A héten négynapos ülést tart az Országgyűlés, amely jövő hétfőn is összeül. Magyar Péter miniszterelnök hétfőn 13 órakor és kedd reggel is felszólal napirend előtt. Ha kedden a Ház megválasztja Fejes Pétert, az új legfőbb ügyész rögtön esküt is tehet.
A gyász feldolgozásának módjáról beszélt a halottak napja közeledtével Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában.
+4 hasonló
A miniszter tájékoztatása szerint többévnyi stagnálás után átlátható feltételekkel kívánnak lendületet adni a magyar vállalkozásoknak.
+4 hasonló
Benyújtotta a TISZA-kormány a 2027-es költségvetés tervezetét. Több mint 60 milliárd forinttal csökken jövőre a közmédia állami finanszírozása. Az alkotmányos rend megsértésének nevezte az alkotmánybíróság vezetőinek felfüggesztését a lengyel elnök.
Az ukrajnai háborúról és a fekete-tengeri biztonság kérdéseiről tárgyal Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szombaton érkezett Törökországba.
Az FSZB közlése szerint a figyelmeztetés a két fél közötti együttműködés bevett csatornáin érkezett. A szolgálat hozzátette, hogy már megkezdte a szükséges intézkedések végrehajtását.
+4 hasonló
Nem ismernek földrajzi korlátokat.
+5 hasonló
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévhez képest 1,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a július-szeptemberi három hónapos időszakban – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
+4 hasonló
Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel – erősítette meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője.
+4 hasonló
Nyolcvanhat éves korában meghalt Sir Patrick Stewart brit színész, a Star Trek című sorozat Jean-Luc Picard kapitányának és az X-Men-filmek Charles Xavier professzorának megformálója. Halálhírét Instagram-oldalán tették közzé csütörtökön este.
+4 hasonló
A Költségvetési Tanács véleményezte a 2027-es központi költségvetési törvényjavaslat tervezetét, és egyhangú döntéssel nem emelt alapvető kifogást ellene - közölte a Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön az MTI-vel.
+5 hasonló
Az ügyészség elutasította Hankó Balázs arról szóló beadványát, hogy a kecskeméti börtönben a budapesti fodrásza vághassa a haját. A határozat ellen a gyanúsított panasszal élhet, így a döntés még nem jogerős.
+4 hasonló
Tovább emelkedett az urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte Emiliano García-Page, Kasztília-La Mancha tartomány elnöke a mentést koordináló testület toledói ülését követő sajtótájékoztatón.
+5 hasonló
Megkezdődött az első cseh-magyar kormányközi konzultáció Prágában.
+5 hasonló
Vincent Kompany agyhártyagyulladást kaphatott, emiatt esett össze múlt pénteken. Már otthonában lábadozik.
+4 hasonló
Benyújtotta lemondását szerdán Manja Grcic, a szerb közszolgálati rádió és televízió (RTS) vezérigazgatója, akinek távozását az intézmény dolgozóinak egy része és a vasárnapi parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista is követelte.
+7 hasonló
A kormányfő csütörtökön Prágában részt vesz az első cseh-magyar kormányülésen.
Külön járműkategória lesz a KRESZ-ben a motoros roller, tilos lesz azt alkoholos befolyásoltság esetén használni, illetve második személyt szállítani rajta a kormány javaslata szerint – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán szerda késő délután. Időközben megjelent a vonatkozó tervezet is.
+4 hasonló
Elkezdődtek az elbocsátások az SK On Hungary Kft. komáromi telephelyén is, azok után, hogy a múlt héten az iváncsai akkumulátorgyárban indult el létszámleépítés – közölte a LIGA Vas- és Fémipari Szövetség.
+4 hasonló
Egy forgalomirányító hibája miatt rohant neki egy szupervonat egy álló szerelvénynek. Már 64-nél jár a halálos áldozatok száma, rengeteg a sérült.
+4 hasonló