Karbantartás miatt november 2. és 27. között rövidített útvonalon közlekedik a 19-es és a 49-es villamos Budapesten, a Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon pótlóbusz jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
„A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott. Minden magyar futballszurkoló örömére igyekszünk végezni a munkánkat” – írta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója egy hosszú cikkben.
A tavaly világbajnok Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj esőzés miatt jelentős késéssel megrendezett és végig nedves aszfalton zajlott szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
+2 hasonló
Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.
+2 hasonló
Elő a szelvényekkel!
+2 hasonló
Legalább öt halálos áldozata van a krakkói lövöldözésnek. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egyelőre nincs tudomásuk magyar érintettről.
+2 hasonló
Hackertámadást intéztek Antonio Tajani olasz külügyminiszter ellen, aki az X-en közzétett szombati bejegyzésében azt mondta, Olaszország Ukrajnának nyújtott támogatása miatt vált célponttá.
+2 hasonló
November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.
+2 hasonló
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
+2 hasonló
Három helyettes államtitkár megbízatása ér véget a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Közülük ketten a tárcavezető kezdeményezésére távoznak, a megüresedő pozíciókra pedig két új vezetőt neveztek ki.
+2 hasonló
A hatvan tankerületi központból 55 élére választott új vezetőt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Klebelsberg Központ elnöke, Sinka Edit az InfoRádióban kifejtette az igazgatók kiválasztási folyamatának menetét, valamint reagált az eljárást ért kritikákra is.
+2 hasonló
Közzétette az Egészségügyi Minisztérium a szakdolgozók új bértábláját, négy, összesen 395 millió euró értékű finanszírozási megállapodást írtak alá a kormány és a Európai Beruházási Bank képviselői, a Magyarországgal szembeni, 7. cikk szerinti eljárás lezárását szorgalmazza az Európai Néppárt képviselőcsoportja – a nap legfontosabb hírei.
+2 hasonló
Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen.
+2 hasonló
Szeptemberben éves alapon 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A bővülést a reálbérek dinamikus növekedése továbbra is elősegíti. Ebben a markáns bérnövekedés mellett szerepet játszik az alacsony infláció is. Egyebek mellett erről beszélt az InfoRádióban a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, Regős Gábor.
+2 hasonló
Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban.
+2 hasonló
Újabb bombariadókat adtak ki pénteken négy, a francia légtérben haladó repülőgépre, amelyek „problémamentesen” kényszerleszállást hajtottak végre, és amelyeken a tűzszerészek „biztonsági ellenőrzéseket végeznek” – jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
+2 hasonló
A jegybank pénteki közlése szerint az új vezetés folytatja az előző vezetés időszakához kapcsolódó ügyek feltárását, és a jövőben is minden szükséges információval támogatni kívánja a nyomozóhatóság munkáját.
+2 hasonló
A Mol csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után. Az olajóriás történetének legerősebb negyedévéről a Portfolio energetikai elemzője beszélt az InfoRádióban.
+2 hasonló
A bíróság elrendelte a nő letartóztatását, elmeorvosi vizsgálatát és kényszergyógykezelését, tekintettel annak zavart, erőszakos viselkedésére.
+2 hasonló
Jövő héten több korábbi minisztert is meghallgathat az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága, köztük Varga Judit volt igazságügyi minisztert – derül ki a parlament honlapján közzétett napirendből.
+2 hasonló