A fürdőszoba takarítása sokak számára egyet jelent a mosdókagyló, a zuhanyzó vagy éppen a WC csillogó tisztaságával. De vajon hányszor jut eszünkbe az öblítőtartály belsejére is figyelmet fordítani? Pedig ez a rejtett zug idővel igazi szennyeződésgyűjtővé válhat, ahol vízkő, rozsda és egyéb lerakódások halmozódnak fel. Ezek nemcsak kellemetlen szagokat okozhatnak, de akár az öblítőmechanizmus meghibásodásához is vezethetnek. A jó hír viszont az, hogy a tisztításához nem kell drága vegyszerekre…
Egy sokatmondó, búskomor őszi túrafotóval emlékezett meg a Demokratikus Koalíció megalapításának tizenötödik évfordulójáról Gyurcsány Ferenc: a párt korábbi elnöke egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a képet, amelyen hátizsákkal a távolba sétál.
Egy motoros megelőzi az autóját, majd váratlanul oldalra nyújtja a jobb lábát. Sokan talán azt gondolják, hogy elégedetlen valamivel, vagy éppen indulatosan jelezni akar valamit. Pedig a mozdulat mögött egészen más szándék húzódik: a motoros így mond köszönetet egy figyelmes autóvezetőnek. A kétkerekűek világában számos hasonló, íratlan szabály létezik, amelyeket nem árt ismerni, hiszen a közlekedésben a kölcsönös figyelemnek különösen nagy szerepe van.
Bár Booking hatalmas kínálata, rugalmas lemondási feltételei és hűségprogramja miatt rendkívül népszerű, a gyanútlan utazóknak nem árt az óvatosság. A megtévesztő sürgető üzenetek és a rejtett költségek mellett a legnagyobb veszélyt a foglalási adatokkal visszaélő csalók jelentik, akik hamis linkeken keresztül próbálnak pénzt kicsikicsikarni a vendégektől. A platform nem először kerül vizsgálat célkeresztjébe, most épp az Európai Bizottság indított eljárást.
Puzsér Róbert szerint Magyar Péter és Ruff Bálint egyelőre nem bizonyította, hogy képes megfelelően irányítani az országot, a publicista pedig úgy véli, a kormányzás nehézségeit a politikai konfliktusokkal próbálják elfedni.
+1 hasonló
Egy szülő számára nincs fájdalmasabb, mint amikor a gyermekét kell eltemetnie. Kilenc hónap telt el azóta, hogy a Magyarországon és Szlovákiában is ismert Jákli Mónika 31 évesen életét vesztette egy autóbalesetben. Az édesanyja, Maya eddig nem tudott beszélni a tragédiáról, ám most elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, min mentek keresztül az elmúlt hónapokban. A dunaszerdahelyi kórházban átélt utolsó percekről, a volt vejével, Boráros Gáborral való konfliktusokról, a bírósági eljárásról…
+2 hasonló
A Haller utca és a Mester utca környékén élők szerint egy német nő rendszeresen négy, általuk harci kutyáknak nevezett állattal jelenik meg a környék kutyafuttatójánál. A beszámolók szerint a kutyák póráz és szájkosár nélkül szaladgálnak, és emberekre, illetve más kutyákra is ráijesztenek. A lakók már a rendőrséget is hívták, de állításuk szerint a helyzet azóta sem változott.
Ma ünnepli a 73. születésnapját az örök fiatal és aktív Csepregi Éva, aki a Neoton énekesnőjeként örökre beírta magát a magyar könnyűzene történetébe. A popsztár élete az elmúlt évtizedekben szinte nyitott könyvvé vált, hiszen Csepregi Éva szívesen mesél a múltról, jelenről, zenei karrierről, de talán ezt a néhány érdekességet ön sem tudta róla.
Katona Mazsi orrműtéten esett át, amelyet korábbi sérülései – volt egy wakeboardos-, és egy kisebb autóbalesete is –, illetve súlyos orrsövényferdülése miatt látott szükségesnek. A korrekciós műtétre három hete került sor, azóta Mazsi már jól van, elkezdett sportolni is.
A legendás Star Trek karakter, Montgomery Scott szavai – „A fizika törvényeit nem lehet megváltoztatni” – különösen találóak lehettek volna, mikor Yuehao Huang visszaadta bérelt autóját egy kelet-kanadai utazást követően. Bár szokás viccelődni a bérautók fantasztikus gyorsaságáról, az Avis autókölcsönző által állított több mint 18 000 mérföld, azaz 29 000 kilométer egy hét alatt egészen egyszerűen lehetetlennek bizonyult.
