Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Megvan az első EU-s ország, ahol betiltották a közösségi médiát a 15 éven aluliaknak

Történelmi és precedensteremtő döntést hozott a görög parlament: Görögország lett az első olyan európai uniós tagállam, amely törvényben tiltja meg a közösségi média használatát a 15 év alatti fiatalok számára. A pénteken megszavazott átfogó jogszabályi csomag 2027. január 1-jétől lép életbe azzal a határozott céllal, hogy megvédje a kiskorúakat a súlyos internetfüggőségtől, valamint a digitális környezet káros mentális és pszichés hatásaitól.
+3 hasonló
0 komment

Miközben a fideszesek hazazavarnák, Ursula Von der Leyen is beszédet mondott a Parlamentben

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából tartott parlamenti díszülésen. A politikus szerint a szovjetek azért torolták meg ilyen kegyetlenül a magyarok szabadságvágyát, mert féltek attól, hogy a demokrácia iránti vágy más országokra is átterjedhet.
+3 hasonló
0 komment

Október 23-án még napos idő, hétvégén eső és óraátállítás várható

Az október 23-i, pénteki időjárás még kedvezhet a szabadtéri programoknak, a hétvégén azonban változékonyabbra fordul az idő. Szombaton többfelé eső érkezik, vasárnap pedig átmeneti napsütés után újabb csapadékzóna közelítheti meg az országot. Közben a téli időszámításra is átállunk. Mutatjuk, mi derül ki az október 23-ai időjárás előrejelzésekből!
+3 hasonló
0 komment

Harmadik mérkőzését nyerte zsinórban a Ferencváros az Európa-ligában és már második a tabellán – képeken a történelmi siker

A Ferencváros hazai pályán 4-1-re legyőzte csütörtökön a portugál másodosztályban szereplő Torreense együttesét a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, így továbbra is százszázalékos a főtáblán. A Fradi zsinórban harmadik győzelmét is bezsebelte, története során először fordult elő, hogy nemzetközi kupasorozat főtábláján három sikerrel kezdjen.
+3 hasonló
0 komment

„Most már bátran mehetünk a San Siróba” – Nagy Ádám szerint képes lehet meglepetésre a Milan ellen a Fradi

A Ferencváros hozta a mondhatni kötelezőt és hazai pályán 4-1-re legyőzte a portugál másodosztályú ellenfelét a Torreensét a labdarúgó-Európa-ligában. Borbély Balázs együttese három fordulót követően így százszázalékos mérleggel áll az alapszakasz tabellájának második pozíciójában. A lefújást követően a vezetőedző mellett a játékosok részéről Nagy Ádám, illetve Mariano Gómez értékelt.
+3 hasonló
0 komment

Magyar Péter bejelentette: saját múzeumot kapna az 1956-os forradalom

Egy önálló és valódi 1956-os múzeum létrehozását jelentette be Magyar Péter: A Bem József téren megtartott ünnepi megemlékezésen a kormányfő arról beszélt, hogy szégyen és fájdalom, amiért hetven év alatt nem sikerült leróni a nemzet egyik legfőbb adósságát: máig nincs olyan közös, méltó hely, amely teljes egészében az 1956-os hősök és áldozatok emlékének szenteltetett volna.
+3 hasonló
0 komment

Végleg visszavonul? Megrázó vallomást tett a legendás színésznő: nem léphet többé színpadra!

Hét évtizedes, páratlan karrier után úgy tűnik, kénytelen végleg visszavonulni a színházi és a filmes világból az Oscar-díjas brit színészlegenda, Judi Dench. A 91 éves művésznőnél még 14 évvel ezelőtt diagnosztizáltak időskori makuladegenerációt, amely az évek során annyira súlyossá vált, hogy mára az olvasás és az arcok felismerése is nagyon nehézkessé vált számára. Bár az állapota miatt a magánéletében is gyakran kerül kínos helyzetekbe, a korára és a látásvesztésre továbbra is irigylésre…
+3 hasonló
0 komment

Meghalt Kyle Kennedy, Robert F. Kennedy unokája

Kyle Kennedy, Robert F. Kennedy és Ethel Kennedy unokája mindössze 42 évesen hunyt el szeptember 21-én a massachusettsi otthonában. A halál pontos okát és körülményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Kyle-nak az élete során számos kihívással és tragédiával kellett szembenéznie, amelyek ellenére elkötelezett pedagógusként és családtagként hagyott nyomot maga után.
+3 hasonló
0 komment

Szikora János a rádiótól tudta meg, hogy szerepel a neve az ügynökaktákban: „Kivert a víz, jó nagy marhaságot csináltam”

