Kabai Andrisnál is betelt a pohár az Ázsia Expressz szerda esti adásában: a versenyző a szálláskeresés során jutott el arra a pontra, amikor már képtelen volt leplezni az elégedetlenségét. Úgy érezte, egyre nehezebben viseli, hogy nélkülöznie kell az alapvető kényelmi feltételeket, a megfelelő tisztálkodási lehetőségeket és a pihentető alvást biztosító körülményeket.
„Ungheria sempre presenti”, azaz „a magyarok mindig jelen vannak” – ezt a szlogent az AC Milan olasz drukkerei ragasztották rá a Milan Club Ungheria Milanmania magyar szurkolói klubra, ugyanis honfitársaink a milánói sztárcsapat minden mérkőzésén megjelennek. Legyen az ellenfél az Inter a városi derbin (mint a legutóbbi hétvégén) vagy a Frosinone, a népes magyar Milan-szurkolók tényleg mindig képviseltetik magukat. Hát pont a Ferencváros fellépését hagynák ki a San Siróban?
Könyvben elevenedik meg a Quimby több mint három évtizedes története, és az egyedi kiadvány a zenekar tagjai számára is tartogat meglepetéseket. Varga Livius őszintén beszélt arról, hogyan sikerült ennyi éven át együtt maradniuk, és azt is felidézte, hogy élték meg a gyermekei, hogy az édesapjuk az egyik legnépszerűbb magyar együttes meghatározó tagja. Arra is fény derült, mi az a Quimby-alkotáska és a Quimby-csütörtököcske.
Azonnali hatállyal és teljes körűen visszahívták a hazai hipermarketek és boltok polcairól az Auchan darált mák 200 grammos kiszerelésű termékét, miután a hatósági ellenőrzések során a megengedett biztonsági határértéket meghaladó alkaloidtartalmat mutattak ki benne. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyomatékosan arra kérte a vásárlókat, hogy semmiképpen se fogyasszanak az érintett tételekből, mert az egészségügyi kockázatot jelenthet.
Már magunk mögött hagytuk a nyarat, és bár az ősz bizonyára tartogat még enyhébb napokat, lassan elérkezik az idő, amikor előkerülhetnek a szekrény mélyére száműzött télikabátok. Mi sem esik jobban a hideg hónapokban, mint bekuckózni a kanapéra egy forró teával, miközben odakint sűrű pelyhekben hullik a hó.
Megdöbbentően egyszerű módszerrel tulajdonítottak el egy lezárt, százezer forint értékű elektromos rollert Budapest VII. kerületében. Az elkövetők nem a lakat levágásával bajlódtak: egyszerűen kiemelték a földből azt a közlekedési táblát, amelyhez a kétkerekűt rögzítették. Az esetről térfigyelő kamera rögzített felvételt, amely alapján az egyik gyanúsítottat a rendőrök már kézre kerítették, a társa és a jármű után azonban még nyomoznak.
A korábbi szépségkirálynő a nyáron került kórházba életveszélyes állapotban, a felépülése pedig a vártnál jóval hosszabb ideig tartott. Most megkezdődtek a részletes kivizsgálások, az orvosok szerint ugyanis valamilyen rejtett alapbetegség állhat a történtek mögött. Polgár Ildikó a Blikknek arról is beszélt, hogy a szívét is érinthette a súlyos fertőzés.
Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez – tartja a mondás. Az Aktív stábja most nem is bízta a véletlenre a dolgot, és egészen Rómáig utazott, hogy meglátogassa Bud Spencer fiát, Giuseppe Pedersolit. A legendás színész fia jókedvű történetekkel idézte fel édesapja Terence Hillhez fűződő barátságát, és azt, milyen volt otthon a filmekből jól ismert, hatalmas pofonokat osztogató Piedone. November 6-án azonban már Giuseppe jön hozzánk, Magyarországra, méghozzá az Bud Spencer-filmek…
Önreflexióval és finom öniróniával indította a változókorról szóló gondolatait Erős Antónia. Az RTL híradósa a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a nemrégiben lezajlott menopauza-világnapra, megjegyezve: stílszerűen szinte el is felejtette a dátumot, ami akár a korszak egyik klasszikus velejárója, a feledékenység számlájára is írható.
