Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmasát, aki pénzfutárként működött közre korrupciós pénzek átvételében és szállításában - közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) az MTI-vel közleményben pénteken.
+11 hasonló
Az előző negyedévhez képest mindössze 0,1 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévhez képest 1,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a július-szeptemberi három hónapos időszakban - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második negyedévről 0,6 százalékos negyedéves és 1,7 százalékos éves összevetésű GDP-növekedést jelentett a KSH.
+2 hasonló
A Költségvetési Tanács véleményezte a 2027-es központi költségvetési törvényjavaslat tervezetét, és egyhangú döntéssel nem emelt alapvető kifogást ellene - közölte a Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön az MTI-vel.
+5 hasonló
Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, méltatta a visegrádi négyek együttműködését és beszélt a V4 országok közötti gyorsvasút terveiről is Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A kormány 2027-ben eltörli a szolgálati nyugdíj bérplafonját és 2028-tól az azután fizetendő 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) - jelentette be a honvédelmi és a belügyminiszter csütörtök reggel a Facebookon közzétett videójukban.
+2 hasonló
A jövőben a magyar külképviseletek intézhetik az egyszerűsített honosítási eljárásokat, külső szervezetek bevonása nélkül. Ez azt jelenti, hogy a határon túli magyar pártokhoz kötődő, honosítást segítő irodahálózatok finanszírozása megszűnik.
A 4iG Nyrt. nem tartja túlárazottnak a Gondosóra programban nyújtott szolgáltatásait, és jelezte, hogy konstruktív partnerként támogatja az átadás-átvételt. A program a jövő évtől állami szolgáltatásként fog tovább működni, a bejelentések szerint feleakkora működési támogatással.
+2 hasonló
Az Iránytű Intézet friss elemzése szerint a Tisza Párt már a 65 év feletti választók körében is vezet a Fidesszel szemben. A kutatás három hónap országos, reprezentatív felméréseit vonta össze, összesen 3000 fős mintán.
+3 hasonló
A Tisza-kormánynak módosítania kellett a Magyar Honvédség korábban NATO-nak leadott létszámadatait. A különbség a 2023-as adatnál 2,5 ezer fő volt.
+3 hasonló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) büntetőeljárást indított az október 23-i fideszes Zászlómeneten történt újságíró-inzultusok miatt – derült ki az RTL riportjából.
+2 hasonló
A tűzszerészek hatástalanították a száz kilogrammos szovjet rombolóbombát a XVIII. kerületben, a rendőrség feloldotta a hatástalanítás idejére elrendelt lezárást - közölte a tűzszerész ügyelete az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Orbán Viktor a Blikknek beszélt arról, miért tartózkodott Párizsban az október 23-i nemzeti ünnep idején. A volt kormányfő azt mondta, néhány napot a családjával és az unokáival töltött a francia fővárosban, és felkereste Nagy Imre és mártírtársai emlékművét a Père-Lachaise temetőben.
+6 hasonló
Az átlagosnál kissé hűvösebb, jellemzően napos-gomolyfelhős idő várható a jövő héten. A szél a hét elején megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 15 Celsius-fok körül alakul, majd kissé csökken a nappali felmelegedés mértéke, a hajnalok pedig jellemzően párásak, ködösek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
+2 hasonló
A budapesti parkolási rendszer átalakítását célzó döntés visszavonását és új egyeztetések indítását követeli több fővárosi kerület polgármestere, akik vasárnapi közös közleményükben bejelentették: a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) hétfői rendkívüli ülésén kezdeményezik a szervezet újraindítását.
+6 hasonló
Megjelent a kormányhatározat a kórházban rekedt csecsemők és kisgyermekek helyzetének felülvizsgálatára és ellátásuk integrált kezelésére létrehozott szakmai tanácsadó és koordinációs testületről hétfő este a Magyar Közlönyben.
+4 hasonló
jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter kedden a Facebook-oldalán.
+2 hasonló
Jövőre új időpontban, május 22-én tartják a 32. Budapest Pride felvonulást - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
+6 hasonló
A legnagyobb vállalatok társasági adójának emelése mellett az innovációs járulék változtatása is jelentős többletbevételt hozhat a költségvetésnek a G7 cikke szerint. A tervek a legnagyobb, illetve a közepes és nagyvállalatokat érintenék, miközben az adótervezés korlátozása főként a multinacionális cégekre lehet hatással.
A Mi Hazánk frakcióvezetője a kormányzás kudarcáról beszélt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
+1 hasonló
A kormányfő felszólalására reagálva a KDNP frakcióvezetője azt mondta, Gyurcsány Ferenccel sem ünnepeltek együtt, Magyar Péterrel és Baka Andrással sem fognak.
+1 hasonló