Egy nagy kiterjedésű anticiklon ragasztotta ide a derült, éjjel fagyos időt most.
A svéd ügyészség pénteken vádat emelt egy 19 éves férfi ellen, aki idén tavasszal az Iszlám Állam terrorszervezet nevében készült merénylet elkövetésére egy halmstadi középiskolában.
Segítséget nyújtana a dolgozóknak a Magyar Szakszervezeti Szövetség azzal, hogy támogatja a munkahelyeken az érdekképviseletek munkáját. Zlati Róbert, a szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, vannak, akik félnek vagy nem tudnak kiállni a jogaikért, ezért is indították el a Szakszervezetet minden munkahelyre! névre hallgató kezdeményezést.
A Demokrata Párt térnyerésével kilátásba helyeződött, hogy véget ér a tech-szektor, de legfőképpen az AI-cégek vadnyugati szabályozatlansága, aggodalomra sarkallva a befektetőket. A részvények bezuhanása számos vállalat és milliárdos vagyonát csapolta meg.
Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender. Novák Csaba, a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy a nagyobb volumenű beruházók a második körös kiírást várják.
A magyar jégkorong-válogatott 2-1-re kikapott a világbajnoki bronzérmes norvég csapattól a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjának pénteki második fordulójában.
Az elnököt a párizsi diadalív ihlette meg, de ő sokkal nagyobbat akar. Csakhogy az elképzelés jogi kérdéseket is felvet, ezért egy szövetségi bíró egyelőre leállította a projektet.
Ebolafertőzött és fertőzésgyanús betegek menekültek el egy kórházból a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol dzsihadista fegyveresek meggyilkoltak legkevesebb 33 civilt egy múlt éjszakai támadásban.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Magyarics Tamás, Farkas András, Nyeste Orsolya és Árokszállási Zoltán, Wéber Gábor és Révész Renáta.
A Ferencváros csütörtöki 2–0-s győzelme az AC Milan ellen nemcsak futballtörténelmi siker, de további jelentős bevétellel is jár a zöld-fehér klub számára.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében azonnali hatállyal vissza kell venni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezendő világbajnokságokra. A várható következményekről Szabados Gábor sportközgazdászt kérdezte az InfoRádió.
Amikor egy nő radikálisan nemet mond a társadalmi elvárásokra, a környezete azonnal megrendül. Han Kang Booker-díjas regényének színpadi adaptációja, a Növényevő a test és a szabadság lázadásának húsbavágó története. A Radnóti Színház Eötvös10-ben látható előadását azonban nemcsak a színpadon megjelenő konfliktusok formálták: egy színészcsere és a bemutató elhalasztása az alkotókat is próbára tette.
Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A miniszterelnök tájékoztat a nemzetbiztonsági bizottság jövő heti ülésével kapcsolatos TISZA-álláspontról.
Megkövültek a szavazótáborok a tavaszi választások óta, erről árulkodik egy friss felmérés.
„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák…
Mindszenty József bíboros, hercegprímás 1956. november 4-én kért politikai menedéket az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén, ahol ezt követően tizenöt éven át élt.
„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Az egyetemi tudás és a gyakorlati tapasztalat összekapcsolását helyezi előtérbe az Óbudai Egyetem és a Gránit Bank 2026. november 5-én aláírt együttműködési megállapodása.
Nem az amerikai választási eredmény a közvetlen kiváltó ok, de épp a választás másnapján váltott irányt két, az Egyesült Államokba dízelt szállító orosz hajó. A járművek Trump és Putyin elnökök alkuja alapján szállítottak volna üzemanyagot Amerikába, de immár másfelé tartanak.