Rómában látogatta meg az Aktív stábja Giuseppe Pedersolit, Bud Spencer fiát, aki szívesen engedett betekintést a családi emlékekbe és a világhírű színész kevésbé ismert oldalába. A pofonokat osztogató Piedónéról megannyi családi közös emlék kiderült, de még a Terence Hillel való közös barátságukról is mesélt Giuseppe. Hogy milyen további érdekességeket osztott meg édesapjáról, és milyen különleges emlékeket elevenített fel, minden kiderül a szerdán az Aktív műsorából.
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket. Pedig az elérhető kedvezmény jelentős: évi 12–18 ezer forint is lehet. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
A tudomány egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a hosszú és egészséges élet nemcsak a génektől vagy az anyagi helyzettől függ, hanem attól is, hogy milyen ételeket fogyasztunk, mennyit mozgunk, hogyan ápoljuk társas kapcsolatainkat, és milyen szemlélettel viszonyulunk az élethez. Mindezek mellett az is fontos, hogy milyen környezetben élünk.
Ahogy arra számítani lehetett, nem maradt következmények nélkül a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt heti határozata, melyben kimondta, hogy az orosz válogatottakat vissza kell engedni a világversenyekre. A döntés után a sportág legnagyobb nemzetei, Svédország, Norvégia, Csehország, Dánia és Lettország egymás után jelentették be, hogy bojkottálja az oroszok elleni mérkőzéseket. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) közleményben reagált a fokozódó helyzetre.
Drámai és fájdalmas beavatkozás részleteit mutatta meg a legújabb videójában Agárdi Szilvi. Az énekesnő az elmúlt időszakban a ritka, életveszélyes és rendkívül súlyos tünetekkel járó Lyell-szindrómával küzdött a kórházban, a kór szövődményei pedig a bőrén túl a szemét és a nyálkahártyáját is megtámadták.
Minden változás nehéz, főleg, így a Madách Színház vezetésére kiírt pályázat eredménye alapján várható változás sem lesz egyszerű. Legalábbis erre lehet következtetni abból, ahogyan a színházi szakma fogadta azt, hogy a legendás teátrumot január 31-től Szabó P. Szilveszter vezeti majd. A nem támogatott pályázók közt ott volt Szirtes Tamás, aki 23 év után távozik a vezetői tisztségből jövő év elején. Ám egy érdekes jogi helyzet miatt még évekig bele tud szólni abba, mit játszanak majd.
A neandervölgyiek sokkal szervezettebben élhettek, mint azt korábban gondoltuk: egy friss régészeti kutatás szerint menedékeiken külön területeket alakítottak ki az alvásra, a főzésre és a hulladék elhelyezésére. A felfedezés arra utal, hogy már több tízezer évvel ezelőtt is tudatosan rendezték be lakóhelyüket, és elkülönítették egymástól a mindennapi tevékenységek helyszíneit.
Magyar Péter korábbi ígérete ellenére a leköszönő Orbán-kormány tagjai közül kilencen már átvehették a távozásukhoz kapcsolódó juttatásukat: Orbán Viktor és nyolc volt minisztere összesen bruttó 238,8 millió, azaz nettó 158,8 millió forintot kapott kézhez vagy utaltatott jótékony célra egyből tovább. Hat korábbi tárcavezető zsebében viszont egyetlen fillér végkielégítés sem landolt – derült ki a minisztériumok közérdekű adatigénylésekre adott válaszaiból.
Egy egészen szokatlan autóátalakítással hívták fel magukra a figyelmet az amerikai szerelők: egy régi Ford Festivát három méter széles monstrummá építettek át. A különleges jármű nemcsak méreteivel, hanem két kormánykerekével és 14 pohártartójával is kitűnik, ráadásul a közúti közlekedéshez szükséges engedélyeket is megszerezték.
Bárányok dézsmálták meg a temetői virágokat a Nógrád vármegyei Kishartyánban, haragnak azonban nyoma sincs a községben. A gazdájuk, Anita azonnal kifizetett volna minden megrágott szálat, a helyiek viszont egyetlen forintot sem fogadtak el tőle.
Egy 42 éves nő évekig nem tudta, mi okozza a hasi fájdalmait és a fokozódó nehézségérzetet. Az orvosok végül egy rendkívül ritka jelenséget, úgynevezett kőbabát találtak a hasüregében. Az elmúlt négyszáz évben mindössze néhány száz hasonló esetet dokumentáltak.