Infostart

infostart.hu ↗
0 komment

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
0 komment

Újabb különleges óriásjárművet kapott Budapest – képek

Megérkezett Budapestre a második új, hosszú CAF-villamos is, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Az elsőként érkezett jármű már sikeresen teljesítette a szükséges próbafutásokat, a második pedig a budapesti érkezését követően kezdheti a forgalomba állást megelőző vizsgálatokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
0 komment

Kétharmados 5G-lefedettség, több tonnányi visszagyűjtött készülék – íme, a Yettel tavalyi fenntarthatósági eredményei

A telekommunikációs vállalat közzétette 2025-ös lezárt fenntarthatósági jelentését. Ebből kiderült, hogy már a lakosság több mint kétharmada számára elérhető a szolgáltató 5G-hálózata, és a készülék-visszagyűjtési programban is közel tizennégy tonnára nőtt a begyűjtött használt mobileszközök mennyisége. Ráadásul az elsők között felelt meg a NIS2 kiberbiztonsági auditnak is.
0 komment

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
0 komment

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. A frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök szerdán kijelentette, a kormánynak és a parlamentnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzék szerint a kormánypártok már elveszítették többségüket, ezért előrehozott választást követel.

Bejelentkezés vagy regisztráció