A Facebook ezúttal közvetlenül a felhasználóknál tudakolja, ki mennyire elégedett az általa látott tartalmakkal.
2021. április 23-án lenne 95 éves Janikovszky Éva, a Kire ütött ez a gyerek? a Ha én felnőtt volnék, az Égigérő fű és még számos kötet Kossuth- és József Attila-díjas írója, aki 1964 és 1987 között a Móra Kiadó főszerkesztője volt.
A főpolgármester ezzel is arra ösztönöz, hogy minél többen oltassák be magukat a koronavírus-fertőzés ellen.
Egy jól megtervezett napelemrendszerrel, egy energiatárolóval és hatékonyan kialakított töltési stratégiával simán elérhető egy villanyautó olcsó használata.
A Hungaroring Sport Zrt. tervei szerint augusztusban már megoldható lesz a hagyományos futamrendezés.
A zongoraművész cége az utóbbi öt évben 600 millió forintnál is több állami támogatást kapott.
Telefonról, de akár táblagépről is elérhetővé válhat az az újfajta rendszer, amelyen a Microsoft dolgozik. A projekt célja, hogy a felhasználók az internet segítségével férjenek hozzá egy olyan asztali környezethez, mint amilyet a teljes értékű modern számítógépek nyújtanak.
A Secrets of the Whales című produkciónak már az előzetese is nagyon látványos.
A technológia jelenlegi állása mellett nem kérdés, hogy érdemes-e vacillálni a bluetooth- és a vezetékes megoldások között. A kínálat azonban hatalmas a fej-, illetve fülhallgatók terepén, érdemes alaposan tájékozódni, különböző nézőpontokat megismerni. Videónk főszereplője ezúttal a Huawei Freebuds 4i-t próbálta ki.
A brit királyi család tartja magát a hagyományokhoz, és új fotót tett közzé a legkisebb Cambridge születésnapja alkalmából.
A férfinak felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés miatt kell felelnie.
Jó esély van arra, hogy a japán gyártó elkészíti a GR Yaris nagytestvérét.
Les McKeown 65 éves volt, családja közleménye szerint csütörtökön váratlanul halt meg otthonában.
Szerdán elsüllyedt az indonéz flotta német gyártmányú tengeralattjárója, s a fedélzeten lévő 53 embernek 72 órára elegendő oxigénje volt a baleset pillanatában. A tengeralattjárók személyzetének mentése, ha nem is lehetetlen, de mindenképpen bonyolult és veszélyes feladat. A szakemberek szerint hatszáz méterig lehet jó eséllyel kimenteni a mélyben rekedteket, a KRI Nanggala 402-es azonban mintegy hétszáz méterre van a felszíntől.
Március vége óta állomásozott rengeteg orosz katona az elcsatolt félszigeten.
Nagy a valószínűsége, hogy az idén is lesz még mini változata az aktuális iPhone-családnak. Néhány koncepciókép is kikerült arról, hogyan is fog kinézni ez a modell.
Egy amerikai fogyasztóvédelmi magazin azért mutatta meg a módszert, mert történt egy halálos baleset egy Teslával, amikor senki nem ült a vezető ülésben.
A Greenpeace és egy civil szervezet egy fél kilométeres partszakaszt tisztított meg. Olyan flakont is találtak szinte sértetlenül, amit már tíz éve kivontak a forgalomból.
Miniatűr ókori római napórát fedeztek fel egy pisai ásatás leletei között. A ferde toronytól nem messze zajló ásatásokon, 1985 és 1988 között került elő a kis elefántcsont tárgy, amely ezután éveken keresztül pihent dobozba zárva más leletekkel együtt.
Számos dologban kellene még tisztábban látniuk, mondja a Sziget ügyvezetője.