Van benne karcagi birka és izlandi kagyló is.
Még 2015-ben, a Betyársereg tagjaiként hónapokig fenyegettek és félemlítettek egy cigány családot.
Az Android atyjaként is emlegetett Andy Rubin cégénél egy olyan telefont készítenek, amelyet alig kell a kézbe venni, és esetenként akár a felhasználó helyébe is léphet.
Volner János otthagyta a Jobbikot, ahogy Fülöp Erik és Apáti István is. A Political Capital 5 pontban foglalta össze, mit érdemes tudni a Jobbik válságáról.
Befejeződött a lengyel versenytárs felvásárlása; bár az adásvételnél bírósági végzésre is szükség volt, a fuvarozó most új munkaerővel töltheti fel a külföldi piacokra távozó román és magyar sofőrök helyét.
A főpolgármester nemrég jelentette be, hogy újraindul, most azt is elmondta, mi vezetett odáig, hogy elfogadja a miniszterelnök felkérését, és hogy mit gondol a felmerülő ellenzéki jelöltekről.
Magyar idő szerint szerda hajnalban a világ minden részén leállt a YouTube, a fejlesztőknek közel két órán át tartott a szolgáltatás helyreállítása.
A vasárnap megtámadott futó felidézte, miként próbálta megerőszakolni egy férfi. Makai Viktória azért áll ki a nyilvánosság elég, hogy figyelmeztesse a nőket a veszélyre.
Az optimalizált hajtásláncok és a nagyobb kapacitású telepek nagyobb hatótávot tesznek lehetővé.
A pénzügyőrök költségvetési csalás miatt büntető feljelentést tesznek, a bírság kétmillió forint is lehet.
A folyó magyarországi szakaszán több gázló nem éri el az ideális mélységet, ezeken a részeken a hajózás is veszélyessé vált.
Nem feltétlenül ördögtől való a költségvetési támogatások összekapcsolása a pénzügyi rendszerrel. Csak éppen meglehetősen kockázatos. Vélemény.
Nemrégiben hamis fotók készítésére vette rá Google a mesterséges intelligenciát. A végeredmény még a kísérletben részt vevőket is meglepte.
Az állami támogatás megszüntetéséről szóló javaslat beterjesztője kedd este még arról sem tudott, hogy Áder János már alá is írta a törvényt, és arra sem tudott megnyugtató választ adni, hogy az eddigi megtakarítások biztonságban vannak-e.
Több legendás mediterrán településre közvetlen veszélyt jelent a klímaváltozás.
Október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja.
Egy teljesen más üggyel kapcsolatban került újra a rendőrség látókörébe.
Mégpedig egy maffiakönyvvel.
Az USA-ban gyártott luxuskategóriás SUV-ban egyszerre akár hét személy is utazhat.
Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben.