Súlyos belső sérülési és egészségügyi kockázat miatt visszahívták a Panduro Hobby AB márkájú vízgyöngy készletet az uniós piacfelügyeleti társhatóság tájékoztatása alapján, amely a Safety Gate uniós riasztási rendszerben is megjelent; a termék Magyarországon is elérhető – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
+3 hasonló
Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
+3 hasonló
Tervezett karbantartás miatt december 4. és 16. között a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti részlege helyett csak a klinika Baross utcai részlegén tudnak szülni a kismamák – közölte az intézmény.
+3 hasonló
Visszakerül A forradalom lángja emlékmű a Kossuth térre - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
Elkerülő utakat tervez a kormány Szolnok és Kunszentmárton között, a 442-es főút mentén – közölte a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.
+3 hasonló
Érkeznek az amerikai félidős választások eredményei, a jelek szerint a demokraták megszerezték a többséget a kongresszus mindkét házában. Minderről Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, Amerika-szakértő beszélt az InfoRádióban.
+4 hasonló
Az amerikai félidős választások „a vég kezdetét” jelentik Donald Trump amerikai elnök számára - írta a demokraták nagyarányú győzelmének várható következményeiről összeállított szerdai helyzetértékelésében a Financial Times.
+3 hasonló
Tarr Zoltán miniszter közölte, hogy édesapja múltja ismert volt a családban. A nyilvánosságra hozott iratok nem szolgáltak újdonsággal, és reméli, hogy a megnyíló irattár a múlt titkainak feltárásával hosszabb távon elvezethet a megbékéléshez.
+3 hasonló
A félárbócra felvont zászló hagyományosan a gyász és a tisztelet kifejezésének formája. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulója alkalmából egész nap így marad a nemzeti lobogó az Országház előtt.
+3 hasonló
Megérkeztek a 2026-os félidős választások első eredményei az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokáról, Guamról.
közölte Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár kedd esti Facebook-bejegyzésében.
+3 hasonló
Illegitimnek tartja Fejes Péter legfőbb ügyészé választását a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.
+3 hasonló
Orbán Viktor közzétette azokat a dokumentumokat, amelyek kapcsán Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állította, hogy 1990-ben három kézzel írt ügynöki jelentést látott a jelenlegi kormányfőről.
+3 hasonló
Elfogadta a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös beszámolóját hétfőn az Országgyűlés; a képviselők emellett megszavazták a politikusok vagyongyarapodásának szabályairól szóló jogszabályt és a pénzmosás megelőzését szolgáló törvénymódosítást is.
+6 hasonló
A miniszterelnök kedden is szót kért napirend előtt a parlamentben, ám végül Hallerné Nagy Anikónak ezzel ellenkező jelzést adott le Magyar Péter.
+3 hasonló
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház hétfőn menesztett főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: nem ért egyet a felmentésével, és bírósághoz fordul. Beszélt az intézmény átvilágításáról, a főzeneigazgatói feladatok megosztásáról és a saját juttatásairól is.
+3 hasonló
A meteorraj november elején érkezik, akár még látványos tűzgömböket is megfigyelhetünk majd az éjszakai égbolton.
+3 hasonló
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától egyre naposabbra, és szárazra fordul az idő.
Karbantartás miatt november 2. és 27. között rövidített útvonalon közlekedik a 19-es és a 49-es villamos Budapesten, a Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon pótlóbusz jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.