A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
+5 hasonló
Azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botondnak, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának megbízatását – közölte Velkey György László, a tárca parlamenti államtitkára hétfő este. Erre reagálva Feledy Botond közölte: cégének az Építési és Közlekedési Minisztériummal volt szerződése. Leszögezte ugyanakkor, ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét. A bejegyzéshez a miniszterelnök is fűzött megjegyzést.
+5 hasonló
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta – derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke Mindenszentek és halottak napja alkalmával írt arról, hogy a politika lényegének nem a hergelést, a lejáratást tartja.
+5 hasonló
A közlekedési és beruházási miniszter a helyszínen számolt be a huszonnyolc kilométeres szakasz elkészültéről. Az útberuházás a magyar-román határ felé vezető 49-es főút forgalmát váltja ki, hetven százalékkal csökkentve Mátészalka és a környező települések tranzitforgalmát.
+5 hasonló
Megtévesztő reklámkampány miatt kapott 123 millió forintos bírságot az Aldi, mert megalapozatlanul alkalmazta a „Legszélesebb választék!” és a „Legjobb akciók!” állításokat – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
+5 hasonló
Nem jött rendbe Thibaut Courtois, sem ő, sem Vinícius Júnior nincs a Real Madrid kezdő csapatában. A katalánoktól Dani Olmo hiányzik. El Clásico a Camp Nouban.
+5 hasonló
A választásra jogosultak 56,38 százaléka adta le voksát vasárnap 16 óráig a szerbiai előrehozott parlamenti választáson, míg a legutóbbi, 2023-as választáson ugyaneddig az időpontig 42,36 százalékos volt a részvétel. A választásfigyelő szervezetek számos szabálytalanságról, a választók és megfigyelők megfélemlítéséről, valamint szavazatvásárlás gyanújáról számoltak be.
+5 hasonló
Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
+4 hasonló
Krakkóban 6-an meghaltak a belvárosban történt lövöldözésben, a támadásnak nincs magyar érintettje. Az egészségügyi miniszter szerint egyetlen szakdolgozó sem kerül át alacsonyabb kategóriába az új bértábla alapján. Két uniós fejlesztési program monitoring bizottságának éléről is felmentette Rétvári Bencét a kormányfő. Az InfoRádió legfontosabb hírei szombaton.
+4 hasonló
Gyógyulásra biztatják az orvosok Lezsák Sándort, aki november elején ismét kórházba került. Az Országgyűlés korábbi alelnöke nem árulta el, miért szorult kórházi kezelésre.
+4 hasonló
Legalább öt halálos áldozata van a krakkói lövöldözésnek. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egyelőre nincs tudomásuk magyar érintettről.
+4 hasonló
Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé a kamatstop rendelet miatt pénteken – tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
+4 hasonló
A kormány elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakításáról szóló jogszabálymódosítást, amely megszünteti a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016-ban bevezetett különleges döntéshozatali jogosítványait, és nagyobb szerepet biztosít a kulturális szakmai szervezeteknek – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a javaslatról társadalmi egyeztetés indul.
+4 hasonló
Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe – közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön.
+4 hasonló
Bereczky Áront nevezték ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatói posztjára. A korábbi vezérigazgató, Jakab Roland október 21-én távozott a hálózat éléről.
+4 hasonló
Alan Jones nemrégiben töltötte be nyolcvanadik életévét. Ő volt az utolsó ausztrál F-1-es pilóta, akinek sikerült világbajnoki címet szereznie.
+4 hasonló
Hubert Aiwanger bajor miniszterelnök-helyettes előzőleg lemondott egy találkozót egészségügyi okok miatt.
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
+4 hasonló
Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.