Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

„Nyugi!”– A legrosszabb dolog, amit egy gyereknek hisztizés közben mondhatunk

Azok a gyerekek, akik elveszítik a türelmüket, olykor meglepő vagy akár ijesztő módon is viselkedhetnek. Ez könnyen pánikot kelthet a szülőkben, akik ilyenkor tanácstalanul kérdezhetik maguktól: „Mit tegyek most?” Először is ne hagyjuk, hogy a helyzet eluralkodjon rajtunk. Ezek a nehéz pillanatok próbára teszik a gyermekkel való kapcsolatunkat, de éppen ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy mellette maradjunk. A gyerekeknek nemcsak a jó, hanem a nehéz időszakokban is szükségük van a…
0 komment

A közmédiától vinne csúcsműsort a TV2, újra összeállhat a Palik–Czollner páros

A TV2 csatornáján állhat ismét össze Palik László és Czollner Gyula autósport-kedvelők körében ikonikus duója. Az öt éve piacvezető médiavállalat csütörtökön közleményben jelentette be, hogy nagyszabású tervekkel készül a jövőre, többek között a Forma–1 közvetítési jogaiért is kész versenybe szállni. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy milyen platformokon lennének elérhetően a versenyhétvégék.
0 komment

Visszatér a Csinibaba Táncdalfesztivál, már azt is tudni, mikor rendezik meg – Itt vannak a részletek

Újra időutazásra hívja a közönséget a Budapest Park és a Katona József Színház közös produkciója: 2027-ben ötödik alkalommal rendezik meg a Csinibaba Táncdalfesztivált. A különleges koncertszínházi előadás ezúttal a Hello Tourist! alcímet kapta, és az 1995 és 2005 közötti időszak magyar könnyűzenéjének legizgalmasabb pillanatait idézi fel. A szervezők a korszak sokszínűségét, furcsaságait és felszabadult hangulatát is megmutatják. Már az első részletek is ígéretesek, mutatjuk, mire számíthatnak…
0 komment

„Te jó ég, mi történt velem?” – Végre megszólalt 90 kilós fogyásáról John Goodman: saját magát is sokkolta

John Goodman az elmúlt években elképesztő változáson ment keresztül: a 74 éves hollywoodi színész több mint 90 kilótól szabadult meg, és gyökeresen átalakította az életét. A korábban az alkohol és az evés rabjaként élő sztár ma már tudatosan ügyel az egészségére, ám a múlt árnyait nem volt könnyű maga mögött hagynia.
0 komment

Brutális méretűre hízott az antarktiszi ózonlyuk, 10 éve nem láttak ekkorát a kutatók

Az ózonlyuk kiterjedése 10,5 millió négyzetmérföld volt szeptember 18-án. A kutatók beszámolója szerint a 2026-os ózonlyuk a hetedik legnagyobb lett a megfigyelések 48 éves történetében. Ennek hátterében egy szokatlanul erős sarki örvény (poláris örvény) állt, amely elnyújtotta az Antarktisz feletti ózonlebomlást, teret engedve a lyuk további növekedésének.
0 komment

Kapu a zeptoverzumba: 40 év kutatás után talált fizikai bizonyíték lehet a kulcs a világ működésének megértéséhez

Négy évtizednyi kitartó kutatás után a fizikusoknak végre sikerült közvetlen bizonyítékot találniuk az egyik legritkább szubatomi folyamatra a CERN Nagy Hadronütköztetőjében. A Cambridge-i Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csapat egy úgynevezett szépségkvark rendkívüli átalakulását csípte el, amely tízmilliárd eseményből mindössze egyetlenegyszer következik be. A mérföldkőnek számító felfedezés kitárhatja a kaput az atomoknál milliárdszor kisebb mérettartomány, az úgynevezett…
0 komment

Sipos Tomit kicsinálta az Ázsia Expressz lelkileg: "Úgy éreztem, feladom"

Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy énekese nagy lelkesedéssel vágott bele az Ázsia Expressz kaland-realityjébe, ám hamar szembesült azzal, hogy a verseny sokkal nehezebb, mint azt korábban gondolta. Már az első napokban érzelmi hullámvasúton találta magát, és nem is próbálta elrejteni könnyeit. Elmesélte, hogy a feladást fontolgatta.
0 komment

Nem kell mindig zebra! Sokan nem ismerik ezt a fontos KRESZ-szabályt

Sokan úgy gondolják, hogy gyalogosként kizárólag zebrán szabad átkelni az úttesten, mások szerint viszont ott mennek át, ahol éppen kedvük tartja. A valóság a két véglet között van: a KRESZ több olyan helyzetet is megenged, amikor kijelölt gyalogos-átkelőhely nélkül is át lehet jutni az út túloldalára. Sőt, bizonyos esetekben még elsőbbségük is van a gyalogosoknak. Mutatjuk, mit érdemes tudni a szabályokról!
0 komment

Két évtized után is tartogat fordulatot Janet Jackson mellvillantásának botránya: akkori divattervezője teregette ki a titkot

Több mint két évtizeddel a tengerentúli profi amerikai futball-liga döntője, azaz a 2004-es Super Bowl félidei show-ja után ismét fellángolt a „Nipplegate” néven elhíresült botrány. Az egyik sztárfellépő Janet Jackson egykori divattervezője, Wayne Scot Lukas most azt állítja, egyáltalán nem véletlen ruhabaleset történt, a mellvillantást ugyanis már a fellépés előtt eltervezték. A tervező szerint ráadásul eredetileg még egészen másképp képzelték el a pusztán szenzációvadászatra kitalált…
0 komment

Ambrus Attila egyedül maradt: a Viszkisnek 500 km-t kell utaznia, hogy láthassa a gyermekeit a válás után

Ambrus Attila, akit a közvélemény leginkább a "Viszkisként" ismert meg, közel a hatvanhoz új fejezetet nyitott az életében, azt követően, hogy tíz év után véget ért a házassága. Bár a válás 2025 augusztusában hivatalosan is megtörtént, csak nemrég beszélt nyíltan a helyzetről. Volt feleségével, Rékával kulturált kapcsolatot ápolnak, és közösen nevelik két gyermeküket, a hétéves Annát és az ötéves Magort, akik az édesanyjukkal Bajára költöztek.
0 komment

Személyi edző: „Percekig plank pozícióban maradni olyan, mintha pusztán gyaloglással próbálnánk lábizmokat építeni – Egészséges, de hiányzik belőle az intenzitás”

Sokan úgy gondolják, hogy a jól kirajzolódó hasizmokhoz elsősorban a testzsírszázalékot kell csökkenteni. Emiatt az egyik leggyakrabban ajánlott gyakorlat a plank. A személyi edző és sporttudományi végzettségű Lucía Aguado szerint azonban a helyzet ennél összetettebb.
0 komment

Így próbáltak besúgót csinálni belőle: a válogatott focista elmesélte, mi hangzott el, amikor be akarták szervezni

A közelmúltban nyilvánosságra került állambiztonsági kartonok és iratok között egyre-másra bukkannak fel a magyar közélet és a sport ismert szereplői. A listán ott található Kiss László, a Vasas legendás, harmincháromszoros válogatott csatára is. Ám az angyalföldi kedvenc neve mellett a legfontosabb bejegyzés szerepel: a közreműködést megtagadta. A korábbi klasszis támadó kerek perec elmesélte a Blikknek a 46 évvel ezelőtti zsarolási kísérletet, a Népköztársaság úti behívót, és a Keringő…
0 komment

A könnyű sonkás mousse 5 perc alatt elkészíthető – Csak néhány hozzávaló és egy turmixgép kell

Van úgy, hogy az ember valami igazán finomra vágyik, de a konyhában töltött hosszú percek gondolata már előre elveszi a kedvét. Nos, van egy jó hírünk: a sonkás hab, vagyis sonkás mousse nemcsak gyorsan elkészíthető, de garantáltan mindenkit levesz a lábáról! Ez a nosztalgikus finomság, amely sokak gyerekkorának kedvenc reggelije vagy uzsonnája volt, most újra hódít – köszönhetően Matias Chef Brankarisnek, aki megmutatta, hogyan készíthetjük el ezt a krémes csodát mindössze öt perc alatt.
0 komment

