Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Ilyen luxuskörülmények között élhetett az Emírségekben a körözött Matolcsy Ádám – fotókon a fényűző rezidencia

Matolcsy György volt jegybankelnököt őrizetbe vették, fiát, Matolcsy Ádámot pedig elfogatóparanccsal keresik a Magyar Nemzeti Bank ügyéhez kapcsolódó nyomozásban. Megnéztük, milyen luxuskörülményeket kínálhat az a szálloda, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy itt húzhatta meg magát a körözött üzletember: az ötcsillagos üdülőhelyen saját strand, hatalmas lakosztályok és akár éjszakánként több százezer forintos szállás is várta a vendégeket.
+16 hasonló
0 komment

Háromszorosára emelik az illetékmentes átutalás összeghatárát

Nem verte nagy dobra a kormány, de a háromszorosára emeli 2027-től az illetékmentes banki átutalások összeghatárát. Így a mostani 50 ezer forint helyett januártól már 150 ezer forintig nem terheli ez az állami elvonás a lakossági ügyfeleket – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az illeték jelenlegi százalékos mértékén nem változtat a kormány, viszont nem szeretne kevesebb pénzt beszedni ebből, így ennek tranzakciónkénti maximális összegét 20 ezer forintról 30 ezerre növeli a tervek szerint.
+6 hasonló
0 komment

Mosópor helyett sót vettünk? 94 százalékban konyhasót tartalmazó mosószert talált a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma összehasonlító vizsgálatot végzett folyékony mosószerek és mosóporok tekintetében. Az ellenőrzés kiterjedt a hatóanyag-tartalomra, a címkéken feltüntetett információk megfelelőségére, valamint a csomagolások zártságára is. A vizsgált készítmények közel felénél tártak fel különböző hiányosságokat a szakemberek.
+4 hasonló
0 komment

Az aranyifjú Matolcsy Ádám fényűző élete: luxusautók, magánrepülő, többmilliárdos ingatlanvagyon

Őrizetbe vették Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kapcsolódó ügyben gazdasági csalás gyanújával hallgattak ki, és az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Eközben fia, Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a neve pedig az elmúlt években nemcsak az MNB-alapítványok vagyonával kapcsolatos ügyek, hanem a luxuséletmódja és a nagy értékű üzletei miatt is a figyelem középpontjába került.
+4 hasonló
0 komment

Megnyílt Budapesten a fények birodalma: varázslatos mesevilág a Palatinuson – fotók

Közelegnek a téli ünnepek, s a gyerekek és felnőttek örömére újra megnyílt a Margitszigeten a Lumina Park fényattrakciója, amelyet idén az Alice Csodaországban történet ihletett. A látványosság a Palatinus fürdő strandterületén jövő év március első hetéig látogatható – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a megnyitó ünnepségen.
fel 1 le
0 komment

Menczer Tamás édesapjának a neve is feltűnik az ügynökaktákban: "Donovan" fedőnévvel próbálták beszervezni

A frissen elindult nyitottaktak.hu adatbázis máris érdekes részleteket tárt a nyilvánosság elé: az állambiztonsági nyilvántartásokban megtalálható Menczer Tamás volt kormánypárti politikus édesapja, Menczer György neve is. A dokumentumok tanúsága szerint azonban az eset nem a rendszer kiszolgálásáról, hanem éppen valami másról tanúskodik: az állambiztonsági tisztek kísérlete nem járt sikerrel.
+2 hasonló
0 komment

Egyre nagyobb a baj. Beismerték, hogy Lezsák Sándor mellett 160 másik megfigyelt neve is nyilvánosságra került

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon - nyilatkozta az MTI-nek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütörtökön.
+36 hasonló
0 komment

Lezsák Sándor lánya: A bocsánatkérés nem elég, nem helyettesíti a felelősségre vonást

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Fidesz-KDNP csütörtökön, miután hatalmas felháborodást váltott ki, hogy Lezsák Sándor rendszerváltó MDF-es politikus tévesen szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott ügynöklistákban. A sajtótájékoztatón Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna a család közleményét olvasta fel, és úgy fogalmazott: joggal merül fel a kérdés, hogy nem történt-e szándékos manipuláció. Egyúttal jelezte: a család megtette a jogi előkészületeket, hogy pert indítson az ügyben.
+36 hasonló
0 komment

Lezsákéhoz hasonlóan akár több ezer név tévesen szerepelhet az ügynökaktákban, a tévében is bocsánatot kért a főigazgató

Súlyos informatikai és feldolgozási hibára derült fény az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által szerdán nyilvánosságra hozott ügynökadatbázis kapcsán. Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója az ATV reggeli műsorában nyilvánosan elnézést kért Lezsák Sándortól, és hozzátette: akár több ezer adat is tévesen szerepelhet az adatbázisban ezért belső vizsgálat indult annak tisztázásra, hogy hány név került ki tévesen a nyilvános adatbázisba.
+36 hasonló
0 komment

Lezsák Sándor neve tévesen jelent meg az ügynökaktákban, nyilvánosan kért bocsánatot a levéltár

Hivatalos közleményben kért nyilvánosan bocsánatot Lezsák Sándortól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), miután a rendszerváltó politikus neve egy végzetes technikai malőr következtében hálózati személyként jelent meg a tegnap közzétett állambiztonsági nyilvántartásban. Az intézmény ma reggel tisztázta: a politikus soha nem működött együtt a kommunista államvédelemmel, épp ellenkezőleg, a rendszer megfigyeltjeként szerepel a korabeli mágnesszalagokon. Lezsák Sándor kikérte…
+36 hasonló
0 komment

Itt vannak az első fotók Matolcsy Györgyről, miután letartóztatta a bíróság - így vitték rács mögé a volt jegybankelnököt - exkluzív

A Blikk fotósai, Knap Zoltán és Zsolnai Péter kapta lencsevégre a Budai Központi Kerületi Bíróság épületét rendőrségi autóban elhagyó Matolcsy Györgyöt, akit a tárgyalást követően azonnal átszállítottak a büntetés-végrehajtási intézetbe. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és korábbi gazdasági miniszter fogságban marad, miután a nyomozási bíró péntek délután elrendelte az egy hónapos letartóztatását.
+25 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció