A legfrissebb hírek szerint a Facebook nem állna meg a táblagép méretű otthoni okosközpontnál, ennél nagyobb termék piacra dobását is tervezgeti.
Nem zárja ki, hogy demokrata színekben elinduljon a 2020-as elnökválasztáson Michael Bloomberg médiamogul, aki 2008 óta mindig kacérkodott a gondolattal, de végül mégsem cselekedett. Most viszont szerinte helyre kellene állítani a fékeknek és az ellensúlyoknak Donald Trump által meggyöngített rendszerét.
Thom York Hands Off The Antarctic címmel adott ki dalt.
Alig van olyan terület, amiben Orbán Viktor három legfontosabb gazdasági háttérembere ne lenne érdekelt.
Az amerikai Orion Span már 2022-ben megnyitná a szállást a vendégek előtt, a hotelbe pedig már többen foglaltak is maguknak egy utazást.
Aggódik az Európai Autógyártók Szövetsége.
Nem telhet el úgy hét, hogy az ország legsikeresebb vállalkozója nyertes tender nélkül maradjon.
A döntés következtében a japán gyártók közül hamarosan már csak a Mazda árul majd Európában öngyulladós motorú típusokat.
A kormány vizsgálja egy garanciaalap felállításának lehetőségét, konkrét javaslat még nincs. A valószínű, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak kell állniuk a feltöltés költségeit. A cél az, hogy ha egy pénztár esetleg bedől, tagjai bizonyos mértékig kártalanítást kapjanak az alapból.
Nem telhet el úgy hét, hogy az ország legsikeresebb vállalkozója nyertes tender nélkül maradjon.
A Fundamenta nem változtatott, péntek a határidő.
Az első adatok szerint egy legalább 300 gramm TNT-nek megfelelő romboló hatású pokolgép robbant a kercsi műszaki főiskola épületében. A pokolgépet valószínűleg valamilyen más tárggyal álcázták – jelentették be Moszkvában. Tíz ember meghalt, ötvenen megsebesültek.
A kancellár hangsúlyozta: világossá kell tenni a különbséget az EU-tagság és az EU-val a közösségen kívüli partneri kapcsolat között.
Eddig fájóan hiányzott az elektromos autózást támogató funkció a Google Térképből, mostantól azonban könnyebb lesz töltőpontot keresni.
Megelégelte a polgármester a balatoni panorámát eltakaró apartmanházak terjedését.
Meglett minden szükséges engedély.
A brit légitársaság menetrendje tökéletesen passzol majd a hosszú hétvégi városlátogatásokhoz.
A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kérte Polt Péter legfőbb ügyész a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését.
Pokolgép ölt meg tíz embert egy krími főiskola menzáján, nem gázrobbanás – jelentették az orosz médiumok a Nemzeti Terrorellenes Bizottság neve mellőzését kérő illetékesére hivatkozva. A hivatalos közleményekben csak annyi áll, hogy nem lehet kizárni a terrorakció lehetőségét.
Reprezentál, fontosságot közvetít, találkozási pont lesz.