Index
index.hu ↗Óriási botrányt kavart Martha Stewart halloweeni hajléktalanjelmeze, megszólalt az üzletasszony
Egy kritikus szerint Stewart nincs tisztában azzal, milyen valóságot élnek át a hajléktalan emberek.
+2 hasonló
Elmegyógyintézetben figyelik meg a salgótarjáni benzinkúti zaklatót
A 24 éves nő hónapokon át zaklatta a benzinkút dolgozóit és vásárlóit.
Verstappen büszke Antonellire, Hamilton sosem felejti el ezt a pillanatot
A címvédő Lando Norris szerint teljesen megérdemelten lett világbajnok az ifjú olasz.
+2 hasonló
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sport-tao-rendszer.
Kiderült, kik válthatják Proksa Szandrát a Mokkában, rögtön három új műsorvezetővel erősíthet a TV2
1991 óta először vezeti német teniszező a világranglistát
A 30. világelső lett az 1973-as bevezetés óta.
Palvin Barbara vitte a prímet első Halloween-buliján, alig lehetett ráismerni
Rátámadt az édesanyjára, a Gondosóra mentette meg az idős nő életét Vác mellett
Két nap alatt, gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit.
+1 hasonló
Kihirdették a végleges eredményt Szerbiában: 53 százalékkal nyert az Egyetemista Lista
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 0,8 százalékkal jutott be a parlamentbe.
Nyilvánosságra hozták a halál SMS-ét, egyetlen üzenettel tönkretehetők az androidos mobilok
A jó hír, hogy egy frissítés már orvosolja a problémát; a rossz, hogy a legtöbb telefonra még nem érkezett meg.
Nemes László: Reményteli, hogy a korrupciót kiszolgáló minyonok és paraziták el fognak tűnni
Az Oscar-díjas rendező szerint új alapokra lehet tenni Magyarországot.
Öt tinédzsert késeltek meg egy halloweeni házibuliban Angliában
A rendőrség szemtanúkat keres.
+3 hasonló
Szoboszlai visszatért, a Liverpool viszont pont nélkül maradt hazai pályán a bajnok ellen
Az Arsenal átvette a vezetést a Premier League tabelláján.
Először mutatta a Házasság első látásra Mercije új párját: „Nagyon hasonlítanak apával”
Megint hatalmas gólt rúgott a Real Madrid sztárja, nem lassít José Mourinho csapata
Tapadnak a királyiak a Barcelonára. És az Atléticóra.
Közel négy évtizeddel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United
A folytatás sem lesz egyszerűbb.
Kudarcba fulladt a mentőakció, napokon belül a Földre zuhanhat a NASA űrteleszkópja
Huszonkét év után csak törmelékek maradnak az eszközből.
Akár egész Európát is megfigyelheti Vlagyimir Putyin, ha elkészül a Kalinyingrádban épülő óriási radar
A mérete lehet a veszte.
Elszörnyedt a sportvilág: a bíró letarolta a focistát, és eltörte a lábát
Óvakodj a játékvezetőtől.