Sok autós zavarba jön, amikor közúti ellenőrzés során félreállítja a rendőr, és egy egyszerű kérdésre is elhamarkodottan válaszolhat. Egy ügyvéd arra figyelmeztetett, hogy a „Tudja, miért állítottam meg?” kérdésre nem érdemes találgatással válaszolni, mert a sofőr akár olyan szabálysértést is elismerhet, amelyről a rendőr eredetileg nem is tudott.
Elszabadultak az indulatok Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban utolsó előtti adásában. A hangos veszekedés két főszereplője ráadásul két olyan játékos volt, akik egészen idáig határozottan, de empatikusan álltak mindenkihez. Ám úgy tűnik, a végjáték feszültségét már sem Beslin Bettina, sem Mikecz Estilla nem bírta, s egymásnak estek a Kerekasztalnál. A Kossuth rádió bemondója és A mi kis falunk színésznője azóta megbeszélte a konfliktusukat, sőt, egy meglepő helyzetben „találkoztak” újra.
+1 hasonló
Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a modern levegő-víz hőszivattyúk ma már akár 75 Celsius-fokos fűtővizet is képesek előállítani, így a korábbi gépészeti korlátok átlépésével a meglévő radiátoros rendszerekhez is csatlakoztathatók. Ez a technológiai fejlődés megoldást kínálhat a társasházi lakások elöregedett gázkazánjainak cseréjére, elkerülve a bonyolult és költséges közös kéményátalakításokat. A 2027-től tervezett Wekerle Plusz program támogatásai pedig pénzügyileg is elérhetővé tehetik…
Örömteli időszak elé néz Pálos Hanna: a színésznő második gyermeke jövőre érkezik, ezért egy időre a színpadtól is visszavonul. A hír a Mély levegő című monodrámát is érinti, hiszen a nagy sikerű előadást egy ideig nem láthatja a közönség. A színésznő Veraként az elmúlt két évben számos nézőt érintett meg a színpadon, most azonban kisbabája érkezésére fókuszál.
A Hunyadi-sorozat, a Birodalom és a Még egy kívánság sztárja, Hermányi Mariann sorra halmozza a sikereket a hazai film- és színházi világban. A népszerűség és a folyamatos felkérések ellenére a színésznő tudatosan küzd azért, hogy két lábbal a földön maradjon, és elkerülje a sztárallűröket. Van azonban valami, amin mégis mély nyomot hagyott a hírnév: az utóbbi időben Mariann hatalmas belső átalakuláson ment keresztül, és ma már legszívesebben ki sem mozdulna a lakásából.
Ha azt hitte, hogy a spenót csak Popeye kedvenc étele, akkor ideje újragondolni! Az orvosok egyre gyakrabban emelik ki, hogy ez az egyszerű, minden boltban legalább fagyasztva kapható zöldség igazi szuperfegyver lehet a vércukorszint szabályozásában. És ami a legjobb: nemcsak hatékony, de olcsó és könnyen elkészíthető is. Dr. Meggie Powers, a táplálkozástudomány szakértője szerint a spenót és más leveles zöldségek fogyasztása kulcsfontosságú a vércukorszint stabilizálásában, különösen azok…
Zaklató keseríti meg egy család életét Szlovákiában, a Nagykürtösi járásban található Kőkesziben. Valaki temetkezési vállalatokat küld a házukhoz, illetve hamis állathirdetéseken keresztül provokálja őket. A rendőrség már vizsgálja az esetet.
Ma éjfélkor indul elképesztő futására az a férfi, aki célul tűzte ki, hogy adományokat gyűjt egy furcsa betegséggel élő kislány, Pamela számára. Pamiről korábban mi is írtunk, a kislánynak a bal helyett jobb oldalon van a szíve, és több más egyéb betegséggel is küzd.
Új gazdát keres Curtis Mercedese, amelyhez rengeteg közös emlék fűzi a rappert és barátait. A 2021-es luxusterepjáró eladását Óvádi László jelentette be a Facebook-oldalán, ahol nemcsak az autó legfontosabb adatait és vételárát osztotta meg, hanem néhány személyes történetet is elárult. A járműért 16 millió forintot kérnek.
Nem minden bolt parkolója kínál korlátlan ingyenes parkolási lehetőséget, és azonos láncon belül is különbözhetnek a feltételek. Az Aldi például 17 üzleténél vezetett be időkorlátos rendszert, a Penny parkolóiban pedig pótdíjjal is számolhatnak, ha valaki túllépi az ingyenes időkeretet. A Tesco egyes esetekben akár autók elszállítását is kezdeményezheti. Az alábbiakban néhány népszerű kiskereskedelmi lánc parkolási szabályait és gyakorlatait ismertetjük.