Évente 2 milliárd sötétben megtett iskolai út jöhet: veszélybe kerülhetnek a gyerekek az óraátállítás miatt

Az óraátállítás hatásait valószínűleg mindannyian érezzük: tavasszal egy órával kevesebbet alszunk, ősszel pedig korábban sötétedik. De mi történne, ha végleg eltörölnék a téli időszámítást? Bár az állandó nyári időszámítás hosszabb, világosabb estéket ígér, egy friss amerikai kutatás szerint ennek komoly ára lehet.
0 komment

Egy egyszerű szokás segíthet helyrehozni a telefonozástól lezsibbadt agyunkat

Az okostelefonok, a mesterséges intelligencia és az online információdömping korában egyre súlyosabb méreteket ölt az úgynevezett „brain rot”, vagyis az agyrothadás. A folyamatos, felületes görgetés szétzilálja a koncentrációt, tompítja az érzelmeket és rontja a szövegértési készségeket. Szakértők szerint azonban létezik egy kézenfekvő, mégis elfeledett ellenszer: a „mélyolvasás” (deep reading), amellyel újra edzésbe hozhatjuk a digitális világ által kifárasztott agyunkat.
0 komment

Félelmetes erő tört elő az óceán mélyéből: a NASA közzétett egy ritka jelenségről készült felvételt

A Föld mélye ismét megmutatta erejét: 2026. május 8-án hatalmas vulkánkitörés rázta meg a Pápua Új-Guineától északra fekvő Bismarck-tenger mélyét. A Titan-hátság néven ismert víz alatti vulkáni területen zajló esemény nemcsak a tudósokat, hanem a világ figyelmét is felkeltette. A NASA műholdjai – köztük a Landsat 9, a Terra és az Aqua – lenyűgöző felvételeket készítettek a kitörés következményeiről, amelyek a tenger felszínén is látványos változásokat okoztak.
0 komment

Új műsort kap Palik László és Stohl András, Jáksó László visszatér – Nagy bejelentések TV2-től

A TV2 Csoport a Big Picture 2027 médiakonferencián ismertette legfrissebb eredményeit és a következő időszak fontos stratégiai bejelentéseit. Az öt éve piacvezető médiavállalat új műsorokkal, meghatározó képernyős személyiségekkel, tovább erősödő sportportfólióval és digitális fejlesztésekkel készül a jövőre, emellett bemutatta az emberi kapcsolódások fontosságára épülő CSR-kezdeményezését is.
0 komment

Űrteleszkópok halálsoron! A Swift obszervatóriumnak vége, jön a Hubble?

A Neil Gehrels Swift Obszervatórium légköri megsemmisülése után azonnal a Hubble űrteleszkóp jövőjére terelődött a nemzetközi csillagászközösség figyelme. A Swift sorsát a szokatlanul aktív naptevékenység miatti gyors magasságvesztés és egy kudarccal végződő mentőakció pecsételte meg 2026. november 4-én. Most az emberiség leghíresebb űrtávcsöve néz szembe kísértetiesen hasonló kihívásokkal, ám a NASA szakemberei szerint még van esély a legendás eszköz megmentésére.
0 komment

Egészen furcsa öltözékben látogatta meg a pápát Bob Dylan: így festett a legendás énekes a találkozójukon – fotók

Történelmi és nem mindennapi találkozó helyszíne volt a vatikáni Apostoli Palota: a jelenleg Olaszországban turnézó, 85 éves irodalmi Nobel-díjas amerikai legenda, Bob Dylan személyes magánaudiencián vett részt Őszentsége XIV. Leó pápánál. A világhírű énekes-dalszerző igencsak különös ruhában érkezett a szentatya elé, a szigorú vatikáni protokoll helyett ugyanis egy laza, fekete kapucnis pulóvert - a fejére húzva - viselt a vizit során.

Bejelentkezés vagy regisztráció