Nem a sajtóból, hanem egy másik minisztériumtól értesült a Külügyminisztérium arról, hogy Feledy Botond korábban Lázár János tárcájának is dolgozott – állítja Velkey György László. A parlamenti államtitkár szerint a Magyar Külügyi Intézet menesztett vezetőjét már a kinevezése előtt megkérdezték az esetleges összeférhetetlenségi problémákról, ő azonban nem számolt be a korábbi megbízásairól.
Hatalmas hullámokat vetett az operaház átvilágítása, majd a főigazgató, Ókovács Szilveszter menesztése, mely ma, 2026. november 2-án lett nyilvános. A főigazgató menesztéséről a kormány weboldalán jelent meg először egy rövid közlemény, majd Nagy Ervin, kultúráért felelős államtitkár az átvilágítás eredményének részleteit is közölte. Az ügyben Magyar Péter miniszterelnök is megszólalt, pazarlásról és dilettatntizmusról beszélt az opera működése és vezetése kapcsán.
+4 hasonló
Megkezdte a tárgyalásokat a közmédia a munkavállalói képviselőkkel a tervezett csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 dolgozót érinthet, a végleges létszámról azonban csak az egyeztetések lezárása után születik döntés – közölte hétfőn a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.
+4 hasonló
Már öt olyan esetről tud a rendőrség Gyömrőn és a szomszédos Péterin, ahol a halloweeni édességgyűjtés során veszélyes fémtárgyakat – szöget, csavart és drótot – rejtettek a gyerekeknek kiosztott cukorkákba. Az önkormányzat azonnal feljelentést tett, a városvezetés zéró toleranciát hirdetett, miközben az is kiderült, hogy a rendezvény ideje alatt egy gyermek orvosi ellátásra szorult; azt még vizsgálják, hogy a rosszulléte összefügg-e a kiosztott édességekkel.
+4 hasonló
A legnagyobb kulturális szakmai szervezeteknél betelt a pohár, közös nyilatkozatban bírálták a kulturális költségvetést, amely szerintük alig tükrözi a kormányváltást. A Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek címzett közleményben komoly elégedetlenségüknek adtak hangot.
+4 hasonló
Megújuló eredetű üzemanyaggal működő autóbuszt tesztel a BKV a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) és a MOL-Csoporttal együttműködve. A BioCNG-hajtású jármű november 3-án és 4-én áll forgalomba a 132E autóbusz vonalán. A tesztjárat a normál menetrenden felül közlekedik, az utasok pedig díjmentesen, jegy vagy bérlet nélkül próbálhatják ki a környezetbarát technológiát.
+4 hasonló
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Váci Járási Ügyészség azt a férfit, aki bántalmazta idős édesanyját, majd megakadályozta, hogy a sérült asszony kijusson a segítségére érkező mentőkhöz. Az idős nő a gondosóráján keresztül kért segítséget az ütést követően, a mentőknek pedig az ablakon át jelezte, hogy a fia elállja az útját. A Váci Járásbíróság alig két nappal az eset után bűnösnek mondta ki a férfit, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Max Verstappen nyerte a Forma–1-es Mexikói Nagydíjat Lewis Hamilton előtt. Mégsem róluk szólt minden Mexikóvárosban. Andrea Kimi Antonelli ugyanis a harmadik helyen célba érve világbajnok lett. A történelmet író olasz zokogva fogadta a gratulációkat.
+4 hasonló
Szoboszlai Dominik ismét ott van a Liverpool meccskeretében. A magyar futballista a legutóbbi válogatottszünet óta izomsérüléssel bajlódott, mostanra azonban úgy tűnik, felépült, így Andoni Iraola leültette a kispadra az Arsenal elleni hazai rangadójukra. A 26 éves középpályás korábbi visszatérésével két hete már kockáztatott a baszk szakvezető, aminek akkor ráfázás lett a vége.
