Hatalmas nyomás alatt dolgoznak a futballedzők.
Csúnyán beégette magát a 29 éves középpályás.
Kármán András szerint a kormány célja, hogy a legjelentősebb gazdasági szereplők nagyobb részt vállaljanak a közterhekből.
Sajátos műértelmezési vita borzolja a kedélyeket Székelyudvarhelyen.
Tanja Gonggrijp exkluzív interjút adott.
Az egykori vezérigazgató ergonómiai katasztrófának nevezte az ötletet, 16 évvel később mégis valósággá vált.
Megjelent a kormányrendelet.
+3 hasonló
A problémát több, különböző iOS-verziót futtató készüléknél is jelezték.
Két kategóriába sorolhatják az elektromos rollereket.
A politikai elemző javaslattal élt az ötkarikás mozgalom irányába.
Az állatpark vezetése már a támadás után jelezte, hogy a nő állapota életveszélyes, és kevés esélyt látnak a túlélésére.
Mutatjuk, kik járhatnak jól.
+1 hasonló
Rendkívül súlyos vádakat fogalmaztak meg a volt elnök ellen.
Németh Ferenccel beszélgettünk arról, mi várható Szerbiában.
Még nem tisztázott, mekkora keretből gazdálkodhat a sportág.
Több élvonalbeli klub is érintett.
A volt miniszterelnök még 16 évig utazhat közpénzen, sofőrrel.