meg az Aktív stábja Giuseppe Pedersolit, Bud Spencer fiát, aki szívesen engedett betekintést a családi emlékekbe és a világhírű színész kevésbé ismert oldalába. A pofonokat osztogató Piedónéról megannyi családi közös emlék kiderült, de még a Terence Hillel való közös barátságukról is mesélt Giuseppe. Hogy milyen további érdekességeket osztott meg édesapjáról, és milyen különleges emlékeket elevenített fel, minden kiderül a szerdán az Aktív műsorából.
Újból a Liverpool kezdőcsapatában kap lehetőséget Szoboszlai Dominik. A vörösök magyar kiválósága azt követően, hogy az Arsenal elleni vasárnapi bajnoki rangadón visszatért sérüléséből, a Fenerbahce elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen már a kezdőben kapott helyet. Szoboszlai közel két hónap után tér vissza az európai labdarúgás legrangosabb porondjára.
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket. Pedig az elérhető kedvezmény jelentős: évi 12–18 ezer forint is lehet. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
A tudomány egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a hosszú és egészséges élet nemcsak a génektől vagy az anyagi helyzettől függ, hanem attól is, hogy milyen ételeket fogyasztunk, mennyit mozgunk, hogyan ápoljuk társas kapcsolatainkat, és milyen szemlélettel viszonyulunk az élethez. Mindezek mellett az is fontos, hogy milyen környezetben élünk.
Ahogy arra számítani lehetett, nem maradt következmények nélkül a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt heti határozata, melyben kimondta, hogy az orosz válogatottakat vissza kell engedni a világversenyekre. A döntés után a sportág legnagyobb nemzetei, Svédország, Norvégia, Csehország, Dánia és Lettország egymás után jelentették be, hogy bojkottálja az oroszok elleni mérkőzéseket. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) közleményben reagált a fokozódó helyzetre.
Útra keltek a Ferencváros futballszurkolói Milánóba. A zöld-fehér drukkereket szállító buszok 17 órakor indultak az MVM Dome-tól. Dibusz Dénesék csütörtök este az AC Milan vendégeként lépnek pályára.
Drámai és fájdalmas beavatkozás részleteit mutatta meg a legújabb videójában Agárdi Szilvi. Az énekesnő az elmúlt időszakban a ritka, életveszélyes és rendkívül súlyos tünetekkel járó Lyell-szindrómával küzdött a kórházban, a kór szövődményei pedig a bőrén túl a szemét és a nyálkahártyáját is megtámadták.
Patkányok tömege bukkant elő egy békéscsabai tízemeletes panelház alól. A patkányinvázió miatt riasztott patkányirtó cég munkatársai olyan látvánnyal szembesültek, amilyet állításuk szerint még nem tapasztaltak a munkájuk során.