A japán gyártó új szabadidőautója kizárólag hibrid hajtáslánccal készül és az elődjénél tágasabb utastérrel rendelkezik.
Vegyes pénzmozgásra ébredhettünk péntek reggel.
Megvan a 3,5 millió beoltott, ez már a miniszterelnök rádióinterjúja előtt kiderült. Szombaton nyithatnak a teraszok, a kijárási tilalom este 11-kor kezdődik.
Idén a legnépszerűbbek a csok-hoz kapcsolódó államilag támogatott hitelkonstrukciók lehetnek, illetve élénk érdeklődés várható a babaváró kölcsön iránt is.
A 33 éves férfi a gyanú szerint többek között kiskorú ellen követett el szexuális erőszakot. Nemzetközi együttműködésben sikerült kézre keríteni.
Pótlóbuszra már nem kell átszállni a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon, de 10-15 perccel növekedhet a menetidő.
A miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy elértük a számot.
A gyengébb alapmodelleket követően a közel 500 lóerős csúcsváltozat is megérkezik a kereskedésekbe.
Pénteken egyeztet egymással az amerikai és az indonéz védelmi miniszter.
Pénteken erős széllökésekre kell számítani a Dunántúl egyes részein és a főváros tágabb környezetében.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet riasztást adott ki a magyar nyelvű, zsaroló hangvételű levelekkel miatt, azok mennyisége, az érintett szervezetek és a címzettek miatt.
Kanada is bejelentette, hogy nem fogad légi járatokat Indiából és Pakisztánból.
Az kétségtelen, hogy az Audi RS7-R ABT egy igazán különösen exkluzív "családi" autó.