Magyar György szerint Matolcsy Ádám jobban tenné, ha önként jelentkezne a hatóságoknál, mert a menekülés az apja helyzetét is ronthatja. Az ügyvéd azt is elmagyarázza, milyen feltételekkel kaphat akár húsz évet Matolcsy György egy olyan ügyben, amely még nem az eltűnt jegybanki milliárdokról szól.
Képzeljük el a következő szituációt: beülünk egy előadásra, vagy egy céges rendezvényen odalép hozzánk egy elegáns fellépő. Pontosan tudjuk, hogy mi fog következni. Az illető nem titkolja a szándékait, sőt, szinte egy kimondatlan szerződést köt velünk: „A következő percekben olyan dolgokat fogok mutatni, amelyek ellentmondanak a fizika törvényeinek. Be foglak csapni, és te élvezni fogod.”
A Magyar Honvédségnek sokkal gyorsabban kell alkalmazkodnia az új fenyegetésekhez, a haderőfejlesztés következő lépései között pedig a mesterséges intelligencia alkalmazása és az innováció felgyorsítása is szerepel - jelentette ki Sándor Zsolt vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kedden Budapesten, a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának parancsnokával, Pierre Vandier-vel közösen tartott sajtótájékoztatót követően.
A munkálatok kezdete óta már csaknem 1800 tonna békalencsét távolítottak el a Bodrog felszínéről a vízügy munkatársai, az összegyűjtött növényzet egy részét mezőgazdasági célokra hasznosítják - közölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG) a Facebook-oldalán kedden.