November 2-án, hétfőn újabb üteméhez érkeznek a burkolatjavítási munkálatok az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd november 5-től az M7-es autópálya budaörsi szakaszán végez beavatkozásokat. A munkavégzés idején sávlezárásokra és torlódásokra kell számítani.
+1 hasonló
A leköszönő elnök, Ilijana Jotova – aki az ukrajnai háború befejezése érdekében a Moszkvával folytatott párbeszéd mellett érvel – vezet a választóknak az urnától távozáskori megkérdezésén alapuló felmérés szerint a bulgáriai elnökválasztás második fordulójában.
+1 hasonló
Szomáliai kalózok elraboltak egy iráni halászhajót, 23 emberrel a fedélzetén – közölte az Indiai-óceáni Tengerbiztonsági Központ (MSCIO), amely figyelmeztetett, hogy a hajó megközelített egy kereskedelmi útvonalat, lehetséges, hogy a kalózok „anyahajóként” kívánják felhasználni további támadásokhoz.
+1 hasonló
Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével – közölte Radnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
+1 hasonló
A Manchester United labdarúgócsapatával legutóbb 1988-ban fordult elő, hogy sorozatban kilenc tétmérkőzésen nyeretlen maradt.
+1 hasonló
A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete – olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
+1 hasonló
Farkas András nyugdíjszakértő elmondta az InfoRádió Aréna című műsorában: az eddig bejelentett nyugdíjváltozások nagyon fontosak, de nem reformerejűek, hanem az eddigi rendszer szerinti juttatások, amik segíteni akarnak a legszegényebbekkel szembeni igazságtalanság feloldásával. A „nyugdíjguru” nemzetközi példákat mondott, hogy működnek máshol a korkedvezményes nyugdíjak.
+1 hasonló
Benyújtotta a TISZA-kormány a 2027-es költségvetés tervezetét. Több mint 60 milliárd forinttal csökken jövőre a közmédia állami finanszírozása. Az alkotmányos rend megsértésének nevezte az alkotmánybíróság vezetőinek felfüggesztését a lengyel elnök.
+1 hasonló
Mevizsgálják azt is, mi menthető a kiskunhalasi mobilkórházból.
+1 hasonló
A lépés váratlan, és nincs rá magyarázat egyelőre.
+1 hasonló
Október 27-én függesztették föl a harcokat a térségben, hogy város lakosai humanitárius művelet keretében elhagyhassák Oleskit.
+1 hasonló
Megszavazta az elévülési tilalom elvének kiterjesztését a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményekre a francia szenátus a gyermekvédelmi törvénytervezet vizsgálata során csütörtökön, az elévülési tilalom korábban kizárólag az emberiesség elleni bűncselekmények esetében volt érvényben.
+1 hasonló
Farkas András nyugdíjszakértő részletesen elemezte az InfoRádió Aréna című műsorában a jövő évi nyugdíjemelések kérdéseit. Mint mondta, a legszegényebb rétegeknél döntő fontosságú lépés történik most, és nem a többiek rovására, hiszen senkitől nem vesznek el semmit, mindenkinek emelkednek a juttatásai különböző mértékben – de az EU-országokhoz képest még „van hova fejlődni” a nyugdíjkiadásokat illetően.
November elsején élesedik az Európai Unió új, terméktípusonként érvényes kéteurós extra kezelési díja. Ennek megfelelően az EU-n kívülről érkező, alacsony értékű, harmadik országból rendelt küldeményekre már öt euró többletköltség nehezedik.
+1 hasonló
Kémkedés gyanúja miatt letartóztattak egy 55 éves orosz állampolgárt a délnyugat-lengyelországi Swidnicában – közölte pénteken a Polsat News kereskedelmi hírtelevízió rendőrségi információkra hivatkozva.
+1 hasonló
Lassult a gazdaság növekedése a KSH legfrissebb számai szerint. Hogy ez milyen hatással lehet a 2027-es költségvetésre – arról is kérdezte Regős Gábort, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászát az InfoRádió.
+1 hasonló
Vállalja a rá eső politikai és erkölcsi felelősséget a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében Csomós Miklós korábbi oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes, aki erről a kegyelmi botrány felelőseit feltáró parlamenti vizsgálóbizottság pénteki budapesti ülésén beszélt.
+1 hasonló
A párt szerint a kormány nem kezeli súlyának megfelelően a munkaügyet, ezért egy szaktárca létrehozását javasolják.
+1 hasonló
Megveszi a csehországi és a szlovákiai Tesco üzletláncot a holland Ahold társaság. A tranzakció értéke 1,7 milliárd euró – közölte Jirí Marecek, az Ahold üzletlánc szóvivője pénteken Prágában.
+1 hasonló