Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Szikora János a rádiótól tudta meg, hogy szerepel a neve az ügynökaktákban: „Kivert a víz, jó nagy marhaságot csináltam”

Szikora János rendező, volt színházigazgató neve szerepel a nemrég nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban ("Károly" fedőnéven, 1987-es beszervezéssel), amiről elmondása szerint csak a rádió megkereséséből értesült. A székesfehérvári Vörösmarty Színház egykori igazgatója elismerte, hogy 1987-ben ittas vezetés miatt elvett jogosítványát próbálta visszaszerezni, amihez a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjéhez fordult. Miután azonban kiderült, hogy az irat visszaadásának…
+2 hasonló
0 komment

Itt vannak az árak: nem hiszi el, mennyibe kerülnek a jegyek az X-Faktor élő adására

Az X-Faktor idei évadának élő adásai novemberben kezdődnek az RTL-en, miután a versenyzők sikeresen vették a válogatók és a tábor (székes fordulók) akadályait. A az amatőr tehetségek már gőzerővel készülnek az első élő show-ra, sőt, a továbbjutott énekesek már be is költöztek a közös X-Faktor házba. Kiderült, mennyibe kerülnek a jegyek az élő adásra, amennyiben személyesen szeretne szurkolni a kedvenceinek.
+2 hasonló
0 komment

Autósüldözés az M0-son, hajszálon múlott a tragédia – Megszólalt Young G Béci, aki szembe találta magát az ámokfutóval

Rémisztő pillanatokat élt át Rácz Béla, művésznevén Young G Béci és családja szerda este az M0-s autóúton. A zenész a feleségével, Norinával és az ötéves kislányukkal, Rebekával tartott hazafelé, amikor egy, a rendőrök elől menekülő autós a forgalommal szemben száguldott feléjük. A zenész az utolsó pillanatban tudta elrántani a kormányt, s mindössze egy méterrel kerülték el az ütközést. A családot annyira megviselték a történtek, hogy a kislányuk sírva kérdezte meg édesapjától, ugye, ők soha…
+2 hasonló
0 komment

Idegesítően sok beteg videózik a magyar kórházakban, semmibe véve mások jogait – kampány indul a jelenség miatt

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a betegek és hozzátartozóik mobiltelefonnal készítenek kép- vagy hangfelvételeket a kórházi ellátás során. Az egészségügyi dolgozók szerint ez nemcsak a munkájukat nehezítheti meg, hanem más betegek személyiségi jogait is sértheti. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) ezért tájékoztató kampányt indítana, amelyben az engedély nélküli felvételek lehetséges jogi következményeire is felhívják a figyelmet.
+2 hasonló
0 komment

Véget ér, két hét után lekerül a képernyőről az RTL sikerműsora: kiderült, mi váltja

A népszerű A visszavágó - Kapj el, ha tudsz! című műsor európai bújócskájának legizgalmasabb szakaszához érkezett, amikor a versenyzőknek a barcelonai repülőtérre kellett eljutniuk. A játék szabályai szerint az érkezési sorrend döntött a kiesésről, így a leglassabb párosok számára véget ért a verseny. Csütörtök este kiderül, a vadászok vagy a menekülők nyernek-e.
+2 hasonló
0 komment

"Hatalmas fájdalmat érzek" – Darabokra tört! Üzent a kapus, akinek szabálytalansága után meghalt a spanyol futballista

Megszólalt az FC Andorra kapusa, akinek szabálytalansága után életét vesztette a Tenerife futballistája, Jesús de Miguel. Jesús Owono élete legnehezebb napjait éli, és részvétét fejezte ki az elhunyt futballista családjának. A halálos ütközés miatt rendőrségi vizsgálat indult, a kapus pedig súlyos eltiltásra számíthat, de az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a tragédia hatására visszavonul.
+2 hasonló
0 komment

Tönkretesz családokat az ügynökakták megnyitása?

A héten szerdán délelőtt váltak nyilvánossá az úgynevezett ügynökakták. Mind a sajtó, mind a civilek jelentős mennyiségű keresést hajtottak végre a nyilvánossá vált felületen. A sajtó több híresség múltjáról rántotta le a leplet, de a közösségi felületeken számtalan olyan bejegyzés és komment található, amely egy-egy magánemberhez, vagy családhoz köthető. Vagy figyelték őket, vagy a családon belül most derült ki egy-egy családtag múltja. A kérdés ebből adódik: ön szerint a nyilvánosságra került…
+2 hasonló
0 komment

Itt a nagy bejelentés! Három új tévécsatorna jön Magyarországra

Jelentős bővülést hoz a hazai televíziós és streamingpiacon a One Magyarország és a Network4 Media Group átfogó, kétéves megállapodása. Az együttműködés keretében 2027 első negyedévében három vadonatúj, nemzetközi csatorna kezdi meg adását a magyar háztartásokban: érkezik a valós bűnügyekre specializálódott Viasat True Crime, az óvodásokat megcélzó Moonbug, valamint a csúcskultúrát elhozó Marquee TV. Emellett 2026. december 1-jétől a TV Family előfizetői díjmentes hozzáférést kapnak a Network4…
+2 hasonló
0 komment

"Majdnem meghaltunk a gyerekkel b.szd meg!" - Young G Béci és a családja halálra rémült az M0-áson, forgalommal szemben üldöztek egy ámokfutót

2026. november 4-én, késő este különös incidens zajlott az M0-ás autópályán, amelyről egyre többen számolnak be a közösségi oldalakon. Egy autót több rendőrautó üldözött nagy sebességgel a leállósávban. Az ijesztő eset a Gyál térségében, az M3-as irányába haladó oldalon történt, és körülbelül 21-22 óra körül történt. A rendőrségi üldözés pontos okáról és kimeneteléről egyelőre nem érkezett hivatalos tájékoztatás, de több sofőr és utas élete is veszélybe került este, köztük Young G Bécié,…
+2 hasonló
0 komment

NAV: November közepén már ellenőrzik a vagyonokat

Több mint ezer bizalmi vagyonkezeléssel foglalkozó szervezet ellenőrzése kezdődik november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. Az adóhatóság tájékoztatása szerint az ellenőrzések fő célja annak megállapítása, hogy a vagyonkezelés nem adókikerülés miatt történik, hanem valós szolgáltatás áll mögötte. „A vizsgálatok arra irányulnak majd, hogy van-e vagyonkezelésnek valós gazdasági tartalma, vagy csak az adóelőny érdekében hozták létre” – áll a közleményben.
+2 hasonló
0 komment

Döbbenetes látvány: görögtűzbe borították Milánó leghíresebb terét a Fradi-szurkolók

Óriási lángcsóvaként vették be a Ferencváros szurkolói Milánó leghíresebb terét, a Piazza del Duomót. A magyar rekordbajnok az AC Milannal ugyan csak csütörtökön (M4, 18.45) mérkőzik meg az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, a zöld-fehérek legelszántabb hívei már szerda este is több száz fős létszámban vonultak végig az olasz nagyváros utcáin. A hangulatfokozó elemek közül természetesen a görögtűz és a klubot éltető rigmusok sem maradhattak ki.
+2 hasonló
0 komment

Kétszer vezettek Varga Barnabásék, majd jött Jude Bellingham varázslata: csak megszorongatni tudta az AEK a Real Madridot

Hiába szerzett vezetést, végül 3-2-re alulmaradt a Real Madriddal szemben az AEK Athén a labdarúgó-Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A hazai pályán szereplő görögöknél Varga Barnabás és Vitális Milán is csak a cserepadon foglalhatott helyen a mérkőzés kezdetekor, végül csak előbbi kapott lehetőséget. Az athéniak egy győzelmük mellett negyedik vereségüket könyvelhették el, míg a rekordgyőztes madridiak megtartották hibátlan mérlegüket.
0 komment

Bochkor Gábor élő adásban tudta meg: a rádiós 19 éves lánya megható ígéretet tett

Könnyfakasztó pillanatok zajlottak le a Retro Rádió reggeli műsorában, amikor Bochkor Gábor és gyönyörű lánya, Nóra együtt léptek a mikrofonok mögé. A népszerű rádiós leplezetlen boldogsággal és meghatottsággal fogadta gyermeke váratlan bejelentését, amely egy életre eloszlatta a büszke édesapa legféltettebb aggodalmait. Nóra ugyanis a stúdióban egyértelművé tette: ha egyszer férjhez is megy a jövőben, semmi pénzért nem hajlandó eldobni a családja nevét, így büszkén viszi majd tovább az…

Bejelentkezés vagy regisztráció