Szikora János rendező, volt színházigazgató neve szerepel a nemrég nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban ("Károly" fedőnéven, 1987-es beszervezéssel), amiről elmondása szerint csak a rádió megkereséséből értesült. A székesfehérvári Vörösmarty Színház egykori igazgatója elismerte, hogy 1987-ben ittas vezetés miatt elvett jogosítványát próbálta visszaszerezni, amihez a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjéhez fordult. Miután azonban kiderült, hogy az irat visszaadásának…
+2 hasonló
0 komment

Egyre nagyobb a baj. Beismerték, hogy Lezsák Sándor mellett 160 másik megfigyelt neve is nyilvánosságra került

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon - nyilatkozta az MTI-nek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütörtökön.
+2 hasonló
0 komment

Kiderült, hol folytatja Krug Emília

Újabb meghatározó televíziós személyiséggel bővül a Network4 Media Group csapata: a médiavállalathoz csatlakozik Krug Emília, akivel hamarosan a Network4 csatornáin is találkozhatnak a nézők. A népszerű műsorvezető érkezését Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group elnök-vezérigazgatója jelentette be a Big Picture 2027 televíziós szakmai konferencián. A vállalat széles tartalmi portfóliója lehetőséget kínál arra, hogy a nézők az újságíró eddig kevésbé ismert oldalait is megismerjék.
+2 hasonló
0 komment

"Beteljesül egy régi vágyam" – Kicsoda Henry Kettner, a Mokka új műsorvezetője, Liptai Claudia társa? – exkluzív

Henry Kettnert saját videóiból és számos tévés produkcióból ismerhetik már a nézők, műsorvezetőként azonban csak pénteken mutatkozik be a Mokkában. A TV2 felkérésével legalább tízéves álma vált valóra, ráadásul a stúdióban Liptai Claudia lesz a társa, akit régóta bálványoz. Hogyan készül a közös munkára? Mi jelenti számára a legnagyobb kihívást?
+2 hasonló
0 komment

Idegesítően sok beteg videózik a magyar kórházakban, semmibe véve mások jogait – kampány indul a jelenség miatt

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a betegek és hozzátartozóik mobiltelefonnal készítenek kép- vagy hangfelvételeket a kórházi ellátás során. Az egészségügyi dolgozók szerint ez nemcsak a munkájukat nehezítheti meg, hanem más betegek személyiségi jogait is sértheti. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) ezért tájékoztató kampányt indítana, amelyben az engedély nélküli felvételek lehetséges jogi következményeire is felhívják a figyelmet.
+2 hasonló
0 komment

Szenzációs bejelentés a TV2-től: így tér vissza Liptai Claudia

A TV2 hivatalosan a Big Picture médiakonferencián jelentette be, hogy megújul a Mokka műsorvezetői csapata. Liptai Claudia 15 év után tér vissza a reggeli műsorba, ahol az influenszer Henry Kettner lesz a társa; miközben más adásokban a stylistként is ismert Holdampf Lindát láthatják majd a nézők Iszak Eszter, Istenes László és Váczi Gergely mellett.
+2 hasonló
0 komment

Itt a nagy bejelentés! Három új tévécsatorna jön Magyarországra

Jelentős bővülést hoz a hazai televíziós és streamingpiacon a One Magyarország és a Network4 Media Group átfogó, kétéves megállapodása. Az együttműködés keretében 2027 első negyedévében három vadonatúj, nemzetközi csatorna kezdi meg adását a magyar háztartásokban: érkezik a valós bűnügyekre specializálódott Viasat True Crime, az óvodásokat megcélzó Moonbug, valamint a csúcskultúrát elhozó Marquee TV. Emellett 2026. december 1-jétől a TV Family előfizetői díjmentes hozzáférést kapnak a Network4…
+2 hasonló
0 komment

Négy napja zuhan az olajár: ez már a hazai üzemanyagárakon is látszódhat - de nem csak Irán miatt

Az olajárak csütörtökön immár negyedik napja csökkentek, mivel a piac úgy véli, hogy az iráni háború eszkalációjának kockázata mérséklődött. A Donald Trump amerikai elnök pártja által a kongresszusi választásokon elszenvedett vereségek miatt sokan úgy vélik, hogy csökkentek az Egyesült Államok katonai lehetőségei Irán ellen.
+2 hasonló
0 komment

Koncz Gábor reagált Szirtes Tamás és Dörner György leváltására: "Nem értem, mi szükség van erre, ha egy színház jól működik"

A magyar színházi életben jelentős változások zajlanak, amelyek több meghatározó intézményt érintenek. A Madách Színház és az Újszínház élére új igazgatókat neveztek ki, míg a Magyar Állami Operaházban váratlan fordulatként azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter főigazgatói munkaviszonyát. A döntések kapcsán Koncz Gábor színművész is megszólalt, aki szerint kockázatos lehet olyan színházakban vezetőt váltani, amelyek eddig jól működtek.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció