Index
index.hu ↗Mától közelebb kerülhetünk az igazsághoz vagy még messzebbre, ha nem vagyunk körültekintőek
Több mint három évtizede vitatják, most viszont érkeznek az ügynökakták.
Megválasztották az új legfőbb ügyészt
A köztársasági elnök második jelöltjét már támogatta a Tisza Párt.
+36 hasonló
Lemondott a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla
Bizalomvesztés állhat a távozás hátterében.
+23 hasonló
A krakkói főtéren lövöldözött egy férfi, legalább öten meghaltak
Elfogták a tettest.
+21 hasonló
Technikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve az ügynökaktákban hálózati személyként, megszólalt a levéltár
Folyamatban van a probléma kivizsgálása és elhárítása.
+19 hasonló
Megrázó részletek a krakkói lövöldözés elkövetőjéről, akinek a lakásában megtalálták a szülei és testvére holttestét
Többször jelezte, hogy merénylő szeretne lenni, már iskolásként felakasztott embereket és fegyveres támadásokat rajzolt.
+18 hasonló
Nyílt ülést hívott össze az ügynökakták miatt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága
Az elnök szerint egyetlen napirendi pont lesz.
+18 hasonló
Kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből Forsthoffer Ágnes
Csúcsra ért a parlamenti szavazóbotrány.
+18 hasonló
Visszavonult a portugál válogatottól Cristiano Ronaldo
Egy Instagram-videóban jelentette be.
+18 hasonló
Bombafenyegetések miatt léptek készenlétbe a magyar Gripenek, a NATO is intézkedett
Néhány óra alatt háromszor is be kellett vetni a vadászgépeket.
+17 hasonló
Magyar Péter a nyilvánosság előtt kért bocsánatot Lezsák Sándortól
Az MDF alapítójának neve egy informatikai hiba miatt került az ügynökök közé.
+16 hasonló
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a Kisfaludy Program ügyében
Célkeresztben a 475 milliárdos turisztikai támogatási rendszer.
+15 hasonló
Feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos az Erzsébet-táborok reklámozása miatt
A választás előtti egy hónapban több mint 1 milliárd ment a program népszerűsítésére.
+14 hasonló
Három helyettes államtitkár is távozik Kátai-Németh Vilmos minisztériumából
Egy másik tárcában is személyi változások történtek.
+14 hasonló
Megszületett a döntés, ők vezetik a Madách Színházat és az Új Színházat
Összesen huszonhárman pályáztak.
+14 hasonló
Megfékeznék Donald Trumpot a demokraták, de nem csak erről döntenek az amerikaiak
Ókovács Szilveszter után helyettesét is menesztették az Operaházból
Főző Virág munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.
+12 hasonló
Pócs János reagált arra, hogy kitiltották a Parlamentből
A házelnök azzal indokolta a döntést, hogy korábbi figyelmeztetések ellenére is zavarta a munkát.
+13 hasonló