Az egymást követő negyedik hétvégén tüntetnek a megélhetési gondok miatt.
+3 hasonló
Decemberben ünnepli születésnapját.
+3 hasonló
52 éves volt.
+3 hasonló
A támadó legalább tízmillió forintot zsákmányolhatott.
+3 hasonló
Több helyen megélénkülhet az északi szél.
+3 hasonló
+2 hasonló
Az útfelújítási keretet pedig ötszörösére emelik.
+2 hasonló
Egy begördülő villamos mentette meg a menekülők életét.
+2 hasonló
A tárcavezető a támadást Olaszország Ukrajnának nyújtott támogatásával hozta összefüggésbe.
+2 hasonló
Cél a versenyképesség megerősítése.
+2 hasonló
+2 hasonló
Megerősítették a helyettes államtitkár távozását is.
+2 hasonló
+2 hasonló
Szerencsére zöld-fehérre azért nem festette a húst.
+2 hasonló
Ismét előkerült a lélegeztetőgép-ügy.
+2 hasonló
Havi többmilliós fizetés mellé jártak ezek a juttatások.
+2 hasonló
A kegyelmi botrány kirobbanásakor jelent meg a stúdióban.
+2 hasonló
A rendőrök több demonstrálót is őrizetbe vettek.
+2 hasonló
Ebben az időszakban az előre fizetős villanyórák feltöltése sem lesz folyamatosan elérhető.
+2 hasonló
A United pedig ezzel már búcsúzó helyen áll az élvonalban.
+1 hasonló