közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Orbán Viktor korábbi szövetségeseit, a megbukott vagy háttérbe szorult politikusokat keresi fel, miközben saját pártján belül is egyre többen gondolkodhatnak nélküle a folytatásban. Szent-Iványi István külpolitikai elemző szerint a volt miniszterelnök nemzetközi mozgástere is beszűkült, az ENSZ-főtitkári posztra vonatkozó felvetés pedig inkább taktikai húzás lehetett, mint komoly jelölési szándék.
Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos szerint kevés esélye van annak, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára, még akkor is, ha az amerikai, az orosz és a kínai vezetés támogatná a jelölését. Úgy látja, a volt miniszterelnök számára egy rangos nemzetközi tisztség elsősorban menekülőutat jelenthetne, miközben politikai szövetségesei sorra veszítenek választásokat, Magyarországon pedig a Fidesz súlyos veresége után új politikai helyzet alakult ki.
Olaszország legnépszerűbb sportnapilapja, a Gazzetta dello Sport csütörtöki rémálomnak nevezte az AC Milan kétgólos vereségét a Ferencvárostól a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az elmúlt 16 év sportfinanszírozása nem elsősorban sportszakmai, hanem politikai szempontok szerint működött, a tao-támogatások pedig a politikai befolyásépítés eszközévé váltak – hangzott el a Klikk TV Hideg fejjel című műsorában. Pusztai Erzsébet, Baka F. Zoltán és Juhász Ferenc a Felcsúti Puskás Akadémiának juttatott milliárdokról, az elszámoltatás hiányáról és a magyar sport eltorzult finanszírozásáról beszélgetett.
A magyar demokrácia megújításának egyik legfontosabb feltétele, hogy az új alkotmány ne csupán politikai alku eredménye legyen, hanem széles társadalmi párbeszéd előzze meg. Bördős Éva, a Demnet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány igazgatója és Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke szerint az alkotmányozás lehetőséget teremthet arra is, hogy a társadalom feldolgozza az elmúlt évtizedek traumáit, és új alapokra helyezze az együttműködést.
Orbán Viktor hosszú bejegyzésben vette védelmébe a felcsúti futballakadémiát, az oda áramló tao-pénzeket és az intézmény eredményességét. Kele János, a 24.hu újságírója a Klikk TV Forró vonal című műsorában Németh Péternek arról beszélt: nehezen vehető komolyan a miniszterelnök érvelése, különösen annak fényében, hogy a Felcsútra jutó támogatások nagysága és az akadémia teljesítménye között nehéz arányosságot találni.
Idén is akadtak jól teljesítő termékpályák, de a mezőgazdasági kockázatok egyre jelentősebbek, a gazdasági környezet kedvezőtlen, az állandósuló kihívások rontják az agrárium kilátásait - mondták csütörtöki sajtótájékoztatójukon Budapesten az MBH Bank szakértői.
Ha a fiatalokat kérdezzük a kommunizmusról és annak történéseiről, gyakran semmleges válaszokba, vállvonogatásba ütközhetünk.
A kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot, ugyanis az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében - jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.
Történelmi lehetőség előtt áll Magyarország: az új alkotmány megalkotásakor nemcsak a jogászoknak és a politikusoknak, hanem az állampolgároknak is érdemi beleszólást kell kapniuk a folyamatba. A Klikk TV Alkotmányozás című műsorában Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, Bördős Éva, a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány igazgatója és Szentes Ágota jogszociológus arról beszélt, hogyan lehetne társadalmi részvételre épülő, széles körben elfogadott alaptörvényt létrehozni.
Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
Koltai Róbert és párja, Gaál Ildikó volt Bóta Gábor vendége a Klikk TV Bóta Café című műsorában. A színész-rendező felidézte megismerkedésük történetét, beszélt a szakmai mellőzöttségről, az Orbán Viktorral való egykori találkozásáról és súlyos betegségéről is. A beszélgetésből az is kiderült, milyen közös színházi terveken dolgoznak, és hogyan találták meg a humort a legnehezebb élethelyzetekben is.
A politikai szereplőknek tartózkodniuk kellene az igazságszolgáltatás munkájába való beavatkozástól, a hivatalos személyek fenyegetésétől és a megtorlással való riogatástól – mondta Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Szerinte a vagyonvisszaszerzési ügyekben az alapvető célok sincsenek megfelelően meghatározva, a különböző hatóságok munkája pedig nincs összehangolva.
Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltja, Németh Miklós súlyos állításai és az ügynökakták megnyitása: az Újságírók adásában Batka Zoltán, Kiss Andrej, Lánczi Richárd és Németh Péter azt vitatják meg, milyen titkok kerülhetnek napvilágra, és mennyit érnek a hiányos iratok. Előkerül Simicska Lajos korábbi kijelentése, a Pegasus-ügy és az aranykonvoj, valamint az a kérdés is, ki irányította a titkosszolgálati akciókat. Feledy Botond korábbi szerződéseinek vitája után Magyar Péter és a Tisza…
Orbán Viktor gyarmatosításról szóló kijelentései nem állják meg a helyüket, hiszen Magyarország gazdasági függősége a külföldi tőkétől és különösen a német gazdaságtól a Fidesz 16 éves kormányzása alatt sem szűnt meg – mondta Felcsuti Balázs közgazdász a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. A szakember szerint a hazai tulajdon önmagában nem jelent gazdasági sikert, ha a vállalatok nemzetközi versenyképességet sem tudnak felmutatni. Az amerikai időközi választások kapcsán pedig arról beszélt, hogy a…
Miért fordult szembe Matolcsy György Orbán Viktorral, és mi történhet, ha egyszer kitálal? Lendvai Ildikó és Horváth Gábor arról beszélgetnek, elérhet-e Orbánig a felelősségre vonás, és mikor mondhatja ki valaki a környezetéből: nem viszem el helyetted a balhét.
A politika, a titkosszolgálatok és az ügyészség összejátszásának gyanúja rajzolódik ki az aranykonvoj ügyében – erről beszélt a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Hegedűs András volt főügyész. A szakember szerint a nyomozás során olyan bizonyítékok merültek fel, amelyek alapján Orbán Viktor utasítása is szerepet játszhatott a március 5-i akcióban. Hegedűs úgy látja, a korábbi ügyészségi vezetés tudatosan korlátozta a vizsgálat irányát, és megakadályozta, hogy a titkosszolgálatok, illetve a legfőbb…
Amikor gyerekjátékot választunk, több szempontot is érdemes mérlegelni. Fontos a játék kialakítása, tartóssága, a felhasznált anyagok minősége és a biztonság. Természetesen az is, hogy a játék mennyire illik a gyermek életkorához. Mindazonáltal, manapság egyre nagyobb figyelmet kap az alapanyag eredete. Különösen akkor, amikor fából készült termékről van szó.
Az igazságtétel és a felelősségre vonás iránti társadalmi igény miatt nem szabad elengedni a Fidesz elmúlt 16 évének ügyeit – mondta Horn Gábor a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. A Republikon Alapítvány vezetője szerint Orbán Viktor egyre inkább úgy viselkedik, mintha nem értené, mi történik körülötte, miközben a korábbi rendszer meghatározó szereplői büntetőeljárásokkal néznek szembe. Horn arról is beszélt, hogy az új politikai rendszer egyik legfontosabb próbája az új választójogi törvény…