Index
index.hu ↗Katasztrofális vereséget szenvedtek a republikánusok és Trump a félidős választásokon
A demokraták vitték a Képviselőházat, a Szenátust és a kormányzói helyek többségét.
+6 hasonló
Újabb kék győzelem, New Hampshire is marad demokrata
Újabb demokrata győzelmek, öt szenátori és négy kormányzói széket megtartott a párt
A Polymarketen a demokraták győzelmére számítanak
Vállalta a felelősséget a spanyol közlekedési miniszter, távozik a halálos vonatbalesetek után
Egy éven belül két tragikus baleset történt.
+6 hasonló
Ezeken az államokon fog múlni, kinek lesz többsége a Szenátusban – Alaszka a benzin miatt fordulhat
Matolcsy Györgyöt mégsem hallgatja meg személyesen az MNB-botrányt vizsgáló bizottság csütörtökön
Döntést hoznak azzal kapcsolatban, hogyan kívánják kezelni a fennálló helyzetet.
+6 hasonló
Urblík József mégis magyar válogatott lehet, keretet hirdetett Marco Rossi
Az olasz-magyar szakember vezette nemzeti csapatába három újonc kapott helyett.
+6 hasonló
Nem búcsúzhatott el haldokló fiától – Bocsánatkéréssel tartozik a szombathelyi börtön egy apának
Gyermekét összeverték, majd tájékoztatást és elköszönési lehetőséget sem kapott.
+6 hasonló
A parlament döntése után alaposan vizsgálhatják a politikusok gazdagodását, szavaztak december 24-ről is
Több törvényt is átírnak.
Hátborzongató tragédia, meghalt a spanyol futballista, aki az ellenfél kapusával ütközött a pályán
Az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
+6 hasonló
A félidős választások előtt mért újabb csapást Iránra az Egyesült Államok
Az amerikai fél szerint egy repülőgépet próbáltak megtámadni az iráni erők.
+6 hasonló
Megállt a futballista szíve a pályán, miután brutálisan ütközött az ellenfél kapusával
A történelem megismételte önmagát, a szerencsétlen labdarúgó még mindig eszméletlen.
+6 hasonló
A kulturális szakma üzent Tarr Zoltánnak: Nem változott semmi
A legjelentősebb szakmai szervezetek közös nyilatkozatban adtak hangot a kulturális költségvetéssel szembeni elégedetlenségüknek.
„Az átverés költségvetése” – a Fidesz kezdeményezi a 2027-es költségvetés visszavonását
A frakció-vezető szerint a javaslat átveri a magyar embereket és nem felel meg a Tisza ígéreteinek.
+6 hasonló
Kapitány István tiszta vizet öntött a pohárba, ezt nyilatkozta a lemondásáról szóló hírekről
Egyre gyakrabban hallani, hogy a miniszter nem tölti ki a ciklusát.
+6 hasonló
Nem forgott veszélyben a mexikói bajnokavatás, Kimi Antonelli az F1 új királya
A piros zászlóval is tarkított futamot Max Verstappen nyerte.
+6 hasonló
Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti tao-milliárdokról, megmagyarázta, miért oda került a pénz
A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
+6 hasonló
Donald Trump felkérte Dana White-ot, a UFC elnökét a Fehér Ház új szóvivőjének
Az amerikai elnök azt kérte tőle, hogy hozzon magával munkatársakat is.
+5 hasonló