Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Letartóztatásban marad Matolcsy György, felmerült a gyanú, hogy bizonyítékokat semmisíthettek meg

Másodfokon is helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a döntést, amely elrendelte Matolcsy György volt jegybankelnök és két másik gyanúsított letartóztatását. A bíróság elutasította a gyanúsítottak fellebbezését, hangsúlyozva: fennáll a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének közvetlen veszélye. A nyomozók ráadásul olyan konkrét adatokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy valaki már megpróbálta megsemmisíteni az eljáráshoz kapcsolódó bizonyítékokat.
+15 hasonló
0 komment

Borzalmas tett: valaki szöget rejtett egy halloweenező kisgyerekek édességébe Gyömrőn – Nyomoz a rendőrség

Életveszélyes idegen tárgyakat találtak néhány, gyerekek által összegyűjtött édességben a Pest megyei Gyömrőn az idei halloween után: a lakóparkban kiosztott finomságok közül három darabba is hegyes vagy törött anyagokat rejtettek. Egy kislánynál olyan csokoládépapírba csomagolt tejkaramella került elő, amelybe egy hegyes szöget nyomtak bele, ám kiderült, nem ez az egyetlen ilyen eset. Kisberk Szabolcs polgármester megerősítette: már legalább három érintett édességről tudnak a településen, a…
0 komment

Ők kaptak lovagkeresztet és más állami kitüntetéseket október 23-a alkalmából - itt a teljes lista, vannak ismerős nevek?

Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók teljesítményét ismerték el. Számos ismert név tűnik fel a díjazottak között.
+15 hasonló
0 komment

Lefoglalta az NNI a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban

Fontos fordulatról számolt be közösségi oldalán Orbán Anita: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lefoglalta a koronavírus-járvány idején lebonyolított lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A hatósági lefoglalás közvetlen előzménye, hogy a napokban két embert már letartóztattak az állami milliárdokat tisztára mosó bűnszervezet tagjai közül.
+14 hasonló
0 komment

Vége egy korszaknak: megvan Balog Zoltán utóda a dunamelléki püspökség élén

Döntöttek a szavazók a Dunamelléki Református Egyházkerület tisztújításán: Nyilas Zoltán András korábbi északpesti esperes kapott bizalmat a püspöki szék betöltésére. Ezzel pont kerül az egyházkerületet 2021 óta irányító Balog Zoltán korszakának végére, aki a mostani megmérettetésen már nem indult újra a posztért.
+13 hasonló
0 komment

Molnár Áron reagált arra, hogy Hankó Balázs a saját fodrászával szeretné vágatni a haját a börtönben

Hankó Balázs kérvényezte, hogy a börtönben a saját budapesti fodrásza vághassa a haját. Bár a végső döntést az ügyészség hozza meg napokon belül, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közölte, hogy erre nincs kialakult gyakorlat. Egy külsős fodrász beléptetése komoly kockázatot jelent, mivel veszélyes eszközöket (ollót, borotvát) használ, és fennáll a csempészés veszélye is. A volt kulturális és innovációs miniszter kérésére Molnár Áron is reagált.
0 komment

Azonnali hatállyal felmentették Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet vezetőjét

Alig három hónappal a kinevezése után, bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal felmentették Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezérigazgatóját. A Külügyminisztérium szerint az elemző korábban az Orbán-kormányhoz kötődő munkakapcsolatban állt, Magyar Péter miniszterelnök pedig azt állítja, hogy Feledy nem számolt be az előző kormánytól kapott 84 millió forintról.
+12 hasonló
0 komment

Van esélye Orbán Viktornak arra, hogy az ENSZ főtitkára legyen?

A Wall Street Journal számolt be arról, hogy értesülései szerint a Trump-adminisztráció azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára. Ez kifejezetten fontos nemzetközi pozíció, magyar még sosem töltötte be ezt a tisztséget. Az amerikai vezetés állítólag már Oroszországgal és Kínával is egyeztetett arról, hogy a volt magyar miniszterelnök a három nagyhatalom közös jelöltjeként induljon a tisztségért. Ebből adódik a kérdés, van-e esélye a volt miniszterelnöknek, hogy…
+12 hasonló
0 komment

Ilyen volt Liptai Claudia visszatérése a Mokkába - ott jártunk, ahonnan a tévénézők nem láthatták, mi történik - fotók

Hosszú idő után péntek reggel ismét Liptai Claudia köszöntötte a TV2 nézőit: a népszerű műsorvezető tizenöt év után ült vissza a Mokka stúdiójába, ahol az influenszerként ismert Henry Kettnerrel vezette az adást. Lapunk a helyszínen, a kulisszák mögül követte végig a rendhagyó reggelt, amely nemcsak a nosztalgiáról és az érzelmekről szólt, hanem arról is, hogyan teljesít egy profi műsorvezető, aki pár nappal korábban még betegséggel küzdött, és mindössze pár órát aludt a felvétel előtt.
+11 hasonló
0 komment

Németh Balázs egy újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthofferrel szemben

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője Forsthoffer Ágnes házelnökkel szemben az Országgyűlés mentelmi bizottságánál. Az ellenzéki képviselő szerint a házelnök vagyonnyilatkozatából ismételten kimaradt egy fontos adat, miszerint 2026 márciusáig ügyvezetője volt egy milliárdos forgalmú cégnek. Az ügy előzménye, hogy Forsthoffer korábban már kiegészítette vagyonnyilatkozatát egy hasonló eljárás nyomán.
+11 hasonló
0 komment

15 évvel ezelőtti videó került ki Liptai Claudiáról és a férjéről – A Mokkában találkoztak először, de a műsorvezető nem is emlékszik rá

Liptai Claudia 15 év után péntek reggel újra a TV2 Mokka című műsorának háziasszonyaként tért vissza. Az új felállásban Henry Kettner influenszerrel közösen vezeti a reggeli adásokat, és már az első nap különleges pillanatokkal indult, hiszen egyik vendégük Claudia férje, Pataki Ádám volt. A házaspár története szorosan kötődik a Mokkához, mivel az első találkozásuk is a műsorban történt, amikor Ádám még cukrászként adott interjút a fagyitrendekről.
+11 hasonló
0 komment

Jó ötlet volt Liptai Claudia és Henry Kettner párosa a Mokkába?

Liptai Claudia visszatért a TV2 reggeli műsorába, a Mokkába. A műsorvezető péntektől csatlakozott újra a megújuló stábhoz. Bár az első adása óta 22 év telt el (hiszen Havas Henrik oldalán 2004-ben vezette először a műsort), a magazinműsort 7 éven át, egészen 2011-ig vezette. Péntek reggel Henry Kettner oldalán indította a Mokkában a napot. Ön szerint jó választás volt a páros? Szavazzon a cikk alján!
+11 hasonló
0 komment

Liptai Claudia 15 év után visszatért a Mokkába: az első percben leoltotta műsorvezetőtársát, Henry Kettnert

Liptai Claudia 15 év kihagyás után péntek reggel visszatért a TV2 Mokka című reggeli magazinműsorába. A csatorna nagyszabású megújulást jelentett be a 20 éve piacvezető reggeli műsoránál, amelynek keretében teljesen átalakult a műsorvezetői csapat. Új arcként csatlakozott Henry Kettner influenszer és Holdampf Linda stílustanácsadó is. Claudia pénteken Henryvel indította a napot, akinek rögtön beszólt a magasságára és a hiányos vendéglistájára is.
+11 hasonló
0 komment

Liptai Claudia belsős titkot árult el a Mokkába való visszatéréséről, a Havas Henrikkel induló reggeleiről is megemlékezett –Exkluzív interjú

15 év után ismét Liptai Claudia lesz a Mokka műsorvezetője! A népszerű tévés 2004–2011 között már vezette TV2 reggeli műsorát, most pedig Henry Kettner oldalán tér vissza a képernyőre. Claudia lapunknak elárulta, miért mondott igent a felkérésre, hogyan viseli majd a hajnali keléseket, illetve hogy mekkora szerepe volt abban, hogy Henry lett a műsorvezetőtársa.
+11 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció