Index
Vádat emeltek közokirat-hamisítás miatt a bíró ellen, aki beismerte tettét.
Index
Kiugrasztanák a nyulat a bokorból, a Fidesznek erre ugyanis muszáj lesz reagálnia.
Milyen gyereknek és milyen szülőnek lenni a világ egyik mintaállamában - magyarként?
Index
Pécs fideszes polgármestere váratlant posztolt november 4. alkalmából.
Boldogok az agámák: a ragadozómadarak felett megjelent egy még hatalmasabb erő, a széllapát.
Index
Több momentumos is nyíltan kiállt már Puzsér mellett, de Fekete-Győr András elutasítja a főpolgármester-jelöltet.
Az ügyészség indítványozására januárig rács mögött maradhat a dunaszerdahelyi férfi.
Index
Index
A Nikola Tre kifejezetten a mi kontinensünk számára készült, négy év múlva gyártásba is kerülhet.
Bemutatták a Ducati Hypermotard 950-et és a Multistrada 950 S-t.
Az életvitelszerűen homeless férfit életmentésért ki is tüntették. Istvánból egy híd névadója is lehet.
Index
Németországban letartóztatták egy másik ügyben, az ítéletet távollétében mondják ki.
Index
Jamal Murray 48 pontja is karriercsúcs az NBA-ben.
A digitálisan felújított változatot november 8-án mutatják be.
És itt már nem is csak arról van szó, hogy "nem szégyenlősek". Ennél ez már sokkal több.
Index
A nyári szünet végén bontották le a tetőt, a munka azóta sem készült el.
Azt is elárulta, mennyiért vitte haza a taxi Szegedről Budapestre a szakítás éjszakáján.
Index
Index
Kép forrása
Csütörtöktől hivatalosan is elindult a Száraz November, amikor mindenki tesztelheti, hogy meddig bírja ki alkohol nélkül.