+4 hasonló
Őrizetbe vették a Fejér megyei soponyai postarablás gyanúsítottját, egy 18 éves helyi férfit, akinek lakásán megtalálták az elrabolt pénzt és a rabláshoz használt játékpisztolyt – közölte a rendőrség vasárnap.
+4 hasonló
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a lengyelországi, válságos politikai helyzetre, amely az alkotmánybíróság körüli konfliktus miatt robbant ki. A magyar miniszterelnök vasárnapi bejegyzésében azt írta, szerinte „Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen”, majd hozzátette: „A szabadság nem tűri az önkényt. Vigyázó szemetek Varsóra vessétek!”
+4 hasonló
Kihúzták az Ötöslottó 44. heti nyerőszámait. A játékosok ezúttal 200 millió forintos főnyereményért próbálhattak szerencsét, mutatjuk, mely számokat sorsolták ki október 31-én.
Mély gyászba borult a hazai rock- és metálközösség: hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárközi Lajos, a magyar heavy metal meghatározó és nagy tiszteletnek örvendő gitárosa. A tragikus veszteséget megrázó sorokkal, szombat késő délután közölték a Facebookon a Kalapács zenekar tagjai, akikkel a zenész több mint két évtizeden át formálta a műfaj történetét.
November elején hallgatná meg a parlamenti vizsgálóbizottság Matolcsy György volt jegybankelnököt az MNB működésével kapcsolatos ügyekben. A személyes meghallgatásnak azonban nincsenek meg a jogszabályi feltételei.
+4 hasonló
Kiadta első hivatalos nyilatkozatát a sikertelen kivégzés után Christa Pike. Az 50 éves nő jogi képviselőin keresztül közölte: a végrehajtás óta nem múlt el úgy pillanat, hogy ne gyötörné elviselhetetlen testi és lelki fájdalom. Bár a kórházból már kiengedték, állapota továbbra sem stabil, a hatóságok pedig ismét szigorú elszigeteltségben tartják fogva.
+4 hasonló
XIV. Leó pápa levélszavazattal adhatja le voksát az Egyesült Államokban november 3-án tartandó félidős választásokon. Ha valóban él a lehetőséggel, ő lehet az első pápa a katolikus egyház kétezer éves történetében, aki világi választáson szavaz.
Miután a The Wall Street Journal című amerikai lap három különböző diplomáciai forrást is idézett annak kapcsán, hogy Orbán Viktornak, hazánk korábbi kiniszterelnökének komoly esélye van az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkári pozíciójára, a hazai és a nemzetközi politika szereplői is komolyan kezdtek foglalkozni a témával. Pedig ez a poszt bizony nem fenékig tejfel, ahogy arról a korábbi vezetők botrányai és vesztett ügyei is tanúskodnak.
Ha a franciákon múlik, akkor Orbán Viktor szinte biztosan nem lesz az ENSZ új főtitkára. Egyelőre nagy a hallgatás a korábbi magyar miniszterelnök jelöléséről, a vétó-joggal rendelkező franciák azonban nem kérdés, alkalmas-e Orbán a szervezet élére.
Történelmi jelentőségűnek nevezte az első cseh–magyar közös kormányülést Magyar Péter és Andrej Babis, amelyet csütörtökön tartottak Prágában. A magyar miniszterelnök nyolc miniszterével érkezett a cseh fővárosba, ahol a kormányközi egyeztetés mellett Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel is találkozott. A két kormányfő a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón a visegrádi együttműködés megújításáról, a közép-európai fővárosokat összekötő gyorsvasútról, az energetikai és gazdasági…
+5 hasonló
Újabb szintet lépett a közösségi médiás rágalmazásokkal szembeni fellépés: Bódis Kriszta bejelentette, hogy további 25 Facebook-kommentet és bejegyzést küldött el ügyvédeinek perindítás céljából. Jelenleg már tizenkét bírósági per van folyamatban az őt támadók ellen, és további feljelentéseket készítenek elő.