A Bors úgy tudja, a férfi új jogosítványt csináltatott magának a baleset után, amelyet csak nemrég vettek tőle vissza.
A kétharmadára esett vissza a települési segélyezés, miután megváltoztatták a szociális támogatások szabályait.
Csak Mexikóban ezer kilométert gyalogoltak.
A lánynak Bátaszéken buszra kellett szállnia, de állítólag beszállt egy pár autójába, hogy segítsen nekik benzinkutat találni.
Kíváncsiak lennénk a sofőr magyarázatára, hogy miért használta a nem éppen neki szánt aszfaltcsíkot.
Nehéz elképzelni, hogyan valósítja meg a kormány a hivatalosan kommunikált célját az egészségügy átalakításakor anélkül, hogy a teljes rendszer összeomoljon. Ha ugyanis egyszerűen kiseprűzik a magánellátókat, azzal a többi között megnövelik a várólistákat, orvosokat és ápolókat állítanak döntéskényszerbe és terelik a magánellátásba. Van azonban egy másik terv is, amiről még csak suttognak a fideszesek.
Olcsóbb lett a libamáj, de a kacsa- és a libahús is enyhén.
Három év alatt megtriplázódtak a lakbérek, a közepes jövedelműek a fizetésük harmadát is elkölthetik a lakhatásra, a szegények pedig vagy eladósodnak, vagy botrányos állapotú lakásokba kényszerülnek. A csok sem segít sokat: a lakásárak jobban emelkednek, mint amekkora támogatást a legtöbben kérnek.
HVG
A halálra ítéltek szerint ez lenne a megfelelő alternatívája a méreginjekciónak és a villamosszéknek.
A magyar családi cégek jó része 1989 után alakult, így most utódlás előtt állnak, de jellemzően nem tudják, mi legyen a választott kimenet - és azt sem, hogy ki legyen az utód.
Orbán kedden az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont nyitotta meg.
Addig áll csak jól Magyarország a versenyképességi rangsorokban, amíg meg nem kérdezik a vállalatok vezetőit, milyennek érzik a helyzetet.
Elhagyta a Saint-Nazaire-i hajóépítő komplexum kikötőjét a világ első számú luxushajója. A Celebrity Edge nevet viselő tengeri jármű nem a méretei miatt rekorder. Hanem valami másért.
Helyenként megerősödik a szél.
A közepes méretű cégek tizede számít csak növekedni képes cégnek, ráadásul a bajt nem lehet egyedül a válságra fogni.
Ugyanakkor, jó néhány kérdést felvet egy ilyen megoldás.