Index
Nagyságuk 4000 nagy gízai piramis térfogatának felel meg.
A Rossz versek egyik kulcsszáma lesz a Most, aminek a klipjét is meg tudjuk mutatni.
A magyar teniszező bekerült a világ 40 legjobbja közé, aztán nyaralt egy egzotikusat a szerelmével. Ezeket az instaposztokat nézze!
Index
Állami DNS-bankot hoznának létre Spanyolországban a Franco-diktatúra idején elrabolt csecsemők ügyeinek felderítésére.
Hívjon, megyünk!
Index
A rendkívüli szenátusi választás jelöltjével elszaladt a jelzőkkel teli szekér, azóta magyarázkodik.
Index
Jogászok, szociális szakemberek, pszichológusok segítenek itt a nők elleni erőszak áldozatainak.
Index
Az EB azt javasolta a kormánynak, hogy csökkentse a hiányt, de tudjuk, a kormány mennyire hallgat Brüsszelre.
Négy centiméterrel sikerült visszahúzni az évszázadok óta dőlő épületet a talapzat alá elhelyezett több tonnás súlyokkal.
Index
A biztosítási csomag néhány napja érhető el.
Ethan Horvath a 94. percig egyedül tartotta meccsben az USA-t az olaszok ellen.
Megjelent A Lego-kaland című bombasiker második részének előzetese, ami már a lányokhoz is szólni akar.
Index
Az ellenőr előzőleg védeni próbált a kötözködő csoporttól egy török férfit, aki útbaigazítást kért tőle.
Index
A Stenken hallható először a Kiscsillagban zenélő Szesztay Dávid első szólóalbuma.
Némi matatás a menüben, és az appok szinte azonnal megnyílnak.
Index
Ügyvezető igazgatónak nevezték ki.
Index
Már régóta megy a szájkarate az EB és az olasz kormány között, most viszont komolyra fordult a helyzet.
Legalábbis a nő ujján díszelgő gyűrűből nem nehéz erre következtetni.